Az alábbi történetet Németországból kaptuk, és mivel mi is hallottunk már hasonló sztorikat, bátran állíthatjuk, hogy nem egyedi balszerencséről van szó, hanem jelenségről. Vajon miért?

Mondjátok el a véleményetek - akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben - és írjátok meg a saját történetetek, problémáitokat az utrakeloKUKAC gmail.com címre, vagy gyertek a Facebookra  és szóljatok hozzá ott! 

Németországban élek, de ez lényegtelen a poszt szempontjából, mert igazából rólunk, magyarokról lesz szó, mégpedig a külföldi közösség, segítségnyújtás és újként ennek elvárása szempontjából. 

A történet, ami a gondolatot elindította, egy megüresedett lakással kezdődött. Gondoltam, felteszem egy magyar oldalra, segítségképpen, akkor még nem tudván, hogy ezzel mekkora gondot veszek a nyakamba. 

Tudvalevő, hogy Németországban nem túl egyszerű lakást jó áron, pláne frissen érkezettként, kevés nyelvtudással találni… Érkeztek is a levelek szép sorban, és amikor elolvastam őket, azon kezdtem el gondolkozni, hogy ha otthon, Magyarországon keresnének új albérletet, vajon akkor is ilyen hangvételben írnák meg a válasz e-mailt? 

Csak hogy érthetőbbé tegyem, írok egy-két szemléltető példát: 

- „Munkát is tudsz?”

- „Ha adok most 100 eurót, a többit meg később rendezzük, jó az úgy?”

- „Nemsokára megyek vissza, tedd már félre addig nekem a lakást!” 

Persze, amikor eljöttek megnézni, kötelességszerűen meg kellett hallgatni a történetüket, mintha csak egy sörre hívtuk volna át őket. Félreértés ne essék, semmi bajom nincs az emberekkel, de ha egyszer kiadó lakást jön megnézni, ne beszélgessünk már a miskolci disznóvágásról… Az egy másik helyszín, időpont. 

Persze ezután jött a feketeleves: németül egy szót sem beszélnek, nem segítenénk-e (vadidegenként) a tulajjal megbeszélni a dolgokat, szerződést írni, stb, stb. Nagy sóhajtva rámondtuk, hogy jó, persze rendben, mivel jelenleg egy garázsban élnek. 

Másnapra megbeszéltük az időpontot, persze nem tudtak eljönni, felhívtak, hogy majd máskor. Amikor végre eljöttek, akkor épp nem értek rá a tulajjal beszélni, kértek egy másik időpontot. Ezen kívül a többi magyar is, aki eljött, egyenként kb. fél órát tartózkodott nálunk, mindezt úgy, hogy nekik nem felelt meg a lakás, de azért elmesélték, ki, hogy, mikor, meddig, miért. 

Itt jön a lényeg: miért egyértelmű az, hogy mert én is magyar vagyok, időt, energiát, pénzt nem sajnálva segítek? Tartom a hátam, ha úgy adódik, ingyen tolmácsszolgáltatást nyújtok, munkát keresek. 

Ha egy helyi mutatta volna meg a lakást, akkor ott nem lett volna lehetőség időpontot halasztgatni, az élettörténetüket elmesélni, és olyan jellegű maileket írogatni, mint amilyen példákat fentebb felhoztam. Miért egyértelmű, hogy ha nekem van munkám, mást is beajánlok (persze csak miután megírtam az önéletrajzot…)? 

Miért vállaljak felelősséget teljesen vadidegen emberekért? Miért gondolják azt, hogy nekik JÁR a segítség, és teljesen természetes, hogy tíz ember ugrik, ha kicsit lefelé görbül a szájuk? 

Sok ilyen történetet hallok itt kint. Természetesen lehet segítséget kérni, kérdezni, de fordítsuk meg kicsit a helyzetet: én, személy szerint nem bíznám az életem külföldön egy teljesen ismeretlen emberre, csak mert ő is magyar. 

Ha tetszett, az alábbi posztokat is ajánljuk:

Minden út Németországba vezet?

Minden nappal többen érkeznek Európa déli részeiből, de a többi bevándorlási hullámmal ellentétben, itt csupa képzett emberről van szó, akik elkeseredetten dolgozni akarnak. 

Svájcban is robbanni fog a bomba

Aki dolgozik, és igyekszik beilleszkedni, annak nincsen gondja Svájcban; mentalitásban a svájciak kedvesek, előzékenyek, korrektek, de aki csak azért jön, hogy a fejlett, rengeteg pénzből felépített és fenntartott ellátórendszeren csüngjön, az keservesen csalódik.

A kényszerré vált együttélés

Abban sokan egyetértenek, hogy a multikulturalizmusnak az ezredforduló környékén ismert formájában vége. Ugyanakkor nekünk az szűrődött le, hogy nem feltétlenül a migrációval van elsősorban gond, hanem a beilleszkedés hiányával.

Hangulatkeltés az „élősködő bevándorlók” ellen

A Daily Mail persze nem lenne az, ami, ha nem keltené a hangulatot olyan közbeszúrásokkal, mint például hogy a litván nő szerint a kormánynak fizetnie kellene a magándadust is, vagy hogy esze ágában sincs elmenni Nagy-Britanniából, hiszen ekkora összegből ő és a lánya is jól élnek. 

Bevándorlók: átok vagy áldás?

A legutóbbi bevándorlási hullámot azonban már a gazdasági és euró válság okozta, elsősorban Dél-Európából. Azonban az integráció kérdése mindig a törökökhöz tér vissza, akik Európa legnagyobb gazdaságának legnagyobb kisebbségét adják. 

Az otthonmaradt országra gondolok

Vajon mit szólnak ahhoz, hogy én máshol kamatoztatom a tudásom, azt a tapasztalatom, amit itthon szereztem meg?

A pendler

Sokkal korábban átgondoltam már, hogy érdemes-e negyedóra helyett két órát utazni a munkahelyig, eldöntöttem, hogy igen, most már nincs visszaút. Pontosabban van, hogyne volna, de éppen a hátraarc lenne végleges és azt nem akarom. 

Megélni, de mennyiből?

Vajon tisztában vannak-e azzal, hogy nem szabad forintra átszámolni a svájci frankban, euróban, fontban megkeresett fizetést, hiszen azt Svájcban / Németországban / Angliában kell elkölteni az ottani árakat figyelembe véve?