Őszintén szólva a mai történet elég régóta lapul a levelek között, sokáig vacilláltunk, megjelentessük-e. Mostanában azonban egyre többet találkozunk olyan 50 fölötti emberekkel, akik képtelenek munkához jutni függetlenül attól, milyen munkakörben dolgoztak korábban és mennyi tapasztalatot gyűjtöttek össze. A mai poszt is erről szól.
Mondjátok el a véleményetek - akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben - és írjátok meg a saját történetetek, problémáitokat az utrakeloKUKACgmail.com címre, vagy gyertek a Facebookra és szóljatok hozzá ott!
M:
Szívem szerint végső megoldásként a vonatot választanám, de keresztény szemléletem egyelőre visszatart ettől a "megoldástól". Ki tudja meddig? Valószínűsíthetően, amíg a depresszió nem uralkodik el rajtam véglegesen.
Elmúltam 50 éves és évtizedekig dolgoztam önkormányzatnál, vezető főtanácsos besorolással. Gyermekkoromtól tanultam az igazgatást, itt diplomáztam, szakvizsgáztam és szereztem néhány OKJ-s felsőfokú szakképesítést.
A minősítéseim többnyire "kiválóak" voltak, a munkámat szolgálatnak - az ügyfelek szolgálatának - tekintettem. Az egészségem - hála Istennek - kifogástalan.
A tavalyi év májusában döntöttem úgy - 1 évnyi vívódás után -, hogy elhagyom az önkormányzatot és próbálkozom mással. Az okot itt nem szeretném leírni, de nem volt más megoldás, azt hiszem egészségkárosodás nélkül nem tudtam volna tovább végezni a feladataimat, az adott helyzetben. Ekkor már 33 éves folyamatos, megszakítás nélküli szolgálat állt mögöttem, ebből 22 év önkormányzatnál.
2011 tavaszától voltam munkanélküli, most vagyok ellátás nélküli munkanélküli. Közel 100 helyre küldtem el a pályázatomat, mindegyiknél az "előnyt élvez" kategóriának is megfeleltem.
Szóba sem álltak velem!
Kétkezi munkára sem kellek, a multiknak koros vagyok, másoknak túlképzett, vállalkozás indításához nem rendelkezem tőkével.
Okleveles teológus végzettségemmel szociális feladatkört is elláthatnék, e területre is próbálkoztam sokszor. Mindenhonnan elutasításban részesültem. A nyugdíjig - ha még lesz - 7 évem van és addig mi lesz velem, amikor már a tartalékaim utolsóit élem fel?
Azonban a rám kirótt központi és helyi adókat tisztességgel és becsülettel fizettem, idáig. Inkább máshol szorítottam, minthogy adósa legyek annak a Hazának, amely így vetett ki magából.
Özvegy vagyok, nincs társam, akinek a fizetéséből élnénk, a felnőtt gyerekeim pedig küszködnek a saját problémáikkal. Boldogan elmennék külföldre dolgozni, de 50 felett oda sem kellek.
A "kabkarrier" elnevezésű honlap a leendő kormányablakokhoz munkaerőket toboroz, állításuk szerint 6500 fő foglalkoztatását tervezik. Elsők között küldtem el a jelentkezésemet, azonban elektronikus levelet intéztem hozzájuk, melynek tartalma az volt: részt vehetek-e a képzéseiken úgy, hogy nincs állásom? A válaszuk "nem" volt. Érdekességként megjegyzem, hogy nevem és elérhetőségeim közlése mellett is a "Tisztelt Cím" megszólítást kaptam.
Őszinte és becsületes keresztény értékrendem mellett a "pártozás" évtizedekkel ezelőtt és most is kimaradt az életemből. Azonban az elmúlt és sokak által sokat gyalázott rendszerben dolgozhattam és nem kellett a megélhetés miatt aggódnom.
Tisztességes munkából meg lehetett élni. És most?”
Girl in America – egy lány kalandjai az Egyesült Államokban
1. A megérkezés
4. Még elcsíptük a klasszikus Amerikát
Ha tetszett, az alábbi posztokat is ajánljuk:
Két éve élem a megálmodott életet
Jelenleg épp Spanyolországban tanulok egy csereprogram keretein belül. Még mindig nem tudom, sikerül-e fedeznem a fennmaradó két évet a tanulmányaimból, de mindent megteszek érte, és ha bárki kérdezi, nagyon szívesen dolgoznék otthon (persze ha találok állást), úgy, hogy engem nem az állam taníttatott, a szüleim pedig rendesen adóznak.
A német élet nyugodt élet, környezetbarátok, és sokkal jobb életet élnek, mint mi otthon. Mikor lesz olyan, hogy egy konyhában min. 3 féle szemetes található??? (bio, papír, üveg) Nem olcsóbbak a dolgok, mint otthon, viszont amikor a leárazás itt tényleg leárazás és olyankor sokkal olcsóbb minden.
Ahol nem vagyunk rettenetesen egyedül
Most hogy körülnéztünk Európában (én éltem Angliában is egy évet még 20 évesen) és a saját bőrömön tapasztaltam, hogy mi a helyzet, sokkal jobban értékelem az otthoni kisvárosi életet, ahol rám köszönnek az ismerőseim és biciklivel járunk az oviba.
Hogyan jutottunk el addig, hogy elmentünk
Teljesen átlagos családi életet éltünk a „válság” bekövetkeztéig. Elérkezett az idő, hogy a gyerekek mellől végre dolgozni menjek, mert hát a legkisebb is elkezdte az ovit. Na, itt kezdődtek a problémák…
Nem tervezünk sem továbbállni, sem hazamenni
Most hogy sikerült nyélbe ütni a lakhatást és van munka, lesz időnk egymásra és az "igazi" Németországra. Élvezzük, hogy a lakást bútorozzuk éppen, szépen lépésről lépésre. Örülünk egymásnak és annak, amink van. Ha nem lett volna kollégám, üres lakással, szerintem mindezidáig megoldatlan lenne a lakhatásunk. Szerencsésnek mondhatom magunkat.
Jól elvagyok, de nem vagyok gazdag
Könnyebben teszek félre az itteni fizumból, mint az otthoniból tettem, de mindez sokkal nagyobb lemondással is jár. Már nagyon készülök haza, remélem, hamarosan sikerül hazaköltöznöm.
Nem erről álmodtunk, de jött egy lehetőség
Ha lakásunk van, házat akarunk, ha Opelunk van, BMW-t akarunk,(ha egy nőnk van, kettőt akarunk—ez csak vicc!) , és közben a szerzés-birtoklás hevében, fontos dolgok mellett elmegyünk, lassan kiégünk, mert erről szól az életünk, míg el nem visz egy infarktus, vagy agyvérzés.
Utolsó kommentek