Úton

Ez a blog soha nem tartotta feladatának, hogy a magyar politikával foglalkozzon (annál mélyebben persze, mint amennyire muszáj, mert érint), és különösen nem az olyan eseményekkel, mint amelyek az elmúlt egy-két napban felkavarták a közvéleményt. Most azért teszünk mégis kivételt, mert kaptunk egy levelet (írója névtelenséget kért), ami véleményünk szerint mégis csak szorosan kapcsolódik a blog tematikájához. Íme.

Egy közelmúltbeli posztnál élénk vita alakult ki arról, vajon külföldön más-e a politika, mások-e a politikusok, mint Magyarországon. Szerintünk a politikusok nem, de a tettek következményei igen.

Nem is igazán történet a mai poszt, hanem egy elkeseredett segélykiáltás - legalábbis mi annak olvastuk. Egy olyan fiatal segélykiáltása, aki már döntött, hogy elindul, és akinek az érvei egyáltalán nem gazdaságiak.

Nem csak fiataloktól kapunk leveleket, érkeznek aggódó szülőktől is. Egyikük, Klári öt gyermeket nevel, mégis azt mondja, ha fiatal lenne, elmenne és nem vállalna gyereket. Ezek azért kemény szavak... (Egyébként a napokban volt már egy ilyen írás, itt olvasható.)

Klári:

Negyvenöt éves vagyok, öt gyereket nevelek egyedül, a legidősebb fiam már dolgozik, minden napja "rettegéssel" telik, mert a mai munkahely holnap már nem biztos.

A középső fiam most végezte el a szakmunkásképzőt, tervezte, hogy kimegy dolgozni külföldre, de nincs alaptőke, így itthon marad, és leteszi az érettségit. Addig is kapjuk a családi pótlékot tovább.

Szégyen, hogy ma a szülőnek kell azt mondania, hogy ebből az országból menj el gyermekem, itt nincs jövőd!