Úton

A mély elkeseredettség szól mai szerzőnk írásából, aki megjárta Hollandiát, ahonnan azonban haza kellett jönnie. Egy éve próbál munkát találni, sikertelenül. Ez is Magyarország…

Igazán elgondolkodtató írást kaptunk, melynek szerzője ugyan talált magának munkát Ausztriában, mégis úgy döntöttek, hogy maradnak Magyarországon. Hogy miért? Az is kiderül a posztból.

Nagyon beindultak a levelek, aminek a magunk részéről nagyon örülünk, mert végül is ez adja a blog sava-borsát. Ma egy olyan történetet teszünk közzé, melynek szerzője megpróbált Magyarországon vállalkozni (néha az ésszerűség határain túl is), ám a válság neki sem kegyelmezett. A megoldás Ausztria lett, 50 felett is...

Túszul ejtve érzi magát a negyvenes évei végén járó Bogi, aki szerint korosztálya helyzete szinte kilátástalan. Nem is nagyon szeretnénk mit hozzátenni, írása magáért beszél.

Nem nagy örömmel tesszük közzé a mai bejegyzést, mert jóérzésű ember csak elkeseredni tud azon, hogy itt tartunk. De önbecsapás lenne behunyni a szemünket és nem észrevenni a valóságot. Márpedig a valóság az, hogy egy tízfős diplomás társaságból kilencen gondolkodás nélkül és azonnal nekivágnának a külföldnek, mert nem tudnak méltó színvonalon megélni. El lehet ám ezen gondolkodni mindenkinek, akinek feladata ezen elgondolkodni és azoknak is, akiknek nem.

Mondjátok el a véleményetek - akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben - és írjátok meg a saját történetetek, problémáitokat az utrakelo@gmail.com címre, vagy gyertek a Facebookra és szóljatok hozzá ott!

Kornél:

Én egy 29 éves doktorandusz vagyok. NEM bölcsész területen dolgozom, hanem élettudományin. Nem nézem le a bölcsészettudományt (voltam bölcsész), de szeretik az ilyen embereket azonnal ezzel kivégezni, hogy na, ha könyvbu*i vagy, akkor meg is érdemled...

Az életkoromból nyilván kiderül, hogy nem egyenes úton jutottam ide, sokan ezzel is kezdhetik, hogy miért pofázok, ha majd' 30 évesen még csak itt tartok, akkor meg szintén meg is érdemlem a sorsom... kussoljak csak.