Ez a blog soha nem tartotta feladatának, hogy a magyar politikával foglalkozzon (annál mélyebben persze, mint amennyire muszáj, mert érint), és különösen nem az olyan eseményekkel, mint amelyek az elmúlt egy-két napban felkavarták a közvéleményt. Most azért teszünk mégis kivételt, mert kaptunk egy levelet (írója névtelenséget kért), ami véleményünk szerint mégis csak szorosan kapcsolódik a blog tematikájához. Íme.
Mondjátok el a véleményetek - akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben - és írjátok meg a saját történetetek,problémáitokat az utrakeloKUKAC gmail.com címre, vagy gyertek a Facebookra és szóljatok hozzá ott!
Egészen elképesztő dolgok zajlanak ebben az országban, és bár egy ideje gyűlt bennem a keserűség és el-elfogott a mehetnék, mégis, mindig találtam magamnak valamilyen indokot, amivel tovább tologattam az elindulást.
Azonban ami az elmúlt napokban ebben az országban történt, az sokkolt, annak ellenére is, hogy itt élek, többé-kevésbé figyelem a közéletet, követem a politikát.
Nem akarok belemenni a részletekbe, természetesen a Jobbik politikusának (komolyan mondom, hosszasan keresgéltem az ide legmegfelelőbb szót, végül ez jutott az eszembe…) hétfői parlamenti felszólalásáról van szó, amit nem szeretnék itt elismételni, éppen elég volt annyiszor hallani meg olvasni, amennyiszer ezt az elmúlt bő egy napban hallottam és olvastam.
Nem egyszerű ezt leírni, de engem a felszólalásnál sokkal jobban megdöbbentett az, ami utána (nem) történt, mert mostanáig azért hajlamos volt azt gondolni, hogy vannak bizonyos európai, emberi normák, amelyek nem átléphetők, melyek egyetemesek az Európai Unió tagállamaiban. Tudom, naiv vagyok, majd biztosan meg is kapom a kommentekben.
Elkeserítőnek tartom, hogy a felszólalás után azonnal nem történt semmilyen teljesen egyértelmű helyreutasítás vagy elhatárolódás, és azt is, hogy a főbb politikai szereplőknek egy fél napba telt, mire elítélték a dolgot.
Elgondolkodtató, hogy az Európa Tanács főtitkára (ha jól írom) volt a legkeményebb, amikor azt mondta, sokkolta az eset.
De nem akarom tovább ragozni, inkább csak annyit tartanék még fontosnak elmondani, hogy nekem ez volt az utolsó csepp a pohárban. Most lett végleg elegem abból, hogy a magyar politikusok (a politikai elit, ahogyan mondani szokták) félig behunyt szemmel tűrik az ilyen szemetet a magyar Parlament épületében, hogy mindig találunk magunknak újabb és újabb kifogásokat arra, hogy ne tegyünk semmit, hogy mindig egy lépéssel tovább engedjük őket.
Nyilván jönnek majd támadó hozzászólások, különösebben nem érdekel, mert csak azt szeretném elmondani, hogy nem akarom majdan megszületendő gyermekem (gyermekeim) egy olyan országban felnevelni, ahol ilyen kijelentéseket lehet tenni elemi erejű felháborodás hiányában.
Nem akarom megvárni, amíg ne adj Isten ennél is rosszabb lesz, nem akarom, hogy a gyerekem ilyen légkörben nőjön fel. Én mindig hittem Magyarországban, sőt, őszintén szólva abban is, hogy ennek a kormánynak lehet elég háttere ahhoz, hogy a dolgok megváltozzanak. Hát megváltoztak, de finoman szólva sem úgy, ahogyan reméltem.
Úgyhogy a magam részéről végeztem. Ennyi volt. A következő hónapokat arra szánom majd, hogy állást találjak magamnak egy olyan országban, ahol mindez nem fordulhat elő következmények nélkül.
Köszönöm, hogy elolvastatok.
Ha tetszett, az alábbi posztokat is ajánljuk:
Hónapokig hitegettek, majd felmondtak
Én ezt nagyon nem tartom fairnak, gondolkodom, hogy ügyvédhez fordulok, kártérítést akarok követelni. Ugyanakkor kizárni sem akarom annak a lehetőségét, hogy egy másik céghez elmenjek dolgozni, márpedig a pereskedéssel erre megvan a lehetőség.
A váratlanra lehetetlen felkészülni
Lakhatási, munkavállalási problémák mindig kiszámíthatatlanok. Még akkor is lehet gond, ha valaki biztosra megy, szerződéssel. Soha ne hagyjuk a figyelmünket lankadni, mert mind idegileg, mind pénzügyileg megviselheti a vállalkozó szelleműeket!
A pénz fontosabb volt, mint az önérzet
Minden nap szembesülök azzal, hogy külföldi vagyok. Például a munkahelyemen konkrétan diszkrimináció áldozatává váltam, mikor az egyik szülő közölte a főnökömmel, hogy ő egy „idegennel” nem fog beszélni.
Abban az országban, ahol élni akarok, szégyen az, ha valaki csal, mert annak, aki rendesen dolgozik, nem kell rettegve várnia hó végén a számlákat, annak nem kell döntenie a gáz- és a villanyszámla kifizetése között.
Otthon úgy éreztük, nincsen már ránk szükség, teherré váltunk az országnak, pénzünk alig – szóval nem éreztük, hogy kiegyensúlyozott, boldog nyugdíjas évek várnak ránk. Jön a tél, és nagyon nem szerettük volna azt számolgatni, hogy eszünk vagy fűtünk.
Hatalmas buli és több is annál
Mi magunk is gyökeresen megváltoztunk e négy hónap alatt, hiszen itt olyasvalamit kaptunk, amit az otthoni egyetemeken, főiskolákon nem oktatnak.
A család hazautazott és én itt maradtam egyedül, egy, még az otthoninál is nagyobb lakásban, ami teljesen üres. Az első éjszakát néhány törölközőn és takarón a földön töltöttem, kisfiam nekem itt hagyott maciját párnának használva.
Utolsó kommentek