Ma Barcelonába költözünk, és kiderül, hogy még a sok évnyi tervezgetés és a biztos állás sem garantálja a nyugodt átmenetet. Könnyen a földön alva és meleg víz nélkül találhatja magát az ember…
Mondjátok el a véleményetek - akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben - és írjátok meg a saját történetetek,problémáitokat az utrakeloKUKAC gmail.com címre, vagy gyertek a Facebookra és szóljatok hozzá ott!
János:
Folyamatosan követem az írásaikat az interneten, amit nagyon hasznosnak találok. Sok segítséget nyújt azoknak, akik még csak a tervezés szakaszában vannak, vagy már külföldön élnek, de most érzik csak a kezdeti nehézségeket.
Mint külföldre költözött olvasó, én is rávettem magam, hogy írjak Önöknek, nektek azokról a kezdeti nehézségekről, amit nem lehet előre eltervezni, csak az élet produkál ilyet.
A külföldre költözés ötlete nagyjából 2000 környékén fogalmazódott meg bennünk, akkori párommal, aki azóta már a feleségem. A cél a csodálatos Spanyolország volt.
Az akkori indok nem kimondottan anyagi jellegű volt, inkább „csak nyugodtabb életre vágytunk”, vonzott a csodálatos táj, ragyogó időjárás és mosolygó emberek, a mindig kék ég és persze a tenger. Több év tervezés, számolgatás, utánajárás és persze számtalan spanyol utazás után az idén jött el az idő, hogy megvalósuljon a célunk.
Ajánlottak egy lehetőséget
Január óta egy spanyol cégnél dolgozom, (az állás elnyerése szintén egy több oldalas írást igényelne) azonban az év első felét még Budapesten töltöttem, mert egy magyar projekten dolgoztam.
Amikor vége lett a projektnek, ajánlottak egy lehetőséget, hogy át tudnának helyezni Spanyolországba, Barcelonába. Mivel 2008-ban minden fontos papírt elintéztem Spanyolországban, ami szükséges a munkavállaláshoz, és Barcelona volt minden vágyunk, így ezt nem volt nehéz elfogadni. Augusztusban már itt kezdtem.
Amit már számtalan írásban olvasott mindenki, az most is igaz: nyelvtudás nélkül nagyon nehéz. Angolul jól beszélek, a magyar projekt alatt angolul beszéltünk a kollégákkal.
Néhány éve azonban otthon, saját magamtól kezdtem el a spanyolt tanulni és 2008-ban sikerült 2 hónapig egy spanyolországi nyelviskolában tanulni. Ennek most nagy hasznát veszem.
Pesten madridi kollégákkal dolgoztam, itt viszont csak spanyolul beszélgetünk, senki nem fog hozzám angolul szólni, azért, mert úgy jobban beszélek.
Az első hónapok és a beilleszkedés
Az első terv az volt, hogy repülővel jövök ki egyedül és három hónap után megyek vissza a családért (feleségem és 4 éves fiunk), mert akkor tudjuk összeegyeztetni a megmaradt szabadságunkat. Az indulás előtt kb. 2 héttel változott a terv, együtt jövünk kocsival, ők maradnak egy hétig nyaralni, amíg együtt keresünk lakást és szeptemberben megyek haza értük repülővel és jövünk vissza együtt.
Mivel egy hetet szántuk a lakáskeresésre, eléggé kapkodva kellett intézni a dolgainkat, persze úgy, hogy mellette dolgozni jártam. Végül sikerült találni egy lakást, ami megfelelt. Mindenhez közel, orvos, iskola, belváros, és persze a tenger.
A család hazautazott és én itt maradtam egyedül, egy, még az otthoninál is nagyobb lakásban, ami teljesen üres. Az első éjszakát néhány törölközőn és takarón a földön töltöttem, kisfiam nekem itt hagyott maciját párnának használva.
Másnap irány a svéd bútorbolt, ágyat venni. Azt hittem, ez után már királyi kényelemben lesz részem, de tévedtem. Mivel a bútorainkat csak szeptemberben hoztuk ki, mert otthon nagyobb szükség volt rá, 2 hosszú hónapig ez az ágy volt az életterem. Itt ettem, tévéztem, aludtam.
Újabb gondok
De végig tudtam, hogy ennek egyszer vége lesz és minden megváltozik, amikor együtt leszünk a családdal. A rengeteg ügyintézés is segített elterelni a figyelmemet és végig arra gondoltam, hogy „úgy is csak aludni megyek haza”.
Aztán kezdődtek a problémák és jöttek a gondok. Kiderült, hogy a lakást több hónapja nem lakták és kikapcsolták a gázt. Ügyintézés minimum egy hónap. Persze gáz nélkül nincs meleg víz se. Igaz, hogy nyár van, de a víz azért hideg, így maradt a vízmelegítés a villanytűzhelyen.
Eltelt az egy hónap, bekötötték a gázt. Kiderült, hogy a kazán is rossz. Így továbbra sincs meleg víz. Javítás újabb 1 hét… Végre működik, mire jön a család.
Majd további ügyintézés, gyerekorvost keresni, iskolát keresni, lakcím regisztráció, és még sorolhatnám. Már alig bírtam, csak ültem az ágyon és arra gondoltam, hol van az áhított nyugodt élet…
A nulláról kezdeni mindent
Otthon valahogy minden ment magától, már nem is emlékszem hogyan lett pl. TAJ kártyám, vagy orvosom, csak minden úgy volt „magától”. Itt meg mindent újra intézni a nulláról.
Néhány nap múlva utaztam Pestre a „többiekért” és ez újra erőt adott. Most itt a berendezett lakásban lakunk, minden papírt elintéztünk, a gyerek is jár iskolába (itt 3 éves kortól már „iskolába” járnak). A hétvégéken kirándulunk, hétköznap estig sétálunk a parton, (kicsit félve jegyzem meg, itt most is 20 fok van).
Örülök, hogy nem adtuk fel, pedig még így sem teljes a leírás, ami elmeséli a viszontagságainkat. Most hárman ülünk a parton és elmondhatjuk magunknak: „talán, ez az a nyugodt élet, amire régóta vágyunk…”
Ha tetszett, az alábbi posztokat is ajánljuk:
Ha nem érzi itt jól magát, esetleg menjen haza így viselkedni. Mire üvöltve közli, hogy ez itt Európa, ő otthon van, a magyarok meg takarodjanak vissza Szibériába, ahonnét jöttek.
Fő problémánk az üzenettel van, amennyiben a semmitmondást annak lehet tekinteni. E 4,5 perc egyetlen üzenete ugyanis az, hogy itt vannak a haverok, a nyár, a buli, minek mennél el.
Külföldön megint meg kell találni azokat a biztos kapaszkodókat, melyek odahaza viszonylag biztosan működnek, legyen az gyerekorvos, háziorvos, a megszokott autószerelő, gázos, és még sorolhatnám.
Határkő hetedhét ország határán
Végezd el a munkát, amit rád bíznak, ha szívatnak, aláznak, tűrd méltósággal, fokozatosan, ésszerűen adagold vissza, és ne maradj egyedül, keresd az egészségesek, ép lelkűek társaságát.
Az első pár nap ezzel együtt is elég nehéz volt, emlékszem, az első éjszaka utáni reggelen ültem az ágyam szélén a nyomorultul kicsi, szobának csúfolt lyukban, néztem magam elé és arra gondoltam: most akkor mi a fenét is keresek én itt, magam mögött hagyva otthon lakást, barátokat…??
Azt éreztem, megfulladok itthon
Feltöltődve, mosolyogva, kivirulva jöttem haza. Ezt már itthon nem érzem. Magyar leszek egy külföldi országban újra, és remélem, hogy sokáig. Hogy valaha hazaköltözöm-e, nem tudom. Magyar vagyok, szeretem az országomat, de jelen pillanatban nem tudok benne élni.
Egyedülállóként sokkal nehezebb, mint ha valaki a párjával jön ki, és legalább egyikük fizetéséből tudnak spórolni. Már 5 éve, hogy másodszor kijöttem és nem bántam meg. De vannak napok, amikor elgondolkozom, lehet, hogy jobb lett volna átgondolni, mielőtt belevágtam és mindent feladtam otthon.
Utolsó kommentek