Igazán szorgalmasan érkeznek Girl in America írásai az Egyesült Államokból, aminek már csak azért is örülünk, mert így vele élhetjük végig az első hetek izgalmait, rácsodálkozásait is. Ma például a következő dolgok derülnek ki: az európai értelemben vett (khmmmm) buszközlekedés nem létezik, ellenben vannak ún. garage sale-ek, ami kicsit a lomtalanításra hajaz, csak még pénzt is kereshetünk vele. Ja, és megtudjuk, hogyan lehetünk hősök.
Mondjátok el a véleményetek - akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben - és írjátok meg a saját történetetek, problémáitokat az utrakeloKUKAC gmail.com címre, vagy gyertek a Facebookra és szóljatok hozzá ott!
Girl in America:
(Kalandjainak első része itt, a második pedig itt olvasható.)
Nem sok időt töltöttem Amerikában, úgyhogy észreveszem, hogy még óhatatlanul összehasonlítgatom az otthoni szokásokat az itteniekkel. Nyilván ez egy idő után elhalványul majd, vagy talán meg is szűnik, fel kell venni a helyi szokásokat és bele kell simulni az itteni életbe, ha a tökéletes beilleszkedés a cél.
Az első kisebb különbség –talán már sokat hallott klisé -, hogy autó nélkül itt moccanni sem lehet. Ez különösképpen igaz Minnesota államra, mert helyi buszjáratok alig vannak és nem is nagyon ajánlatos felülni rájuk, mert állítólag nem a legjobb alakok utaznak vele.
A Magyarországon megszokott buszmegállók itt nincsenek, a megállót mindössze egy pad jelzi (ahol soha senki nem áll) a menetrendet a neten tudod megnézni, és nekem kicsit „van is meg nincs is” érzésem van, mert az iskolabuszokon kívül nem látok más buszt az utakon.
Sajnos igaz itt a mondás, hogy akinek nincs autója, az szegény ember. Nagyok a távok, amit autó nélkül bajos lenne megtenni; a legközelebbi „kisbolt” tőlünk 4 mérföldnyire van (
Amit még megspékel egy 55 mérföld/órás sebesség limit, ami autópályán kissé cammogásnak tűnik. A sávok kifejezetten szélesek, mindenhol nagy a tér, akármerre mész. Amúgy az autópályáink jelentem nagyságrendileg verik minőségben az ittenieket, itt másra megy a pénz, mást fejlesztenek…
A többség lassan és óvatosan vezet, sokkal nyugodtabbak, mint mi. Viszont hőssé válsz a szemükben, ha megtudják, hogy nem automata sebességváltós autón tetted le a jogsit és megmutatsz nekik a reggeli szűk tömött Körútról egy képet, hogy ott voltál képes vezetni és parkolni minden különösebb gond nélkül.
Az egyik leghasznosabb dolog, amit Amerikában láttam:
A lámpa a kereszteződés túloldalán van, tehát nem kell a kormányra hajolnod, hogy lásd, ha fölötted van. Továbbá ki van táblázva a keresztező utca neve. Tehát már messziről látod, hogy be kell-e kanyarodnod, vagy nem, jó irányban vagy-e vagy sem. Nem úgy, mint otthon, hogy bekanyarodsz, utcatábla nincs is, vagy ha eltévesztetted, akkor az utca felénél jössz rá, hogy fordulhatsz vissza. Ez nagyon tetszik.
Arról nem is beszélve, hogy az utcák sokszor csak számozással vannak ellátva, így pofonegyszerű megállapítani, jó irányba mész-e, valamint a páros és páratlan számú autópályák vagy É-D, vagy K-NY irányban futnak, így a számok alapján sokkal egyszerűbb a tájékozódás szerintem.
A másik jópofa dolog, ami megfogott és már filmekben is sokszor láttam; a garage sale. Olyan, mint a lomtalanítás otthon, csak kiteszed a ház elé (igen, akár a fűbe) a kidobásra szánt cuccokat és megveszik pénzért a helyiek.
Egyrészt kiváló alkalom tél előtt így kipucolni a garázst, másrészt ismerkedni a böngésző emberekkel. Ha lassan gurulsz el autóval a ház előtt akkor integetnek neked, a tulajok pedig tényleg rászánnak egy egész szombatot és vasárnapot, hogy kint a kertben kisszéken mosolyogva, trécselve várják a vevőket.
Tényleg pár dollárért lehet beszerezni fehér burás állólámpától kezdve nagy szőnyegen át a könyvekig mindent, jó dolgokra lehet bukkanni.
A szomszéd pár száz dollárt szedett össze így. Mi meg otthon lomtalanítunk.
Ha tetszett, az alábbi posztokat is ajánljuk:
Hogyan jutottunk el addig, hogy elmentünk
Teljesen átlagos családi életet éltünk a „válság” bekövetkeztéig. Elérkezett az idő, hogy a gyerekek mellől végre dolgozni menjek, mert hát a legkisebb is elkezdte az ovit. Na, itt kezdődtek a problémák…
Nem tervezünk sem továbbállni, sem hazamenni
Most hogy sikerült nyélbe ütni a lakhatást és van munka, lesz időnk egymásra és az "igazi" Németországra. Élvezzük, hogy a lakást bútorozzuk éppen, szépen lépésről lépésre. Örülünk egymásnak és annak, amink van. Ha nem lett volna kollégám, üres lakással, szerintem mindezidáig megoldatlan lenne a lakhatásunk. Szerencsésnek mondhatom magunkat.
Jól elvagyok, de nem vagyok gazdag
Könnyebben teszek félre az itteni fizumból, mint az otthoniból tettem, de mindez sokkal nagyobb lemondással is jár. Már nagyon készülök haza, remélem, hamarosan sikerül hazaköltöznöm.
Nem erről álmodtunk, de jött egy lehetőség
Ha lakásunk van, házat akarunk, ha Opelunk van, BMW-t akarunk,(ha egy nőnk van, kettőt akarunk—ez csak vicc!) , és közben a szerzés-birtoklás hevében, fontos dolgok mellett elmegyünk, lassan kiégünk, mert erről szól az életünk, míg el nem visz egy infarktus, vagy agyvérzés.
Összességében havi szinten 600 euróval kaptam kevesebbet a megbeszéltnél, az ilyen-olyan félrebeszélések miatt. (…) A végére maradt 200 euró, ha egy hónapban egyszer hazajöttem, akkor 50! Szóval egészen egyszerűen úgy döntöttem, hogy 50 euró, (de legyen 200), szóval 200 euró nem ér annyit, hogy távol éljek mindentől és mindenkitől, akit szeretek és kedves nekem egyrészt, másrészt utáltam a munkámat és a szállásomat is!
Ha változtatni szeretnél az életeden
Nem vagyunk rosszak sem azért, csak a vágyálmok helyett (európai módon AKAROK élni) dolgozni kell érte, és majd 2 generáció múlva talán elérünk oda, ahol most vannak a németek. Viszont te, nyájas blogolvasó, te nem fogsz 5-10-15 éven belül oda kerülni, sőt valószínűleg egész életedben sem, hacsak nem vagy egészen kiemelkedő abban, amit csinálsz, és hacsak amit csinálsz azért valahol valaki hajlandó durván sok pénzt fizetni.
Az ember viszi magával, ami benne van
Szerintem igenis lehet úgy boldog egy család, hogy mondjuk 5-10 évente máshol élnek, sőt talán akkor igazán teljes az élet. Megismerni annyi kultúrát és népet, amennyit csak lehet, mindig tanulni valami újat ismeretlen ismerősöktől. Nem biztos, hogy mindent az iskolapadban kell megtanulni.
Utolsó kommentek