Úton

Nem lesz egy vidám történet a mai, talán azért, mert az alaphelyzet elkeserítően hétköznapi, egy éppen csak megélni képes család krónikája. Ami viszont kivételessé teszi, az az a tervszerűség, ahogyan a sorsukat kézbe veszik.

Tulajdonképpen igaza van mai szerzőnknek, aki azt vette észre, hogy a blogon mintha többségükben lennének azok a történetek, melyek a nagyon mélyről induló útrakelők történeteit mesélik el. Ő egy sokfordulós pályázaton jutott ki Angliába, aminek az anyagi biztonságon túl más előnyei is voltak.

Mai szerzőnk, Dóri régóta álmodozott arról, hogy külföldi egyetemen tanul tovább, és amikor jött a lehetőség, meg is ragadta - annak ellenére, hogy ismerősei megpróbálták visszatartani, mondván, élete legnagyobb hibáját követi el, amikor nekiindult - először au-pairnek. (A kép illusztráció.)

Németország, az Egyesült Államok és főleg Anglia a mai úti cél, aki pedig összehasonlítja őket, egyik kommentelőnk, Raxim1. Mit mondjunk, túlzás lenne azt állítani, hogy rózsaszín szemüvegen keresztül nézi ezeket az országokat, de ez talán nem is baj.

Ma két levélből idézünk, mindkettő megfontolásra és továbbgondolásra érdemes és valahol kapcsolódnak is egymáshoz.