Némileg minket is meglepő módon, de érkeznek a levelek, tegnap Zsolt amerikás, nyári táboros sztoriját ismerhettétek meg, ma Kinga írt, igaz, ő még Magyarországról. A kérdés (menni vagy maradni?) tulajdonképpen nem az, hiszen a végkövetkeztetése egyértelmű.

Kinga:

Még egy évem van érettségiig, szóval tulajdonképpen van még időm eldönteni, mit is akarok pontosan, bár az is igaz, hogy minél többet gondolkodom rajta, annál inkább rájövök, hogy nem is olyan sok az az idő.

A suliban a most érettségizettek közül sokan gondolják úgy, hogy (főleg, ha nem sikerül a magyarországi felvételi, amire lássuk be, van esély), fogják magukat és nekiindulnak.

A szüleimmel is beszélgettem erről az egész helyzetről és felmerült az a lehetőség, hogy érettségi és felvételi után ki kellene hagyni egy (vagy két) évet és kicsit elmenni világot látni. Mivel vannak rokonok Németországban és Angliában is, ez tulajdonképpen megoldható.

Télen voltunk kint az unokatestvéreméknél pár napot Angliában, rengeteg mindent láttunk, és nagyon tetszett a hangulat, London is, és simán el tudnám képzelni, hogy ott éljek – legalábbis pár évet.

Ha teljesen őszinte akarok lenni, nem nagyon van mire várni. Lehet reménykedni mindenfélékben, de még ha fel is vesznek egy magyar egyetemre, és el is végzem, mihez kezdek utána? Hol fogok elhelyezkedni és mennyi pénzért? Főleg, ha fizetni kell, akkor már inkább kifizetem azt a pénzt egy külföldi egyetemért, ahol utána nagyobb esélyem lesz elhelyezkedni, a fizetésekről nem is beszélve.

Magyar vagyok, erre mindig is büszke voltam, de legalább annyira vagyok európai is, szeretem a hazámat, de otthon vagyok egész Európában. A velem egykorúak nagy része (legalábbis akiket én ismerek) hasonlóan gondolkodik, legszívesebben holnap összecsomagolna, ha tehetné, és vissza se nézne. És ehhez nem kell nem szeretni Magyarországot, a kettőnek nem sok köze van egymáshoz, szerintem.

Őszintén szólva én nem akarom végigcsinálni azt, amit a szüleim, nem akarom egész életemben azt hallgatni, hogy „most ugyan rossz, de egy pár év és jó lesz”, mert én most élek.

Szóval megy a töprengés, de látom az unokatesómékon, hogy mennyivel könnyebben élnek kint, mint arra itthon lenne esélyük (noha persze nekik is vannak gondjaik), és őszintén szólva semmi kedvem sincs beleragadni az itthoni kilátástalanságba.

Szerintetek mit csináljak?”

Ha van kedvetek hozzászólni, azt lehet itt, a blogon, vagy gyertek a Facebookra, esetleg írjatok ide: utrakelo@gmail.com.