Az elmúlt napokban két olyan dolog is történt, ami blogunk profiljába vág, és amire, úgy érezzük, reflektálnunk kell. Az egyik egy kutatási eredmény, a másik pedig a miniszterelnök hétvégi szavai.
Mondjátok el a véleményetek - akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben - és írjátok meg a saját történetetek, problémáitokat az utrakeloKUKAC gmail.com címre, vagy gyertek a Facebookra és szóljatok hozzá ott!
"Ha a következő választáson kapunk még négy évre lehetőséget, akkor itt hat év múlva olyan ország lesz, hogy mindenki haza akar jönni" – ezt Orbán Viktor kormányfő mondta a TV2 vasárnap esti műsorában. (Most arról nem nyitnánk vitát, hogy mi értelme volt végigkövetni a miniszterelnök egy napját – a nyilvánvaló reklámízen túl -, mert ez nem egy tévékritikával foglalkozó blog. Mindenesetre az ilyenből a tévé részéről nehéz jól kijönni…)
„2010 vége 2011 eleje óta számottevő növekedésnek indult a külföldi munkavállalás iránti érdeklődés a magyar lakosság körében. A statisztikai elemzések szerint 2011 januárjában trendforduló figyelhető meg a külföldi munkavállalásban: ezt követően számottevően megnőtt a fontosabb célországokban (Németország, Ausztria, Anglia) munkát keresők száma. Feltehető, hogy ez a tendenciaváltás a Magyarországról való kivándorlás erősödését is jelzi. Azt azonban még nem tudjuk, nem tudhatjuk, hogy egy új magyar exodus elé kell néznünk, vagy csak rövid távon érvényesülő és a jövőben tovább nem erősödő folyamatról lesz szó" – ez pedig már a Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet felmérésének, kutatásának eredménye, melyet pénteken hoztak nyilvánosságra (és ami egyébként itt teljesen egészében elolvasható).
A két megállapítás szerintünk mintha ellentmondana egymásnak: míg az ország első számú vezetője arról beszél (mert hát mi másról is beszélhetne), hogy már csak egy kicsit kell kibírni (ismerős az érvelés, egész életünkben ezt hallgattuk), addig a kutatók egyre növekvő külföldi munkavállalási hajlandóságról beszélnek (mi több, az „új magyar exodus” kifejezést is használják, még ha erős kérdőjelek közepette is).
Kinek van igaza?
Természetesen nem tudjuk, mert sem politikusok, sem szociológusok nem vagyunk. Nyilván az országnak (politikai szimpátiától függetlenül) az lenne a jobb, ha a miniszterelnöknek lenne, csakhogy…
Még soha ennyi embertől nem hallottuk, hogy el akar menni az országból. Ez persze lehet divat (bár az ember divatból nem hagyja el a hazáját, de mondani mondhatja), de tartunk tőle, hogy inkább az „új exodus” lesz.
Mert mit szóljunk akkor, amikor a közösség által is megbecsült, hosszú évtizedek óta tanító pedagógusok járnak babysittelni tanítás után, majd amikor (este 9-10 óra felé) halálosan fáradtan hazaesnek, akkor kellene felkészülniük a következő napra?
Vagy amikor egy másik pedagógus komolyan fontolgatja, hogy elmegy külföldre takarítani, mert ha tényleg tovább kell bent maradnia az iskolában, mint eddig, akkor le kell mondania a magántanítványait és képtelen lesz megélni?
Ezek azok az emberek, akikre a jövőt, a gyerekeket bízzuk! Akiket meg kellene becsülni…
Azt mondja a miniszterelnök, hogy hat év múlva itt olyan ország lesz, hogy mindenki haza akar majd jönni. Egyelőre két év telt el 2010 óta, és nem nagyon látjuk, hogy abba az irányba indultunk volna el, ami ezt alátámasztaná.
Halkan csak annyit tennénk még hozzá: először azt kellene okos intézkedésekkel elérni, hogy legalább ne akarjanak ennyien elmenekülni.
Aztán majd szó kerülhet arról is, hogyan csábítsuk vissza azokat, akik már elmentek.
Ti mit gondoltok?
Girl in America – egy lány kalandjai az Egyesült Államokban
1. A megérkezés
4. Még elcsíptük a klasszikus Amerikát
5. Elvegyülök az amerikaiak között
Ha tetszett, az alábbi posztokat is ajánljuk:
A politika és a politikusok természete alapvetően a nyugati világ nagy részén ugyanolyan. A céljuk ugyanis közös (a hatalom megszerzése és megtartása), a módszerek meglehetősen hasonlóak (nehezen tudunk olyan politikust elképzelni, aki az igazság teljes szövetét felbontja, ugye…), ami különbözik, azok a következmények.
Jómagam is, így túl az 50-en, úgy gondolom, hogy amíg nem késő ki kell mennem az országból. Eddig úgy éltem az életemet, hogy becsülettel, tisztességgel igyekeztem jól végezni a dolgaimat, mindenféle káros szenvedélyek nélkül. Két gyermekemet is felneveltem, akik egyetemet végeztek, életem eddigi legnagyobb értelme az volt, hogy úgy neveljem őket, hogy meg tudjanak állni a lábukon, és azt hiszem, hogy ezen a téren sikerrel jártam.
Ez már a saját túlélésünkre megy
Szerintem a XXI. században, amikor a népvándorlás nyilvánvaló jelenség, elavultak a régi, berögzült nézetek, hogy magyar vagyok, akkor is maradok, ha a fene fenét eszik is.
Nem csak elkeseredetten menekülők vannak
A lakásbérlés esetében például kifejezetten jól jött, hogy akadtak kollégák, akik meg tudták mondani egy-egy környékről, hogy érdemes-e arrafelé keresgélni. (…) Lambethnek vannak olyan részei, ahol bármikor vennék lakást (ha lenne elég pénzem…), és egy-két utcával arrébb akkor se költöznék oda, ha fegyvert szorítanának a fejemhez.
Még nincsenek gyermekeim, de pár év múlva szeretnék többet is, és amikor erre gondolok, egyre gyakrabban jut eszembe, hogy szeretném-e, ha Magyarországon nőnének fel. És egyre gyakrabban „nem” a válasz.
Nem hittem volna, hogy ide jutunk
Régebben hallottam történeteket arról, mekkora próbatételnek teszi ki a párkapcsolatokat az, ha az ember külföldre költözik, még akkor is, ha nem a bizonytalanba megy. Soha nem gondoltam volna, hogy ez velem, velünk is megtörténhet, de a jelek szerint mégis csak eljött egy nehezebb periódus. Biztos vagyok benne, hogy át fogjuk vészelni, de mégis nehéz.
Utolsó kommentek