Egy egészen különleges levelet kaptunk, amely Ausztriába visz minket, de tulajdonképpen ennél általánosabb érvényű. Mint szerzője írja, „ha nemzetköziségre vágysz, nyitottságra, igazi, tartalmas párbeszédekre, ne Ausztriát válaszd” – de azért aztán kiderül, hogy sok pozitív oldala is van egy ottani munkavállalásnak.
Mondjátok el a véleményetek - akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben - és írjátok meg a saját történetetek,problémáitokat az utrakeloKUKAC gmail.com címre, vagy gyertek a Facebookra és szóljatok hozzá ott!
Róbert:
Emigráció, avagy kivándorlás. Mióta Ausztriában dolgozom, nem csak a saját történetem érdekel. Ahogy az idő telik, sikerül egy kis tartalékot magam mögé rakni, amolyan felemás biztonságérzetfélét, ami az elemi egzisztenciális félelmek csillapítására elegendő ugyan, de magára az egzisztenciára, önbecsülésre, teljes, perspektivikus életre nem. Ahogyan így telegetik az idő, folydogál, miközben igazi négermunkával, hotelekben mosogatva keresem a kenyerem, Labanciában, az osztrák örökös, de immár nem birodalmi tartományok egyikében, másikjában, addig otthon, Hungáriában, arról folyik a vita, a diskurzus, dübörög, hőbörög a retorika, hogy ki van kirekesztve, melyik oldal. Onnan is személyesen ki, miért, hogyan, és egyéb követhetetlen vélt és valós sérelmek évtizedek óta görgetett halmaza a médiában. Ki van kirekesztve? Ki az Ádám Botja van hát itten kirekesztve? Kérem, aki emigrál, az bizony ki van rekesztve, ki van zárva, el van mellőzve, és le is van szarva, a részükről, a rendszert fenntartani érdekeltek részéről. Hogy egymás között miről szól az aktuális csetepaté, az sokkal fontosabb, mint csak beszélni is arról, őszintén, hogy te több százezred magaddal miért hagytad el a hazádat, ahol ők kvázi egymást rekesztgetik ki és be, oda és vissza, színt játszva. Te hús-vér, fizikális, földrajzi, identitási, anyagi, erkölcsi valójában vagy kirekesztve a saját hazádból, el vagy mellőzve, 22 év rendszerváltozása, privatizációja, piacgazdasága, konvergenciája után, közben. – Nem kérte senki, hogy távozzanak! – tárják szét karjukat, húzzák fel szemöldökük félig kérdőn, félig értetlenül. Nincsen ezekben a gesztusokban más esszencia, mint az a tömény, penetráns lőré, amit cinizmusnak hívnak. Lőré, az ál-kirekesztettek zavaros, muslincás bora, kifogástalan csomagolásban, arany masnival átkötve, amit aztán a jónép megvásárol, liter számra iszik hangos lakodalmas zene kíséretében, és még csak butább lesz tőle.
Mindnyájunknak megvan a maga története, és ezekben a történetekben van valami közös, ezért is fontos, hogy meghallgassuk egymás történetét, figyeljünk egymásra. Nem hiszem, hogy hiábavaló lenne a megosztásuk, nem hiszem, hogy hatástalanok, vagy csak arra lenének elegek, hogy az otthoniakat, a még el nem indultakat, a habozókat, és az otthonmaradókat tájékoztassuk, szórakoztassuk könnyen, online felületen elérhető olvasmányokkal. Mert ezek a történetek súlyos társadalmi problémák mutatói, amiket itt rendre meg is nevezhetnék, de inkább maradjunk a sorok között. Ha még többen, és még többen távozunk, ahogyan csak távozunk és távozunk, mondják, tömegesen, de valójában egyes egyesen, saját történeteink és mások történeteinek tanulságaiba ágyazva, akkor hiába minden tudásunk, tudomásunk, jó szándékunk és honvágyunk, megosztásunk, önként kirekesztődünk, és elvágjuk magunkat a lehetőségtől, hogy valaha is cselekvő részesei legyünk hazánk ügyeinek, álmainak, miután a felgyülemlett kollektív salakot elhordja a szél. Nem csak magunkra, de egymásra is vagyunk utalva. Talán ez jobb terep aktív szolidaritást tanulni, ha kitekintünk a magunk történeteiből, és a közöst is képesek vagyunk értékelni, mert meglátni, felismerni a változáshoz, a változtatáshoz, szükséges, de önmagában kevés. Közös érdekképviseletre van szükségünk, ami nem a diplomáciai képviseleteket jelenti, hanem civil kezdeményezést, szerveződést. Össze kell tartanunk, különösen ott, ahol viszonylag kis helyen, kis országban sokan vagyunk jelen, mint Ausztriában, ahol több mint 60 ezer magyar munkavállaló van bejelentve és fizet adót.
Az én történeteim nem a magyar szolidaritásról, nem a magyar összefogásról szólnak, de reményeim szerint ez hamarosan változni fog, pozitív irányba. Terjedelmi okok miatt csak az utolsó munkahelyemen történteket kivonatolom, a magyar vonatkozásokra koncentrálva.
Első osztrák munkámat 2009 nyarán kezdhettem el, amikor felmondtam Miskolcon egy média-informatikai cégnél, mert a fizetésem még az előző középiskolai tanári fizetésem szintjét sem érte el, így nem volt elég együtt az albérletre, az étkezésre, a ruházkodásra és a közlekedésre, röviden: távol állt ahhoz, hogy fedezze a megélhetési költségeket, a félre rakásról nem is beszélve. Sopronban vettem ki egy másfél szobás lakást, onnan jártam át Burgenlandba munkát keresni. Büfésfiúként, hivatalosan segédszakácsként dolgoztam le a nyári idényt a Fertő-tó partján. Sok magyar dolgozott a cégnél, bár közvetlenül én három osztrák nővel vittem a büfét. Ez volt az első ausztriai leckém, nyelvileg, és saját honfitársaimmal kapcsolatban is. Ebben volt pozitív és negatív tapasztalat egyaránt. Aztán Tirolba és Karintiába kerültem, voltam konyhai kisegítő, mosogató és segédpincér az elmúlt másfél évben. A történet, amit fejben kiemelek és alapnak használok, Karintiában esett meg, de az általános jellemzők, tapasztalatok, a teljes egészet reprezentálják, a teljes, itt ki nem bontott élménykészlet alapján. Nem konkrét történetet, történeteket mesélek el tehát, az egy könyvnyi anyag lenne, hanem pontokba sűrítve kivonatolom az ún. esszenciát, ahogyan a hegyaljai borász, hisz ő sem a teljes szőlőtermesztés, szüret, feldolgozás folyamatát meséli el Neked egy ültő helyetekben, amikor betérsz a pincéjébe, és megkínál a borával.
Nyelv
Beszélhetsz jól más európai nyelveket, például angolul folyékonyan és meggyőzően, hiába nemzetközi nyelv, Ausztriában nem boldogulsz legalább társalgási szintű német nyelvtudás nélkül. Egyéb nyelvtudásodat csak a németen keresztül tudod eladni, önmagában az olasz vagy az angol, menedzselhetetlen német nélkül.
Kultúra
Az osztrák és a magyar kultúra számos ponton kapcsolódik egymáshoz, de hotelekben dolgozva ne próbálj kultúráról társalogni, ezen keresztül szimpátiát, kapcsolatot teremteni, nem működik. Az osztrák átlagember, a nagytöbbség, nem tud semmit a magyarokról, csupán a toposzokat hallotta, hogy Balaton, vagyis Platten See, Paprika, Gulyás, Puszta, a homályos és ismeretlen Kelet-Európa, meg hogy te jöttél oda dolgozni, nem vagy egyenrangú. Nem kulturális attasénak jöttél. Ausztria nem olyan, mint amikor egyetemi ösztöndíjjal Nyugat-Európában tanultál, és elmondhattad, megoszthattad a történeteidet nemzetközi közegben. Ausztria egy jómódú, provinciális ország. Ha nemzetköziségre vágysz, nyitottságra, igazi, tartalmas párbeszédekre, ne Ausztriát válaszd, hanem mondjuk Hollandiát vagy Dániát. Viszont ha már Ausztriában gályázol, és csak azért se adod fel, és megtanulsz tenni a pökhendiségükre, gőgös „labancságukra” – néha olyan érzés fog el, mintha mindegyik osztrák és német munkatársam azt gondolná, hogy a főnököm –, akkor szövetségesnek keresd a nyitottabb szlovéneket, horvátokat, akik közül sokan jól tudnak angolul is, és rólad, mint magyarról, sokkal bővebbek az ismereteik.
Én a legtöbb délszláv – szlovén, horvát, szerb – munkatársammal jó viszonyt alakítottam ki. Saját honfitársaim, a magyarok komplexusai ellen is megvédtek, kis túlzással, mert ugyan meg tudtam védeni magam, de jobb pozíciót jelentett, hogy meghallgattak, biztosítottak rokonszenvükről, látták a magyarok közötti természetes és generált versenyhelyzeteket, a személyes megaláztatásra pedig mindig élesen reagáltak, és kiálltak magukért, egymásért, és értem is, azon a szinten, amikor már jobban ismertek, elfogadtak és barátként értelmeztek. A magyarok „spanrendszerben” éltek, vagyis az volt ember, aki a spanom, vagy legalább a spanom spanja. Mindenki más, főleg ha nem tartozik csoporthoz, netán különc valami miatt, és pszichológiai értelemben egyedül van, könnyen célponttá válhat. Itt érkeztünk el utolsó és egyben rendhagyó pontunkhoz.
Kulturálatlanság, primitívség
Amit otthonról kapsz, tanulsz, látsz, megszoksz, és így természetesnek gondolsz, azt viszed magaddal, mert így szocializálódtál, spanrendszerben. Tiltakozni, elbagatellizálni, ellenérvekkel élni lehet, hogy ugyan, nincs itt semmiféle spanszokás, de mindez nem változtat a lényegen, nem teszi jobb ízűvé, fogyaszthatóbbá, emészthetőbbé azt a lőrét, amit a cinizmussal, a társadalmi közönnyel vontam egy háztartásba fentebb. Spanolnak a politikusaink, és spanol a pórnép, akik ha nem spanolsz velük, azt hiszik, lenézed őket, vagy különbnek tartod magad. Karintiában egy somogyi bukott vámos volt a főspan a magyarok között, két idényt mosogatóként, a harmadikat már házmesterként dolgozta le. Megfenyegetett, és több ízben azt javasolta, húzzam meg magam, és ne beszéljek angolul – csak azokkal beszéltem angolul, akik szintén jól beszéltek, egy pár osztrákkal vagy némettel, és egy horváttal. Az angolt tolerálták a német anyanyelvűek, a magyart nem, ha egymás között beszéltek a magyarok magyarul az ő jelenlétükben. Két zalai szakácsgyerek alaposan megnehezítette a napjaimat, gyalázott a legprimitívebb verbális megnyilvánulásokkal. Az egyik, a zavart tekintetű, kidülledt szemekkel cigányozott, azaz cigánynak szólított. Egyszer hegyi túráról jövet összefutottunk, én egy 
Mozogj, olvass, tölts minél több időt a természetben, keresd a tieid társaságát nemzetiségtől függetlenül, ápold az emberi kapcsolatokat! S ha mindez volt, ahogy írva, hét tanácsként szórd a síkra! „Világ sírköve alatt mégy! A hetedik te magad légy.” JA
Írásomban nem törekedtem se teljességre, se arra, hogy praktikus információkat adjak arról, hogyan vállalhatsz munkát Ausztriában. Dióhéjban a menete a következő: beszélsz németül, pályázol az osztrák munkaügyi hivatal honlapján található álláshirdetésekre, e-mailben küldöd az önéletrajzod, majd hívod a munkáltatót. Ha már dolgozol, kapsz TB számot, nyitsz bankszámlát, magyarországi címmel is lehet. Ha Kelet-magyarországi vagy, mint én – az ország legkeletibb kisvárosából jöttem, Fehérgyarmatról –, érdemes szállást kivenni Sopronban, Óváron, Kőszegen vagy Szombathelyen, mert az interjúkhoz szükséged lesz egy bázisra. Melegebb évszakban pár napos, egy hetes interjúkörök esetén autóban is aludhatsz. További praktikus tanácsokért írj kommentet e-mail címmel, és vagy kommentben, vagy privátban válaszolok, ahogy tudok. Az ausztriai munkához kéz és lábtörést Nektek, addig is „Hajrá Magyarok”, amíg nem cserél velünk az immár két és fél évtizede regnáló magyar politikai elit. Ha bárkit látok országos, megyei, helyi járási képviselői közül Ausztriában mosogatni, takarítani, felszolgálni, egyszóval, dolgozni, akkor nyomban hírt adok róla, hogy immár jöhetünk haza politikusaink önfeláldozásának hála. Erre viszont nemigen számíthatunk, mert bizony hamar megbuknának effektív nyelvtudás és elfogadható munkamorál hiányában!
Girl in America – egy lány kalandjai az Egyesült Államokban
1. A megérkezés
4. Még elcsíptük a klasszikus Amerikát
5. Elvegyülök az amerikaiak között
Ha tetszett, az alábbi posztokat is ajánljuk:
Az első pár nap ezzel együtt is elég nehéz volt, emlékszem, az első éjszaka utáni reggelen ültem az ágyam szélén a nyomorultul kicsi, szobának csúfolt lyukban, néztem magam elé és arra gondoltam: most akkor mi a fenét is keresek én itt, magam mögött hagyva otthon lakást, barátokat…??
Azt éreztem, megfulladok itthon
Feltöltődve, mosolyogva, kivirulva jöttem haza. Ezt már itthon nem érzem. Magyar leszek egy külföldi országban újra, és remélem, hogy sokáig. Hogy valaha hazaköltözöm-e, nem tudom. Magyar vagyok, szeretem az országomat, de jelen pillanatban nem tudok benne élni.
Egyedülállóként sokkal nehezebb, mint ha valaki a párjával jön ki, és legalább egyikük fizetéséből tudnak spórolni. Már 5 éve, hogy másodszor kijöttem és nem bántam meg. De vannak napok, amikor elgondolkozom, lehet, hogy jobb lett volna átgondolni, mielőtt belevágtam és mindent feladtam otthon.
Itt hihetetlenül fontosak a gyerekek és a családi egység. Ellentétben például egy pesti utcával vagy busszal, itt nem láttam még olyat, hogy az öregek és a kamaszok ellenségesen méregetnék egymást.
Próbáltam otthon boldogulni, de a korai örömöt hamar átvette a mindennapi keserűség. Nem vette be a gyomrom az otthon tapasztaltakat. Féltékenység, megalázó rezidensi munka, még megalázóbb fizetés, katasztrofális ellátási helyzet (…), teljes kiszámíthatatlanság, erkölcstelen hálapénzrendszer. (…)Fél évvel hazatérésem után már újra külföldi állásokra pályáztam.
A kaja árak úgy néznek ki, hogy a hús annyiba kerül mint otthon, az általános élelmiszerek tej, kenyér átszámolva drágábbak, de ahogy kijön az ember az első, amit el kell felejteni, az az átszámolgatás forintra. Ezt mindenki csak hónapok múlva felejti el.
Távolinak tűnik az angliai életem
Jó itthon lenni, közel lenni mindazokhoz, akikkel ugyan próbáltunk nem eltávolodni egymástól, mégis távol kerültünk. Jó érzés látni, mennyit támogatást és segítséget kapok mind a barátaimtól és a családomtól, de új ismerősöktől, sőt, teljesen ismeretlenektől is. Nem tudtam pontosan, mit kerestem, amikor hazaindultam, de megtaláltam.
Utolsó kommentek