Egyedülálló anyaként kisgyermekkel külföldön új életet kezdeni – nem tűnik leányálomnak. Mindezt kétszer megtenni kifejezetten nagy lelkierőt kíván, nem is csodáljuk, hogy mai szerzőnkben rendszeresen felmerül a hazatérés gondolata. 
Mondjátok el a véleményetek - akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben - és írjátok meg a saját történetetek, problémáitokat az utrakeloKUKAC gmail.com címre, vagy gyertek a Facebookra és szóljatok hozzá ott!
Zsanett:
Én útra keltem már kétszer, mint egyedülálló 32 éves Anyuka egy 4éves kisfiúval. Családi segítségem van / volt Olaszországban és Németországban.
Az olasznál munka nem nagyon van még az olasznak sem, idősebb korosztályt abszolút nem alkalmazzák, családtámogatás pl. családi pótlék nem nagyon jár. Rengeteg a külföldi, főleg a román, akik a közbiztonságot lényegesen rontják.
A fiammal egy szakadt játszótérre tudtunk csak lemenni egy kb. 10 ezres városrészben, ahol a román gyerekekkel sor álltunk egy messze nem uniós hintáért.
Egyedül albérletet fenntartani esélyem sem volt, hiszen egy 40 nm kis lakásért akár 7-800 eurót is elkérnek rezsi nélkül. Munkavállalás esetén napi több órát kell tömeg közlekedni (reggel 7-kor elmész, este 7 után érsz haza, de csak 8 órát dolgoztál). Átlagbér 1000 euró körül. Pénzügyi területen tanultam / dolgoztam otthon, ezzel külföldön nehéz elhelyezkedni, fél év után hazapakoltam.
Majd ez év áprilisában, miután otthon csak nem találtam a helyemet (és munkát) és kerestem a kihívásokat, útra keltem Németországba.
Ami a jelenlegi helyzetet illeti, protekcióval a fiamat sikerült felvetetni egy katolikus óvodába, ilyenbe járt pont otthon is. Az ovi elég jó, de talán az otthoni még tisztább volt, a pedagógusok felkészültek nap, mint nap beszámolnak a fiam minden tevékenységéről és elmondják, hogy haladnak a nyelvtanulással.
Itt rengeteg a török, lengyel, de konkrétan mindenféle nép van itt bőven szinte németet nem látni már. Munkát nem nehéz találni, persze a hivatásomnak valót igen, de van egy úgynevezett 400 eurós bázis munkakör, amiért havi 50 órát kell dolgozni, viszont betegbiztosítás nem jár utána!
Innen feljebb lépni már nem egyszerű. A gyermek után kapok majd 186 euró családi pótlékot, ennek egyelőre a MÁK az akadálya, hiszen kérésemre az otthoni családi pótlék folyósítását ugyan azonnal leállították, de igazolást nem küldenek a megszüntetésről, addig pedig itt nem folyósítanak.
Minden olcsóbb, mint Olaszországban, de nem olcsóbb, mint otthon. Az albérletem kb. 55nm plusz erkély – ez 400 euró rezsi nélkül, közel a centrumhoz, villamos a ház előtt, park játszótér a ház mögött, több nagy bolt, pékség, üzlet posta a közelben, közbiztonság elég jónak tűnik, sok gyerek közlekedik egyedül suliból, néha egész kicsik is.
Az eső folyamatosan esik, nyáron sincs több 20 foknál és sajnos rá kellett jönnöm, hogy egyedül egy gyermekkel itt sem egyszerű, sőt! Néha legszívesebben hazaindulnék és nem biztos, hogy nem teszem meg, de adok még egy egészen kis időt magunknak.
Persze sokat számít, hogy nincs mellettem egy férfi, hiszen két keresettel más a helyzet, de nem így alakult és én szeretném ebből a helyzetből a legjobbat kihozni.
Most hogy körülnéztünk Európában (én éltem Angliában is egy évet még 20 évesen) és a saját bőrömön tapasztaltam, hogy mi a helyzet, sokkal jobban értékelem az otthoni kisvárosi életet, ahol rám köszönnek az ismerőseim és biciklivel járunk az oviba. Na, meg persze, ahol nem vagyunk ilyen rettenetesen egyedül...”
Girl in America – egy lány kalandjai az Egyesült Államokban
Ha tetszett, az alábbi posztokat is ajánljuk:
Hogyan jutottunk el addig, hogy elmentünk
Teljesen átlagos családi életet éltünk a „válság” bekövetkeztéig. Elérkezett az idő, hogy a gyerekek mellől végre dolgozni menjek, mert hát a legkisebb is elkezdte az ovit. Na, itt kezdődtek a problémák…
Nem tervezünk sem továbbállni, sem hazamenni
Most hogy sikerült nyélbe ütni a lakhatást és van munka, lesz időnk egymásra és az "igazi" Németországra. Élvezzük, hogy a lakást bútorozzuk éppen, szépen lépésről lépésre. Örülünk egymásnak és annak, amink van. Ha nem lett volna kollégám, üres lakással, szerintem mindezidáig megoldatlan lenne a lakhatásunk. Szerencsésnek mondhatom magunkat.
Jól elvagyok, de nem vagyok gazdag
Könnyebben teszek félre az itteni fizumból, mint az otthoniból tettem, de mindez sokkal nagyobb lemondással is jár. Már nagyon készülök haza, remélem, hamarosan sikerül hazaköltöznöm.
Nem erről álmodtunk, de jött egy lehetőség
Ha lakásunk van, házat akarunk, ha Opelunk van, BMW-t akarunk,(ha egy nőnk van, kettőt akarunk—ez csak vicc!) , és közben a szerzés-birtoklás hevében, fontos dolgok mellett elmegyünk, lassan kiégünk, mert erről szól az életünk, míg el nem visz egy infarktus, vagy agyvérzés.
Összességében havi szinten 600 euróval kaptam kevesebbet a megbeszéltnél, az ilyen-olyan félrebeszélések miatt. (…) A végére maradt 200 euró, ha egy hónapban egyszer hazajöttem, akkor 50! Szóval egészen egyszerűen úgy döntöttem, hogy 50 euró, (de legyen 200), szóval 200 euró nem ér annyit, hogy távol éljek mindentől és mindenkitől, akit szeretek és kedves nekem egyrészt, másrészt utáltam a munkámat és a szállásomat is!
Ha változtatni szeretnél az életeden
Nem vagyunk rosszak sem azért, csak a vágyálmok helyett (európai módon AKAROK élni) dolgozni kell érte, és majd 2 generáció múlva talán elérünk oda, ahol most vannak a németek. Viszont te, nyájas blogolvasó, te nem fogsz 5-10-15 éven belül oda kerülni, sőt valószínűleg egész életedben sem, hacsak nem vagy egészen kiemelkedő abban, amit csinálsz, és hacsak amit csinálsz azért valahol valaki hajlandó durván sok pénzt fizetni.
Az ember viszi magával, ami benne van
Szerintem igenis lehet úgy boldog egy család, hogy mondjuk 5-10 évente máshol élnek, sőt talán akkor igazán teljes az élet. Megismerni annyi kultúrát és népet, amennyit csak lehet, mindig tanulni valami újat ismeretlen ismerősöktől. Nem biztos, hogy mindent az iskolapadban kell megtanulni.
Utolsó kommentek