Minap látott nyilvánosságot a Világbank jelentése, melyben arról írtak, mennyi pénzt utalnak haza a migránsok világszerte. Ennek apropóján érkezett egy levél Hollandiából arról, miért lenne jó, ha megváltozna a külföldön élő magyarok magyarországi megítélése.
Mondjátok el a véleményetek - akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben - és írjátok meg a saját történetetek, problémáitokat az utrakeloKUKAC gmail.com címre, vagy gyertek a Facebookra és szóljatok hozzá ott!
Ergabo:
Több helyen is olvasom, hogy mennyi pénzt utalnak haza világszerte a külföldön (azaz nem hazájukban) élők és dolgozók. A Világbankra hivatkozva azt írják, hogy ez az összeg meghaladja az 500 milliárd dollárt (ha igaz, akkor 530 milliárd).
Azért ez eléggé elgondolkodtató adat, miként az is, hogy ezzel a „hazautalt pénz”, ha ország lenne, a 22. gazdaság lenne a világon, megelőzve például Argentínát. Ez persze eddig inkább csak érdekesség és nem is írtam volna csak ezért, amit ennél sokkal érdekesebbnek tartok azok a magyar adatok.
Engem ugyanis elég régóta bánt az, ahogyan hozzánk, külföldön élőkhöz és dolgozókhoz viszonyulnak sokan Magyarországon. Én is voltam már minden, elmondtak sok mindennek, és ezek közül még a hazaáruló volt a legfájóbb, mert én nem árultam el a hazámat, csak éppen úgy gondoltam, máshol (esetemben Hollandiában) tudom biztosítani a családomnak az anyagi biztonságot. De attól még magyar vagyok.
Szóval a Világbank Magyarországra vonatkozó adata szerint 2011-ben 2,4 milliárd dollárt küldtünk haza. (Igen, küldtünk, mert én is szoktam édesanyámékat támogatni, sajnos nem annyival, amennyivel szeretném, mert azért itt sem olyan könnyű a megélhetés, de pár tízezer forintnyi eurót minden hónapban haza tudok küldeni.)
Ami azért nem kevés pénz, hiszen a cikk szerint a magyar GDP 1,7 százaléka. Ez a 2011-es állapot, tavaly álíltólag alacsonyabb volt az összeg, mert sokan már vitték magukkal a családjukat is. A szakemberek szerint ez az 1,7 százalék nagyjából a magyar gazdaság egy heti teljesítményét váltja ki.
Én már régóta érvelek azzal, amikor még egyáltalán kedvem van vitázni ezen, de néha nem lehet megkerülni, szóval régóta érvelek azzal, hogy szerintem rengeteg küldenek haza pénzt, és ezt illene megbecsülni.
Ráadásul mi (például én és a családom) tulajdonképpen semmi pénzébe nem kerülünk az államnak, nem otthon járunk orvoshoz, nem kell nekünk a gyerekek után sem pénzt utalni, nem ott járnak iskolába, nem koptatjuk az utakat, nem használjuk a tömegközlekedést és még sorolhatnám.
Ellenben tiszta bevételt hozunk az országnak, és azért ez a 2,4 milliárd dollár nem kis pénz szerintem. Talán érdemes lenne újragondolni pár dolgot és jobban megbecsülni minket, nem gondoljátok?
Ha tetszett, az alábbi posztokat is ajánljuk:
Idegen vagyok a saját otthonomban
Úgy érzem, meg akarják határozni a környék szabályait is. Vannak olyan területek már Londonban, ahol például egy nő tavaly azért nem kapott állást egy patikában, mert nem volt lefátyolozva, és közterületeken tilosak a félreérthető reklámok.”
A történetből az jött le, hogy én mekkora szemét vagyok, mert szóvá mertem tenni és, mint erdélyi nem „tartok össze” és egy emberként utáltak. Még ha elzavartam volna őket, de nem tettem. Én segítek, ahol tudok, ha úgy adódik és tényleg szükség van rá. De egyrészről én döntsem el, hogy akarok-e és tudok-e segíteni, másrészről ez nem „jár alanyi jogon”, mert erdélyi vagy magyar vagy… akármi más vagyok.
Már nem a fiúk rohangálnak a lányok után
Dániában megváltoztak a viszonyok, már nem (csak) a fiúk nyomulnak a lányokra, hanem fordítva is. Egy bulizós éjszaka története.
Miért vállaljak felelősséget teljesen vadidegen emberekért? Miért gondolják azt, hogy nekik JÁR a segítség, és teljesen természetes, hogy tíz ember ugrik, ha kicsit lefelé görbül a szájuk? Csak azért, mert mindketten magyarok vagyunk?
Minden út Németországba vezet?
Minden nappal többen érkeznek Európa déli részeiből, de a többi bevándorlási hullámmal ellentétben, itt csupa képzett emberről van szó, akik elkeseredetten dolgozni akarnak.
Svájcban is robbanni fog a bomba
Aki dolgozik, és igyekszik beilleszkedni, annak nincsen gondja Svájcban; mentalitásban a svájciak kedvesek, előzékenyek, korrektek, de aki csak azért jön, hogy a fejlett, rengeteg pénzből felépített és fenntartott ellátórendszeren csüngjön, az keservesen csalódik.
Abban sokan egyetértenek, hogy a multikulturalizmusnak az ezredforduló környékén ismert formájában vége. Ugyanakkor nekünk az szűrődött le, hogy nem feltétlenül a migrációval van elsősorban gond, hanem a beilleszkedés hiányával.
Utolsó kommentek