Mai történetünk főhősét bár felvették egyetemre, de anyagi gondok miatt kénytelen volt feladni az álmát. Végül Angliában kötött ki, ahol most mosogatással keresi a kenyerét, de nem adja fel az álmait.
Mondjátok el a véleményetek - akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben - és írjátok meg a saját történetetek,problémáitokat az utrakeloKUKAC gmail.com címre, vagy gyertek a Facebookra és szóljatok hozzá ott!
Tibor:
Az én történetem ott kezdődik, hogy 2011 februárjában levelező tagozaton kívántam folytatni az egyetemet (nagyapám asztalosmester volt anno és így a szakma apáról fiúra szállt, többek között édesapám és keresztapám is így lett asztalos).
Nos, a szakmám faipari technikus lenne, ám mivel úgy döntöttem, hogy túl szeretném szárnyalni a nagyszülőmet, így arra az elhatározásra jutottam, hogy faipari mérnök leszek.
A tervem jól haladt, 325 ponttal fel is vettek a Nyugat-magyarországi Egyetemre, de az albérletet és az ennivalómat saját magam finanszíroztam, így sokat dolgoztam esténként egy helyi vállalkozónál, mint segéd.
Majd családom szűkös anyagi helyzete miatt levelező tagozaton kívántam folytatni az egyetemet. Édesapámról 2004-ben állapították meg, hogy Hepatitis C-je van, amit a lakkok és festékanyagok idéztek elő a szervezetében, emellett nagybátyámról és nagymamámról is mi négyen gondoskodunk.
Nagybátyám nyitott hátgerinccel született, így nem tud járni, nagymamám is mozgássérült, őket gondozza édesanyám, akinek bérszámfejtő lenne a szakmája, valamit testvérem, aki logisztikai szakmenedzser lenne, ha kapna munkát.
2011. február 13-án kezdtem el dolgozni egy helyi vállalkozónál, aki 400 Ft-os órabérben dolgoztatott és teljesen kihasználta szorult helyzetemet. Megjegyezném, hogy együtt nőtt fel apukámmal és jól ismeri a családunkat…
Nos, nála reggel 7-től dolgoztam délután 6-ig, és ez ment minden nap februártól egészen augusztus 31-ig. Folyamatos célpont voltam a főnököm szemében, mind szekálás, mind terhelés terén, ugyanis mindig én csináltam meg azokat a dolgokat, amiket a többiek nem akartak.
Én folyamatosan kérdeztem, hogy maradhatok-e dolgozni a télen, mert nagyon szeretnék, ez olyan június közepéig tartott és a válasz az volt: „majd meglátjuk". Erre júliusban mondtam neki, hogy köszönöm, de ebből nem kérek, a barátnőmmel Angliába megyek, mert ez a pénz nem elég semmire. Erre az volt a válasz, hogy sok embernek nem jött be, és hogy én is a sorsukra fogok jutni.
Tavaly november 6.-án érkeztünk ki. Idén tavasszal az exem összeismerkedett egy angol sráccal (akkor még együtt voltunk) és most nyáron hozzá is ment feleségül.
Most mosogatok egy hotelben, és gyűjtöm a pénzt arra, hogy szerszámokat vegyek idekint, amivel el tudok menni dolgozni. Emellett támogatom az otthoniakat. Mióta eljöttem otthonról és erre büszke is vagyok, nem szedek nyugtatókat, mert amikor felkelek, tudom, hogy van munkahelyem, ahova bemegyek dolgozni minden nap és mindig pontosan ki is fizetnek.
Csak hát a család nagyon hiányzik. Én azt mondom, aki hagyja, hogy vigye az ár, megérdemli a sorsát. Én tettem azért, hogy másként legyen.
Ha tetszett, az alábbi posztokat is ajánljuk:
Hónapokig hitegettek, majd felmondtak
Én ezt nagyon nem tartom fairnak, gondolkodom, hogy ügyvédhez fordulok, kártérítést akarok követelni. Ugyanakkor kizárni sem akarom annak a lehetőségét, hogy egy másik céghez elmenjek dolgozni, márpedig a pereskedéssel erre megvan a lehetőség.
A váratlanra lehetetlen felkészülni
Lakhatási, munkavállalási problémák mindig kiszámíthatatlanok. Még akkor is lehet gond, ha valaki biztosra megy, szerződéssel. Soha ne hagyjuk a figyelmünket lankadni, mert mind idegileg, mind pénzügyileg megviselheti a vállalkozó szelleműeket!
A pénz fontosabb volt, mint az önérzet
Minden nap szembesülök azzal, hogy külföldi vagyok. Például a munkahelyemen konkrétan diszkrimináció áldozatává váltam, mikor az egyik szülő közölte a főnökömmel, hogy ő egy „idegennel” nem fog beszélni.
Abban az országban, ahol élni akarok, szégyen az, ha valaki csal, mert annak, aki rendesen dolgozik, nem kell rettegve várnia hó végén a számlákat, annak nem kell döntenie a gáz- és a villanyszámla kifizetése között.
Otthon úgy éreztük, nincsen már ránk szükség, teherré váltunk az országnak, pénzünk alig – szóval nem éreztük, hogy kiegyensúlyozott, boldog nyugdíjas évek várnak ránk. Jön a tél, és nagyon nem szerettük volna azt számolgatni, hogy eszünk vagy fűtünk.
Hatalmas buli és több is annál
Mi magunk is gyökeresen megváltoztunk e négy hónap alatt, hiszen itt olyasvalamit kaptunk, amit az otthoni egyetemeken, főiskolákon nem oktatnak.
Utolsó kommentek