Érdekes levelet kaptunk egy külföldön (egészen pontosan az Egyesült Államokban) élő ismerősünktől, aki azért írt, mert erősen nehezményezi, hogy a szüleinek és a testvérének küldött ajándékok után a Magyarországon meglehetősen szerény körülmények között élő rokonainak kell áfát fizetni.
Mondjátok el a véleményetek - akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben - és írjátok meg a saját történetetek, problémáitokat az utrakeloKUKAC gmail.com címre, vagy gyertek a Facebookra és szóljatok hozzá ott!
Judit:
Nemrég történt, hogy egy pár cipőt küldtem a testvérem gyerekének, éppenséggel azért, mert az enyém még alig hordta, de már nem volt rá szüksége. Normális, átlagos cipő volt (na jó, annál egy kicsit jobb), de nem valami őrületesen extra darab – egy jó minőségű, normális cipő, 70 dollárba került.
Becsomagoltam, ahogy kell, és akkor jött a nagy, eldöntendő kérdés: ráírjam-e, mi az értéke (egyáltalán, mi az értéke egy ilyen cipőnek?), vagy ne írjam rá, úgyis kibontják a vámon, vagy sem…
Egyébként nem nagyon szeretek csomagot küldeni, mert már többször előfordult, hogy eltűnt vagy az egész csomag, vagy dolgok belőle, de nem nagyon van más lehetőségem.
Szóval elküldtem a cipőt, de elég rossz érzés, hogy ha a testvéremnek, vagy az idős, rossz anyagi körülmények között élő szüleimnek küldök csomagot, akkor még nekik okozok anyagi terhet vele.
Nem is teljesen értem, mi szükség van erre. Gondolom az egészet azért találták ki, mert például itt, az Egyesült Államokban sok elektronikai termék (e-book, tablet, mobiltelefon) jóval olcsóbb, mint Magyarországon, éppen ezért sokan rendelnek innen.
Azt még el is tudom fogadni, hogy ezeket a rendeléseket valamilyen mértékben megadóztassák (bár erre is jobb megoldás lenne normálisabb adómértéket kivetni otthon az importárukra, de ez nem az én asztalom, nem is értek hozzá, csak úgy eszembe jutott), de az, hogy az ajándékba küldött (használt) gyerekcipőre is vámot vessenek ki, azt erős túlzásnak érzem.
Visszatérve a csomagokra: hihetetlenül felháborítónak tartom, hogy a csomagokat folyamatosan valamilyen furcsa baleset éri, el-eltűnnek, nem minden érkezik meg bennük, stb.
A múltkor csekket küldtem, mert a szüleimnek elromlott a hűtőjük és megegyeztünk a testvéremmel, hogy felesben veszünk nekik egyet, és gyógyszerre sem volt pénzük. A csekk sem érkezett meg, holott a levélből is egyértelmű volt, hogy nem luxuscikkekre kell, de így is ellopták.
Most már csekket sem tudok küldeni, mert nem váltja be a bank, csak ha van folyószámlád, anyuéknak meg nincs, mert nem engedhetik meg maguknak, mert levonnak egy csomó kezelési költséget.
A legutóbbi csekkem anyu már be sem váltotta, ezért most hazaküldtem a magyar bankkártyámat, és majd arra tudok még utalni. Persze nem tudom, mi jön még, hogyan jönnek majd utánam, esetleg fizessek adót a bankszámlámon átfutott összeg után?
Már semmi sem lehetetlen.
Girl in America – egy lány kalandjai az Egyesült Államokban
1. A megérkezés
4. Még elcsíptük a klasszikus Amerikát
5. Elvegyülök az amerikaiak között
Ha tetszett, az alábbi posztokat is ajánljuk:
Lélekben minden nappal távolodunk
Nem kalandot keresni megyünk ki, ez talán az eddigiekből is kiderült, végleg szándékozunk elhagyni az országot. Dolgozni szeretnénk és nem ijedünk meg attól, hogy ha meg kell fogni a munka végét, mert tudjuk, mindezt meg is fizetik.
Itt él mindenki, aki fontos nekünk. A család, a barátok. Nem mondanám, hogy nagy örömmel szembesülök nap nap után az országban zajló eseményekkel, de meggyőződésem, hogy máshol sem jobb.
Talán már tényleg csak ennyire futja: üres ígérgetésekre, hogy majd egyszer jobb lesz – és nem is jövőre, vagy két év múlva, hanem majd egyszer, valamikor a nagyon messzi, nem is nagyon belátható jövőben. És mindehhez semmi konkrétum, hanem csak egy üres szlogen.
Itt hat év múlva olyan ország lesz
Azt mondja a miniszterelnök, hogy hat év múlva itt olyan ország lesz, hogy mindenki haza akar majd jönni. Egyelőre két év telt el 2010 óta, és nem nagyon látjuk, hogy abba az irányba indultunk volna el, ami ezt alátámasztaná. Halkan csak annyit tennénk még hozzá: először azt kellene okos intézkedésekkel elérni, hogy legalább ne akarjanak ennyien elmenekülni.
A politika és a politikusok természete alapvetően a nyugati világ nagy részén ugyanolyan. A céljuk ugyanis közös (a hatalom megszerzése és megtartása), a módszerek meglehetősen hasonlóak (nehezen tudunk olyan politikust elképzelni, aki az igazság teljes szövetét felbontja, ugye…), ami különbözik, azok a következmények.
Jómagam is, így túl az 50-en, úgy gondolom, hogy amíg nem késő ki kell mennem az országból. Eddig úgy éltem az életemet, hogy becsülettel, tisztességgel igyekeztem jól végezni a dolgaimat, mindenféle káros szenvedélyek nélkül. Két gyermekemet is felneveltem, akik egyetemet végeztek, életem eddigi legnagyobb értelme az volt, hogy úgy neveljem őket, hogy meg tudjanak állni a lábukon, és azt hiszem, hogy ezen a téren sikerrel jártam.
Utolsó kommentek