Úton

Még a kezdet kezdetén ígértük, hogy amennyiben módunk lesz rá, és egyikünk valóban nekivág a nagyvilágnak, rendszeresen beszámolunk majd kalandjairól. Jelentjük, megtörtént, egyikőnk kapta magát és elindult, egyenesen az Egyesült Államokba. Az majd persze csak később derül ki, hogy Amerika valóban az álmok hazája-e, de mi addig is rendszeresen beszámolunk Girl in America (ezt a nicket választotta magának) kalandjairól. Az első rész az egyik legfontosabb mérföldkőről szól, avagy lássuk, hogyan jutunk be az Egyesült Államok területére!

Azzal a (talán nem túl PC) megjegyzéssel kell kezdenünk a mai posztot, hogy van pár olyan rendszeres kommentelő, akinek kedvtelve olvassuk a hozzászólásait, mert értelmes, átgondolt, határozott világképpel rendelkező embereknek tűnnek. Egyikük gondolatait (melyek ehhez a poszthoz születtek) közöljük ma.

Sokszor elgondolkodtunk már azon, vajon valóban egy helyen akarjuk-e leélni az életünket, vagy szívesen fedeznénk fel időről időre új országokat, városokat, embereket. Kétségtelen, hogy utóbbihoz rugalmasság, nyitottság kell, és nem is feltétlenül akarja mindenki ezt - de mai posztunk szerzője, aki egy korábbi íráshoz kommentben írta meg az alábbiakat, igen.

A mély elkeseredettség szól mai szerzőnk írásából, aki megjárta Hollandiát, ahonnan azonban haza kellett jönnie. Egy éve próbál munkát találni, sikertelenül. Ez is Magyarország…

Mai posztunk tulajdonképpen egy reakció, mégpedig a múltkori Szégyellem, hogy nem otthon élhetek című írásra érkezett kommentekre. Ám önmagában is megáll, így úgy döntöttünk, közreadjuk.