Folytatódnak Girl in America kalandjai, a mai posztból kiderül, tényleg hemzsegnek-e a vadludak Minneapolisban (igen), miért nehéz ismerkedni a Los Angeles-i bárokban és szóba kerülnek a zöld kártyáért és az állampolgárságért kötött érdekházasságok is. És hogy mindehhez hogy jön Barack Obama és Mitt Romney?
Mondjátok el a véleményetek - akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben - és írjátok meg a saját történetetek, problémáitokat az utrakeloKUKAC gmail.com címre, vagy gyertek a Facebookra és szóljatok hozzá ott!
Girl in America:
Amerikában az a jó, hogy hatalmas. Más képet ad az ország, ha a fehérgalléros keleti partján élsz, mást ha a déli államokbeli tanyasi világba csöppensz. Megint mást, ha az ország közepén fekvő, ritkábban lakott államait Kalifornia vagy Arizona illegális bevándorlók számában első helyen álló államával hasonlítod össze. 50 állam, rengeteg arculat.
Itt Közép-Északon talán még elcsíptük a klasszikus Amerikát, ez egy kicsit vidék. Az emberek köszönnek a parkokban, a belváros mindössze pár utcányi, a kertváros teszi ki a city nagy részét, pick-upokkal közlekedik a fél vidék.
Itt van az államok legnagyobb búzatermelő vidéke és a tejexport is kiemelkedően magas. Egyenes arányban drágul a tej, ahogy távolodsz innen; Hawaii szigetén majdnem duplájába kerül egy gallonnyi.
Nem utolsósorban megkapó a természet közelsége. Tó tó hátán, kanadai vadludak, vadnyulak, mókusok rohangálnak megszámlálhatatlan mennyiségben,
utóbbi itt a patkánnyal egyenértékű, de ez van Angliában is. Hasonló a helyzet talán otthon a galambokkal. Azért egyelőre még élvezem, ha reggel nem lehet átmenni az úton a vadludaktól.
Közben javában zajlanak a választási előkészületek, már csak 8 hét a nagy döntőig. Ha akarnánk, sem tudnánk elfelejteni a dátumot; újságok, autóra ragasztott matricák, fűbe szúrt transzparensek, tévéműsorok emlékeztetnek Barack Obama és Mitt Romney kampányharcára (a feleségekkel karöltve, persze).
Egyet volt szerencsém elcsípni a tv-ben, igazi amerikai, lelki húrokat pengető, de jól megírt beszédek voltak.
Ezzel párhuzamosan folyik a melegek házasságát elfogadó szavazás, további három államban akarják ezt megszavazni. Ez azért is érdekes, mert igazán népszerű a legalitást biztosító érdekházasság-kötés az USA-ban és sokan könnyebben elfogadhatónak tartják azonos neművel az érdekházasságot, bár őszintén szólva nem tudom miért. Rengeteg (il)legalitási történetet hall itt kint az ember.
Ismerőstől tudom, hogy ismerkedni egy Los Angeles-i bárban nem is olyan könnyű, mert ahogy elindul a beszélgetés, és kiderül hogy az ember csak turistavízummal van kint, a lánykák otthagyják szó nélkül. Mondván, nem fognak érdekből beszélgetni, mert egy külföldinek úgyis csak a zöldkártya a cél.
Persze ez L.A., az illegalitás szempontjából központi hely.
Pletykák keringenek az érdekházasságokért fizetendő díjakról, hogy miként lehet pár hét alatt megtanulni a másik fél (akár kreált) múltját, hogy a házassági interjún még a július 4-ei nemzeti ünnepi menüre is rákérdeznek; hol, mit és kikkel evett a házasulandó pár.
Hogyan lehet gyorsan násznépet kreálni és legalább száz fotóval bizonyítani, hogy már régi, valós pár lép oltár elé. Továbbá hogyan kell ügyesen játszani, hogy három évig érvényes is legyen a frigy, különben nem mehet az ember állampolgársági interjúra.
Eszembe jutott a „Zöldkártya” film Gerard Depardieu-vel, sok ponton nincs is túlzás benne. A harc a zöldkártyáért, a legális itt maradásért óriási. Van, aki már több mint tíz éve él kint adószám, egészségügyi biztosítás nélkül, közben gyerekeket nevel, autóval jár, feketén dolgozik, stb.
A sok kicsi mellett két nagy hátránya van ennek: az állandó aggódás, hogy mikor bukik le az ember valamilyen módon és deportálják (bár nyilván nap mint nap ezzel a gondolattal nem lehet élni), és hogy nem mehet haza.
Ugyanis ahogy átlépné a határt túlmaradás után, kitiltanák 10 évre Amerikából és elvesztene mindent, amit addig itt felépített. Marad nekik tehát a csöndben meghúzódás, és valahogy a „szürke zónából” a legális státuszba lépés.
Az amerikaiak próbálják visszaszorítani az illegális bevándorlást, de közben nyílt titok hogy Arizona, Új-Mexikó és Texas egyes részein egyszerűen megállna az élet a mexikóiak nélkül. A vendéglátás, a takarítás, már régen rájuk épült.
Ami mókás, hogy a bevándorlókra fújó sok amerikai maga is másodgenerációs, azaz saját nagyapja-nagyanyja is Európában született és csak később települtek át. Csak ők sokkal könnyebben tették, mint ahogy azt ma lehet.
Girl in America – egy lány kalandjai az Egyesült Államokban
1. A megérkezés
Ha tetszett, az alábbi posztokat is ajánljuk:
A német élet nyugodt élet, környezetbarátok, és sokkal jobb életet élnek, mint mi otthon. Mikor lesz olyan, hogy egy konyhában min. 3 féle szemetes található??? (bio, papír, üveg) Nem olcsóbbak a dolgok, mint otthon, viszont amikor a leárazás itt tényleg leárazás és olyankor sokkal olcsóbb minden.
Ahol nem vagyunk rettenetesen egyedül
Most hogy körülnéztünk Európában (én éltem Angliában is egy évet még 20 évesen) és a saját bőrömön tapasztaltam, hogy mi a helyzet, sokkal jobban értékelem az otthoni kisvárosi életet, ahol rám köszönnek az ismerőseim és biciklivel járunk az oviba.
Hogyan jutottunk el addig, hogy elmentünk
Teljesen átlagos családi életet éltünk a „válság” bekövetkeztéig. Elérkezett az idő, hogy a gyerekek mellől végre dolgozni menjek, mert hát a legkisebb is elkezdte az ovit. Na, itt kezdődtek a problémák…
Nem tervezünk sem továbbállni, sem hazamenni
Most hogy sikerült nyélbe ütni a lakhatást és van munka, lesz időnk egymásra és az "igazi" Németországra. Élvezzük, hogy a lakást bútorozzuk éppen, szépen lépésről lépésre. Örülünk egymásnak és annak, amink van. Ha nem lett volna kollégám, üres lakással, szerintem mindezidáig megoldatlan lenne a lakhatásunk. Szerencsésnek mondhatom magunkat.
Jól elvagyok, de nem vagyok gazdag
Könnyebben teszek félre az itteni fizumból, mint az otthoniból tettem, de mindez sokkal nagyobb lemondással is jár. Már nagyon készülök haza, remélem, hamarosan sikerül hazaköltöznöm.
Nem erről álmodtunk, de jött egy lehetőség
Ha lakásunk van, házat akarunk, ha Opelunk van, BMW-t akarunk,(ha egy nőnk van, kettőt akarunk—ez csak vicc!) , és közben a szerzés-birtoklás hevében, fontos dolgok mellett elmegyünk, lassan kiégünk, mert erről szól az életünk, míg el nem visz egy infarktus, vagy agyvérzés.
Összességében havi szinten 600 euróval kaptam kevesebbet a megbeszéltnél, az ilyen-olyan félrebeszélések miatt. (…) A végére maradt 200 euró, ha egy hónapban egyszer hazajöttem, akkor 50! Szóval egészen egyszerűen úgy döntöttem, hogy 50 euró, (de legyen 200), szóval 200 euró nem ér annyit, hogy távol éljek mindentől és mindenkitől, akit szeretek és kedves nekem egyrészt, másrészt utáltam a munkámat és a szállásomat is!
Utolsó kommentek