Lassan szokásunkká válik (reméljük, nem bánjátok), hogy válogatunk a posztjainkhoz érkező kommentek közül. Most is így tettünk, mert a tegnapi, "Aki elmegy, gyáva" című íráshoz sok hozzászólás érkezett, és bár a vita néha kissé elfajult, azért sok értékes gondolat is született. Ezek közül idézünk egyet.

villanó:

Nekem hat gyerekem van, ez nem verseny ugyan. de nagy felelősség. A gyerekvállalás nem pénz kérdése, igaz, nézzen körül mindenki, de a felnevelésük, kitaníttatásuk már igenis az. Is, természetesen.

Én itt szerettem volna osztani az "észt", pontosabban a tudásomat. Nem kell ennek az uram-bátyám országnak.

Szokás a vállalkozókat cikizni. Én minden forint bevételemről számlát adok, és 100 forintomból 28 marad a családomra. (ÁFÁT nem is számítva). A 9 éves vállalkozásomat most nyáron felszámolom.

Elviszem innen a gyerekeimet, mert már az általános iskolában bántják, kirekesztik, néha bántalmazzák őket azért, mert tanulmányilag, zeneileg, a tehetségükkel és az elvégzett munkájukkal kiemelkednek a mezőnyből. És nem valami hátrányos térség iskolájáról van szó.

Én is tapasztaltam ezt gyerekkoromban, de akkor még hittem benne, hogy egyszer jobb lesz. Jobb is lett, egy időre. Ma már sokkal rosszabb.

És nem tudom, mitől lenne jobb.

Én nem azért viszem el a nemzetközi szinten is versenyképes szaktudásomat innen, mert nem akartam itt felhasználni, hanem mert egyre kevesebb a munka - beszéljen bárki is arról, hogy nincs válság egy építőiparban dolgozónak, ha csúnyákat akar hallani - közületek tartoznak az elvégzett munkám díjával, és a (kvázi) biztosan fizető állami, önkormányzati megrendeléseket, csekély kivétellel csak a mindenkori brancshoz tartozó kör kapja meg.

Már a gyerekek tanulmányi versenyein - megyei és országos döntőkön - lehet látni (persze nem mindenhol) a zsűri részrehajlását, a felkészítő tanárok csalását, az én becsületre nevelt gyerekeim számára ez megdöbbentő és feldolgozhatatlan. (Ez a téma is megérne egy külön beszélgetést, szerintem.)

És nem, nem meggazdagodni megyünk el, hanem alkotó, hasznos, kreatív és szorgalmas munkából megélni! Oda, ahol lehet. Itt sajnos egyre kevésbé.

Én nem bántok senkit, aki itt marad. Tisztelem. Azt is, aki felad mindent, és mint én, 12 évvel ezelőtti anyagi helyzetéből (csak éppen kétszer akkora családdal) vág neki a világnak és kezd mindent elölről, mert a családja iránti felelősség erre sarkallja.

Tisztelhetnéd Te is.

És naponta megküzdeni a hülyeséggel, irigységgel, acsarkodással, békés ember számára szerintem nem perspektíva.

Mondjátok el a véleményetek - akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben - és írjátok meg a saját történetetek, problémáitokat az utrakelo@gmail.com címre, vagy gyertek a Facebookra és szóljatok hozzá ott!