Úton

A nagy rétegek közt a kis rétegbe tartozónak tartja magát kispista2 (aki, mint írja, megtévesztő nickje ellenére nő) azt írta, hogy ő szívesen maradna Magyarországon, ha valaki végre elárulná neki, miként tud becsületes munkával megközelítőleg olyan színvonalon megélni, mint külföldön. Szerintünk nem is olyan kis réteg az, aki így gondolja, ezért is közöljük itt a véleményét.

kispista2:

Szerintem a "külföldre menéssel" kapcsolatban 2 fő szempont létezik:

1.) Van aki úgy gondolja, hogy a magyar "minimálbéresek" pénzéből kitaníttatott fiataloknak kötelessége lenne itthon maradni (legalább pár évet), hogy valamit vissza is adjanak abból amit kaptak.

2.) Sokan úgy gondolják, hogy nem azért tanultak éveken át, hogy minimális pénzből, hónapról hónapra éljenek (nem beszélve azokról, akik güriznek a megélhetésért, de semmi remény arra hogy valaha is tartalékot tudnának képezni a csekély fizetésükből), ezért inkább itt hagyják ezt az országot egy jobb élet reményében.

De szerintem van egy kis réteg is (mondjuk "3.)" pont), ahová én is tartozom. Érettségi után jelentkeztem egyetemre, ahová fel is vettek, de nem iratkoztam be. Az egyetem Pesten van, én pedig az ország keleti feléből származom (ahol a munkalehetőség szinte 0), tehát mindenképpen el kellett költöznöm.

Mindenekelőtt köszönet a tegnapi poszthoz érkezett rengeteg hozzászólásért, a több mint 100 komment (ezúton is köszönjük az érdeklődést!) egészen lenyűgöző! Ma azt szeretnénk megvitatni, hogy valóban olyan hatalmas dráma-e, ha az ember külföldre megy tanulni vagy dolgozni, valóban (miként az az egyik minapi posztban megjelent) gyávaság-e, vagy egyszerűen arról van szó, hogy az ember oda megy dolgozni, ahol normálisan megfizetik? A magunk részéről Laci véleményével indítanánk, aztán jöhettek ti a kommentekben!

Laci:

Minden tiszteletem a 3 (sőt, az 1, 2) gyerekes szülőknek amellett, hogy nekem soha nem lesz gyerekem. 39 éves hímnemű vagyok, gyakorlatilag a megélhetés mezsgyéjén egyensúlyozva.

Tizeniksz éven át jó állásaim voltak, szépen kerestem, még félre is tettem, sőt lakásra is befizettem, hogy majd 25 év múlva az enyém lesz. Nos, ez sem fog bekövetkezni soha: építtető eltűnt, és bár a lakás kész, hitel a legutolsó pillanatban ugrott, de az illetéket be kell fizetni, ám ott lakni nem lehet, mert többek között a bank 4 milliárdra perli a kivitelezőt, mindenen jelzálog és végrehajtás - nem sorolom.

Lassan szokásunkká válik (reméljük, nem bánjátok), hogy válogatunk a posztjainkhoz érkező kommentek közül. Most is így tettünk, mert a tegnapi, "Aki elmegy, gyáva" című íráshoz sok hozzászólás érkezett, és bár a vita néha kissé elfajult, azért sok értékes gondolat is született. Ezek közül idézünk egyet.

villanó:

Nekem hat gyerekem van, ez nem verseny ugyan. de nagy felelősség. A gyerekvállalás nem pénz kérdése, igaz, nézzen körül mindenki, de a felnevelésük, kitaníttatásuk már igenis az. Is, természetesen.

Én itt szerettem volna osztani az "észt", pontosabban a tudásomat. Nem kell ennek az uram-bátyám országnak.

A hétvégénk kissé zaklatottra sikerült, így aztán két nap kimaradt, de most töretlen lendülettel, sőt, kettőzött erővel folytatjuk. Mi több, egy ellenvéleménnyel indítjuk a hetet, melynek több megállapításával sem értünk egyet, de szeretnénk, ha mindenféle vélemény megjelenhetne itt, a blogon, úgyhogy ezt is közreadjuk.

Loncsos bácsi:

Amit írtál, az sajnos igaz és való, de marad a dilemma, menni vagy maradni? Szerintem maradni, mert ha mindenki elmegy és külföldről "bölcseket" üzenget, akkor elnéptelenedik az ország és szép lassan kihal.

Kihal, mert nem szaporodik (ez már ma visszafordíthatatlan folyamat) nem szaporodik, mert nem trendi, nem divat. Nekem három gyermekem van, tehát ha valaki tudja, hogy a gyermekvállalás nem pénz kérdése, akkor én tudom.

Nem csak fiataloktól kapunk leveleket, érkeznek aggódó szülőktől is. Egyikük, Klári öt gyermeket nevel, mégis azt mondja, ha fiatal lenne, elmenne és nem vállalna gyereket. Ezek azért kemény szavak... (Egyébként a napokban volt már egy ilyen írás, itt olvasható.)

Klári:

Negyvenöt éves vagyok, öt gyereket nevelek egyedül, a legidősebb fiam már dolgozik, minden napja "rettegéssel" telik, mert a mai munkahely holnap már nem biztos.

A középső fiam most végezte el a szakmunkásképzőt, tervezte, hogy kimegy dolgozni külföldre, de nincs alaptőke, így itthon marad, és leteszi az érettségit. Addig is kapjuk a családi pótlékot tovább.

Szégyen, hogy ma a szülőnek kell azt mondania, hogy ebből az országból menj el gyermekem, itt nincs jövőd!