Levél a levélben (sőt: levelek a levélben) – leginkább így jellemezhetnénk azt az írást, amit Anditól kaptunk, aki volt olyan kedves és megosztott velünk két olyan levelet, amelyben volt főnökének, valamint a saját családjának indokolta meg, miért költözik vissza Magyarországra 5 év után Angliából. Ma az elsőt mutatjuk be.
Mondjátok el a véleményetek - akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben - és írjátok meg a saját történetetek, problémáitokat az utrakeloKUKAC gmail.com címre, vagy gyertek a Facebookra és szóljatok hozzá ott!
Andi:
Néhanap idetévedek az oldalra, kíváncsiságból beleolvasok a sok gondolatba és érzésbe, hogy akkor végül menni vagy nem menni. Sőt, most már felmerült az is, hogy jönni vagy nem jönni…
Nos, én már mindkettőn túl vagyok, egyiket sem bántam meg, noha mindkét alkalommal próbáltak lebeszélni a döntésemről. Ahelyett, hogy bonyolult körmondatokban megpróbálnám leírni, mit éltem át, gondoltam, megosztom veletek (és ha érdemesnek tartjátok, az olvasókkal) a hazajövetelem táján íródott két levelet.
Az egyiket a főnökömnek írtam a döntés napján, a másikat pedig a családnak 6 héttel a hazaköltözés után (ezt holnap adjuk közre - Úton). Azóta is itthon élek, boldogan, és elégedetten, pedig harmadannyit keresek. Mert aki menni akar, menjen, lehet, hogy kint találja meg a szerencséjét, és az is lehet, hogy visszavágyik, mert másképp fogja látni azt, amit hátrahagyott…
2011. november 9.
Dear Sam,
Kedves Sam,
When I woke up this morning with the thought that this might have been it between England and me, my first thought was the company and you and how much I want to thank you for. I will get back to this, but first of all I guess you want to know what has lead me to the decision to give my entire life up here and move back home.
Amikor ma reggel úgy ébredtem, hogy lehet, ennyi volt az angliai pályafutásom, az első gondolatom a cég volt és te, és hogy mennyi mindent köszönhetek neked. Erre még visszatérek, de először is gondolom, tudni szeretnéd, mi vitt rá arra, hogy az egész itteni életemet feladva hazaköltözzem.
I think this is the most accurate explanation I can give you: ‘back home’
Talán ez a legpontosabb magyarázat, amit adhatok: „haza”.
When one decides to leave his country, I can tell you, it is not an easy thing. Some people are determined to forget what they’ve left behind, and really want to start a new life even if it means that they will have to forget about their roots, how they were raised or even about their families. You might have gathered by now, I’ve never had an attitude like this.
Biztosíthatlak, nem könnyű dolog, amikor valaki úgy dönt, külföldre költözik. Vannak, akik mindent maguk mögött hagyva új életet akarnak kezdeni, még ha olyan áron is, hogy a gyökereiket, a neveltetésüket, vagy akár a családjukat is el kell felejtsék. Azt hiszem, ismersz már annyira, hogy tudd, én soha nem így álltam a dolgokhoz.
It has always been important for me to know where I belong, what I believe in and for what reason I am doing things. And I guess this is where my doubts came from whenever I thought of settling here in England. It is a beautiful country, with lovely and intelligent people. Honestly, the more I tried to hate England the more attached I got to it. But there’s always been a question mark, whether I could imagine my life here – and I can’t.
Számomra mindig is fontos volt, hogy tudjam, hova tartozom, miben hiszek és miért teszek dolgokat. Azt hiszem, innen jött minden kétségem, amikor eljátszottam a letelepedés gondolatával. Ez egy gyönyörű ország, fantasztikus, intelligens emberekkel. Őszintén, minél inkább utálni akartam Angliát, annál jobban kötődtem hozzá. De mindig ott volt a kérdés, hogy vajon el tudom-e képzelni itt az életemet – és a válasz: nem.
It is nice to be a visitor – because it is merely a visit, however long - but I will always be a stranger here, whatever I do.
Szép dolog látogatóként itt lenni (mert akármilyen hosszú időről legyen is szó, mindig csak vendég maradok), de mindig ki fogok lógni a sorból, bármit is teszek.
(…)
There is no logical reason, and no, I’m not pregnant or anything crazy like that… I just got to the point when I really had to face myself and the answer was that I want to go back to my own place, live with people that dream in the same language and think the same way; and get settled there.
Nincs logikus magyarázat, és nem, nem vagyok terhes, vagy más hasonló őrültség, egyszerűen muszáj volt szembe néznem magammal és belátnom, hogy haza akarok menni, a saját helyemre, ahol az emberek ugyanazon a nyelven álmodnak, mint én, ugyanúgy gondolkodnak, mint én, és elkezdeni az életemet ott.
I must look like a complete nutcase right now, but moving back home now is not much more mindless than getting your bag and moving to a foreign country at the age of 18. I feel no fear or worry anymore, I am just certain, deep in my heart that this is the right thing to do.
Gondolom, teljesen bolondnak tűnök most, de ez a döntés semmivel sem eszelősebb, mint 18 évesen fogni a batyudat és külföldre költözni. Nincs már bennem aggodalom, vagy félsz, egyszerűen érzem, a szívem mélyén, hogy ez a helyes döntés.
(…)
But it now feels like I got stuck in this very comfortable and caring environment, and ignored what I really had in mind when I decided to leave Hungary. I feel five years is enough of adventures, and that my place is now at home.
Most már úgy érzem, megrekedtem ebbena rendkívül kényelmes és gondoskodó környezetben, és elfelejtettem, mi is volt a célom, amikor eljöttem Magyarországról. Úgy érzem, 5 év kaland pont elég, és most már otthon a helyem.
I want to thank you these years and can assure you that I will never forget the time I spent with the company.
Meg szeretném köszönni az itt töltött éveket, és biztosíthatlak, soha nem fogom elfelejteni a cégnél töltött időt.
Andrea
Girl in America – egy lány kalandjai az Egyesült Államokban
1. A megérkezés
4. Még elcsíptük a klasszikus Amerikát
5. Elvegyülök az amerikaiak között
Ha tetszett, az alábbi posztokat is ajánljuk:
Még ha engem haza is tud csábítani a mindenkori hatalom, a páromat, akinek ez a hazája, aki itt van otthon, akinek itt van az élete, a családja, a MUNKÁJA, mivel győzzem meg arról, hogy jöjjön velem?
Azt még el is tudom fogadni, hogy a netes rendeléseket valamilyen mértékben megadóztassák, de az, hogy az ajándékba küldött (használt) gyerekcipőre is vámot vessenek ki, azt erős túlzásnak érzem.
Lélekben minden nappal távolodunk
Nem kalandot keresni megyünk ki, ez talán az eddigiekből is kiderült, végleg szándékozunk elhagyni az országot. Dolgozni szeretnénk és nem ijedünk meg attól, hogy ha meg kell fogni a munka végét, mert tudjuk, mindezt meg is fizetik.
Itt él mindenki, aki fontos nekünk. A család, a barátok. Nem mondanám, hogy nagy örömmel szembesülök nap nap után az országban zajló eseményekkel, de meggyőződésem, hogy máshol sem jobb.
Talán már tényleg csak ennyire futja: üres ígérgetésekre, hogy majd egyszer jobb lesz – és nem is jövőre, vagy két év múlva, hanem majd egyszer, valamikor a nagyon messzi, nem is nagyon belátható jövőben. És mindehhez semmi konkrétum, hanem csak egy üres szlogen.
Itt hat év múlva olyan ország lesz
Azt mondja a miniszterelnök, hogy hat év múlva itt olyan ország lesz, hogy mindenki haza akar majd jönni. Egyelőre két év telt el 2010 óta, és nem nagyon látjuk, hogy abba az irányba indultunk volna el, ami ezt alátámasztaná. Halkan csak annyit tennénk még hozzá: először azt kellene okos intézkedésekkel elérni, hogy legalább ne akarjanak ennyien elmenekülni.
Utolsó kommentek