Különleges poszt a mai, hiszen ezúttal egy olyan külföldi történettel szeretnénk megismertetni titeket, ami szerintünk kapcsolódik a blog tematikájához. Természetesen kíváncsiak vagyunk a véleményetekre!

Mondjátok el a véleményetek - akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben - és írjátok meg a saját történetetek, problémáitokat az  utrakelo@gmail.com címre, vagy gyertek a Facebookra és szóljatok hozzá ott!

A helyszín London, a főszereplők pedig egy pakisztáni menekültcsalád, egészen pontosan egy anya és hét gyermeke. Manal Mahmoud egyedül neveli a gyerekeket, a jelek szerint inkább kevesebb, mint több sikerrel.

A családnak a brit szociális rendszer jóvoltából egy 1,25 millió fontos (!!) házban jutott fedél, amit ráadásul előzetesen 76 ezer fontért fel is újítottak. (A házat a tulajdonosa adta bérbe a helyi – egyébként fulhami – önkormányzatnak, hogy az bérlakásként üzemeltesse.)

A környéken élők csak „pokoli családnak” hívják a famíliát, amely gyakorlatilag szétverte a házat – a nyílászárók össze-vissza lógnak, a kertet teledobálták szeméttel és bútorokkal, és még sorolhatnánk.

Noha a családnak állítása szerint nincs elég pénze a ház fenntartására, az tele van a legmodernebb elektronikai eszközökkel, plazma tévével, laptopokkal, a családtagok pedig Mercedesszel járnak. A hét gyerek közül az egyik, egy 19 éves fiú jelenleg börtönbüntetését tölti kábítószer-kereskedelemért.

Ami igazán érdekes a történetben, az a 2000-ben Nagy-Britanniába érkezett, akkor még férjezett anya hozzáállása, aki a következőket nyilatkozta: „Jogosult vagyok arra, hogy ebben a házban éljek, akkor is, ha nem fizetek érte és kapom a segélyt. Úgy tisztességes, hogy a kormány fedelet biztosít nekünk. Tudom, hogy van egy bajkeverő fiam, de ez nem jelenti azt, hogy az összes gyermekem ilyen lenne. A szomszédok azért tiltakoznak, mert a háztulajdonos az önkormányzatnak adta bérbe a házát és ők nem akarnak idegeneket az utcában”.

A 2005 óta brit állampolgár Mrs. Mahmoud azt ugyanakkor elismerte, hogy nem tartja rendben a házat: „Tisztában vagyok vele, hogy a ház nem a legjobban néz ki. Nem próbálom megjavítani a dolgokat, nem pótolom a cserepeket vagy festem ki a falat. Kevés a pénzem – csak a segélyt kapom. Nem érdekel, ha az emberek hálátlannak tartanak”.

A helyzet azért ennél kicsit bonyolultabb, ugyanis a Daily Mail szerint a bíróság várhatóan ma döntést hoz az ügyben, így könnyen lehet, hogy a családnak el kell hagynia a házat – már ha a testület helyt ad az önkormányzat beadványának.

Dióhéjban ennyi a történet, amit azért adtunk itt most közre, mert a be- (vagy ki-)vándorlás egyik nagy kérdését, a beilleszkedés szükségességét feszegeti – igaz, kissé talán túlságosan is szélsőséges formában. A kérdés persze az (is), hogy a segély, az emberhez méltó élet mindenkinek jár, de vajon hol vannak a határok?