Amerika sok mindennek a hazája (a szabadoké és a bátraké, hogy mást ne mondjunk), egy valami biztos: a hatalmas bevásárlóközpontok az élet egyik központi helyének számítanak. Girl in America legújabb posztjában ide pillantunk be.
Mondjátok el a véleményetek - akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben - és írjátok meg a saját történetetek, problémáitokat az utrakeloKUKAC gmail.com címre, vagy gyertek a Facebookra és szóljatok hozzá ott!
Girl in America
Van egy-két olyan dolog Amerikában, ami a nőknek igazi csemege. Kezdjük az óriási bevásárló központokkal, a „mall”-okkal. Kifejezetten nem szeretek vásárolni, a céltalanul bolyongást nem ismerem, rendszerint kitalálom, mi az, amire szükségem van és az első boltban minél gyorsabban megveszem.
Legalábbis otthon ez volt.
Itt, Amerikában úgy tűnik, a shoppingolás kötelezően előírt hétvégi (és hétköznapi) feladat. Főszezonját éli, mikor gyakran öt hónapig is elhúzódik a kemény minnesotai tél, és a kinti sportok, valamint az evés-ivás után jobb híján nincs mit csinálni.
Viszont le a kalappal, a bevásárló központokban az eladást olyan profi szinten űzik, hogy nem is akarsz kijönni onnan. Ha hétvégén ugrik be az ember (mit ugrik, vásárol kitartóan legalább öt és fél órát), az alaphangulatot elsőként a kellemes zene adja meg.
Nem a hangos disco-miki egér stílusú zene megy, hanem a mall közepén egy profi zongorista játszik, körülötte tömött süppedős székek, hogy halk Chopin mellett üldögélve meg lehessen pihenni, ha a csomagokkal elfáradtunk. Szerintem eszméletlenül hangulatos.
Továbbá a nők sosem tudják (vagy akarják?) kikerülni a mall kozmetikum részlegét, mert már messziről látni, hogy a márkás krémeket, parfümöket, a profi szetteket nagyon megéri megvenni - szinte féláron adják az otthoni árakhoz képest.
Ha terméket akarsz kipróbálni, megbeszéled melyiket, leültetnek a csavaros székre, kapsz egy pohár hűtött pezsgőt (ha szerencséd van epret is) és ingyen kifestenek, megmasszíroznak, elbeszélgetnek veled a halk zene mellett.
Shoppingolás közben nem tudod kihagyni a kóstoltatókat; kávétól kezdve a tortillán át a sajtkockákig mindent gusztusosan tálalnak, nem lehet nem elcsábulni. Na és mindegyik bolt ontja magából a kuponokat, legyen az ruha, fodrász vagy élelmiszerbolt.
Anno jókat derültem a kuponokat tépkedő embereken, de mára már engem is bedarált a gépezet. Gyűjtöm, tépem, a leglehetetlenebb helyeken találom meg mosás előtt a ruháim közt, vagy a kocsi ülései közé gyűrődve.
Sajnos többet vásárolsz így mindenből, több dolgot halmozol fel otthon, de nem lehet mit tenni. Viszont továbbra sem tudom megszokni és dühít, hogy otthon kétszer annyit kell fizetünk a márkás ruhákért, a cipőkért, a kozmetikumokért. Az elektronikai cikkekről, autókról, benzinről pedig már nem is beszélek.
Amúgy itt Minnesotában van Amerika egyik legnagyobb bevásárlóközpontja, a Mall of America, több mint 400 bolttal és átlagosan évi 35-40 millió vásárlóval. A reptér közvetlen közelében épült, gyakorlatilag három perc autóval átgurulni.
Naponta érkeznek a kanadai, japán és angol „shopping turisták”, akik reggel landolnak és sokszor már másnap este repülnek is a négy bőröndnyi ajándékkal haza.
Persze itt is van más látnivaló; a mall közepén óriási vidámpark működik, mellette hatalmas LEGO birodalom több mint 180 választható elemmel, 34 méteres LEGO robottal, a nyugati szárnyon pedig lenyűgöző tengeri tropicarium működik. Hatalmas épület, hatalmas embertömeggel, ünnepek alatt szó szerint lépni nem lehet.
Szóval a koncepciójuk, hogy vásárlással akard elütni a szabadidőd, közben érezd magad nagyon jól és költsd a pénzed. Mindezt nagyon-nagyon profi köntösben megszervezve.
Girl in America – egy lány kalandjai az Egyesült Államokban
1. A megérkezés
4. Még elcsíptük a klasszikus Amerikát
5. Elvegyülök az amerikaiak között
Ha tetszett, az alábbi posztokat is ajánljuk:
Lélekben minden nappal távolodunk
Nem kalandot keresni megyünk ki, ez talán az eddigiekből is kiderült, végleg szándékozunk elhagyni az országot. Dolgozni szeretnénk és nem ijedünk meg attól, hogy ha meg kell fogni a munka végét, mert tudjuk, mindezt meg is fizetik.
Itt él mindenki, aki fontos nekünk. A család, a barátok. Nem mondanám, hogy nagy örömmel szembesülök nap nap után az országban zajló eseményekkel, de meggyőződésem, hogy máshol sem jobb.
Talán már tényleg csak ennyire futja: üres ígérgetésekre, hogy majd egyszer jobb lesz – és nem is jövőre, vagy két év múlva, hanem majd egyszer, valamikor a nagyon messzi, nem is nagyon belátható jövőben. És mindehhez semmi konkrétum, hanem csak egy üres szlogen.
Itt hat év múlva olyan ország lesz
Azt mondja a miniszterelnök, hogy hat év múlva itt olyan ország lesz, hogy mindenki haza akar majd jönni. Egyelőre két év telt el 2010 óta, és nem nagyon látjuk, hogy abba az irányba indultunk volna el, ami ezt alátámasztaná. Halkan csak annyit tennénk még hozzá: először azt kellene okos intézkedésekkel elérni, hogy legalább ne akarjanak ennyien elmenekülni.
A politika és a politikusok természete alapvetően a nyugati világ nagy részén ugyanolyan. A céljuk ugyanis közös (a hatalom megszerzése és megtartása), a módszerek meglehetősen hasonlóak (nehezen tudunk olyan politikust elképzelni, aki az igazság teljes szövetét felbontja, ugye…), ami különbözik, azok a következmények.
Jómagam is, így túl az 50-en, úgy gondolom, hogy amíg nem késő ki kell mennem az országból. Eddig úgy éltem az életemet, hogy becsülettel, tisztességgel igyekeztem jól végezni a dolgaimat, mindenféle káros szenvedélyek nélkül. Két gyermekemet is felneveltem, akik egyetemet végeztek, életem eddigi legnagyobb értelme az volt, hogy úgy neveljem őket, hogy meg tudjanak állni a lábukon, és azt hiszem, hogy ezen a téren sikerrel jártam.
Utolsó kommentek