Németország, az Egyesült Államok és főleg Anglia a mai úti cél, aki pedig összehasonlítja őket, egyik kommentelőnk, Raxim1. Mit mondjunk, túlzás lenne azt állítani, hogy rózsaszín szemüvegen keresztül nézi ezeket az országokat, de ez talán nem is baj.
Mondjátok el a véleményetek - akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben - és írjátok meg a saját történetetek, problémáitokat az utrakeloKUKAC gmail.com címre, vagy gyertek a Facebookra és szóljatok hozzá ott!
Raxim1:
Otthon egy a baj, nincs munka, minden más ugyanaz, mint máshol. Bár azért már lassacskán nyugaton se jobb ilyen téren se a helyzet. Csökkenő bérek, nagyon nagy bevándorlás, stb.
Németország
Köln számomra kicsit piszkosnak tűnt, és ha a Dómot nézem, akkor azért már felújíthatták volna. Amikor ott jártam pár éve, csak néhány vasrúd volt. A németektől az ember többet várt volna.
Németországban alapvetően szép helyek vannak, élhetőnek is tűnt, közelebb áll a magyarokhoz is, pártolják a magasabb lakóházakat, de alapvetően szétzilált. Bevándorlásra rémálom, mert jó sok kezdőtőkével jár. Távolságok nagyok, a reptér közelségének hiánya… (összességében régi kollégám épp ezért ment haza).
Anglia
Még a lehugyozott Keleti pályaudvarhoz képest is piszkos, és enyhén fogalmaztam. El nem tudnám képzelni, hogy a 3-6-os zóna között babakocsival tekeregjek. Vannak szép parkjaik, de építkezésük csapnivaló, és emiatt, ha dugó van, az tényleg dugó.
Alacsony házak mindenhol, most már legalább az újakat magasabbra építik, és megjelentek a tipikus lakóparkok. Ezek általában tisztábbak, több a zöldterület körülötte.
Szívesebben élnék Németországban, ha lehetne, közelebb áll az étrend is, stb. (Itt valamelyik Tesco csak magvakkal teli, szalámit egyáltalán nem árulnak, sok helyen pult egyáltalán nincs, csak a csomagolt áru, ami persze lényegesen drágább – otthon is.)
Egyesült Államok
Volt szerencsém Amerikában élni egy darabig, New Yorkot nem ajánlom, de Philadelphiától nyugatra és délre már egész élhető a dolog, ja, és nincs az az irritáló nyüzsgés sem. Sikátorok vannak, piszkosak, veszélyesek. A kínai negyedben elhányod magam. Londonban is van néha olyan moslékkal átitatott utca, amit a kínaiak szeretnek…
Az ismerkedés elég nagy nehézségekbe ütközik amúgy, nagyok a távolságok, a rohanás. A nők döntő többsége szóba se jöhet. Kevés az igazán figyelemre méltó, leginkább turisták, legalábbis Londonban.
Szóval mindenütt jó, de a legjobb otthon. Vannak megkülönböztetések (ezt úgy adják be, mintha Te lennél a rossz, még ha megszerezném az állampolgárságot, akkor se bíznának bennem, és kevesebbet érnék, mint egy indiai), szakmailag otthon jobb lehetőségek is voltak, még a válság előtt.
Visszatérve Londonra, az árszínvonal és a spórolás miatt még jelenthet akkora életszínvonalbeli különbséget, hogy megérje kijönni (főleg 23-25 éves kor környékén, persze akkor sem mosogatni), de ha otthon már megvan pár dolog, akkor nem biztos.
A kapcsolatokat nehéz megtartani, a magyarok nem széthúzóak, de nem keresik egymás társaságát sem. Én annyit tanultam meg itt, hogy lehet érzelmek nélkül, hidegen, a véleményem teljes sutba dobásával élni.
Girl in America – egy lány kalandjai az Egyesült Államokban
Ha tetszett, az alábbi posztokat is ajánljuk:
Hogyan jutottunk el addig, hogy elmentünk
Teljesen átlagos családi életet éltünk a „válság” bekövetkeztéig. Elérkezett az idő, hogy a gyerekek mellől végre dolgozni menjek, mert hát a legkisebb is elkezdte az ovit. Na, itt kezdődtek a problémák…
Nem tervezünk sem továbbállni, sem hazamenni
Most hogy sikerült nyélbe ütni a lakhatást és van munka, lesz időnk egymásra és az "igazi" Németországra. Élvezzük, hogy a lakást bútorozzuk éppen, szépen lépésről lépésre. Örülünk egymásnak és annak, amink van. Ha nem lett volna kollégám, üres lakással, szerintem mindezidáig megoldatlan lenne a lakhatásunk. Szerencsésnek mondhatom magunkat.
Jól elvagyok, de nem vagyok gazdag
Könnyebben teszek félre az itteni fizumból, mint az otthoniból tettem, de mindez sokkal nagyobb lemondással is jár. Már nagyon készülök haza, remélem, hamarosan sikerül hazaköltöznöm.
Nem erről álmodtunk, de jött egy lehetőség
Ha lakásunk van, házat akarunk, ha Opelunk van, BMW-t akarunk,(ha egy nőnk van, kettőt akarunk—ez csak vicc!) , és közben a szerzés-birtoklás hevében, fontos dolgok mellett elmegyünk, lassan kiégünk, mert erről szól az életünk, míg el nem visz egy infarktus, vagy agyvérzés.
Összességében havi szinten 600 euróval kaptam kevesebbet a megbeszéltnél, az ilyen-olyan félrebeszélések miatt. (…) A végére maradt 200 euró, ha egy hónapban egyszer hazajöttem, akkor 50! Szóval egészen egyszerűen úgy döntöttem, hogy 50 euró, (de legyen 200), szóval 200 euró nem ér annyit, hogy távol éljek mindentől és mindenkitől, akit szeretek és kedves nekem egyrészt, másrészt utáltam a munkámat és a szállásomat is!
Ha változtatni szeretnél az életeden
Nem vagyunk rosszak sem azért, csak a vágyálmok helyett (európai módon AKAROK élni) dolgozni kell érte, és majd 2 generáció múlva talán elérünk oda, ahol most vannak a németek. Viszont te, nyájas blogolvasó, te nem fogsz 5-10-15 éven belül oda kerülni, sőt valószínűleg egész életedben sem, hacsak nem vagy egészen kiemelkedő abban, amit csinálsz, és hacsak amit csinálsz azért valahol valaki hajlandó durván sok pénzt fizetni.
Az ember viszi magával, ami benne van
Szerintem igenis lehet úgy boldog egy család, hogy mondjuk 5-10 évente máshol élnek, sőt talán akkor igazán teljes az élet. Megismerni annyi kultúrát és népet, amennyit csak lehet, mindig tanulni valami újat ismeretlen ismerősöktől. Nem biztos, hogy mindent az iskolapadban kell megtanulni.
Utolsó kommentek