Úton

Visszaköltözni Magyarországra legalább akkora elhatározás, mint elhagyni az országot és külföldre menni. Az emberben rengeteg a kérdőjel, de ha szerencséje van, megtalálja a számítását. Tegnap egy olyan levelet közöltünk, melynek szerzője 5 év után költözött vissza Angliából Magyarországra. Akkor megígértük, hogy megmutatjuk azt is, milyen érzések kavarogtak Andiban pár héttel a hazaköltözés után. Íme.

(Blogunk történetében ez a 100. poszt. Magunk sem gondoltuk volna, hogy eljutunk idáig, sokat tanultunk minden szempontból ezen idő alatt - a hibáinkból is, amikért így utólag is bocs -, és amiért nagyon hálásak vagyunk nektek. Köszönjük és folytatjuk tovább!)

Nem lesz egy vidám történet a mai, talán azért, mert az alaphelyzet elkeserítően hétköznapi, egy éppen csak megélni képes család krónikája. Ami viszont kivételessé teszi, az az a tervszerűség, ahogyan a sorsukat kézbe veszik.

Gyakran ér minket az a vád (amit a blog porfiljából adódóan nem mindig értünk), hogy kevés a maradás mellett szóló írás. Hát most itt van egy, a nickjéből is következtethetően nem szélsőséges, inkább megfontoltan érvelő írás.

A jelek szerint meglehetősen nagy vihart kavart olvasóink körében is a miniszterelnök kijelentése arról, hogy hat év múlva ez egy olyan ország lesz, ahova mindenki vissza akar jönni. Mi már megírtuk, mit gondolunk erről, azonban jött egy levél is, Kelet-Magyarországról, amit érdemesnek tartunk közzétenni. Elgondolkodtató.

Az elmúlt napokban két olyan dolog is történt, ami blogunk profiljába vág, és amire, úgy érezzük, reflektálnunk kell. Az egyik egy kutatási eredmény, a másik pedig a miniszterelnök hétvégi szavai.