Nemrégiben már jártunk Izraelben, az akkori poszt nyomán született kommentekben pedig felmerült az igény a folytatásra. Miután sem mi, sem a szerző wilike20 nem vagyunk semmi jónak az elrontói, íme tehát, ma kiderül, milyenek az izraeli hétköznapok.
Mondjátok el a véleményetek - akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben - és írjátok meg a saját történetetek, problémáitokat az utrakeloKUKAC gmail.com címre, vagy gyertek a Facebookra és szóljatok hozzá ott!
wilike20:
Amikor júniusban megérkeztünk az országba, igazi forró nyárba csöppentünk. Az első napok folyamatos ügyintézéssel, rohangálással teltek, ami elég stresszes volt.
Bevallom, egy nagy postán ültem épp az X-edik napon, körülöttem mindenki beszélt, semmit sem értettem – na, akkor kiborultam. Ha valaki elém áll egy repjeggyel, azonnal hazaszaladtam volna. Azóta rendeződtek a dolgok, de irgalmatlanul nehéz volt.
Néhány érdekesség! Az, hogy kelet, itt is igaz. A kirakatokban a ruhák európai szemmel túl csiricsárék, a parfümök számomra émelyítően édesek, a lakberendezési boltok tele vannak csupa kő, csupa csillám giccses kiegészítőkkel.
A rádiókból szóló zene számomra egy állandó panaszos nyafogás a szerelemről. Az autósok állandóan dudálnak vagy egyszerűen hirtelen bevágnak eléd, lefékeznek, mert megláttak egy szomszédot a sarkon, és azonnal köszönni kell neki.
A piacon a legedzettebb köjálosok azonnali harakirit követnének el. Ezen kívül kegyetlen szagokkal lehet találkozni sok helyen.
Életemben nem láttam ennyi gyereket és macskát, mint amennyi Izraelben van. Mondjuk én családpárti vagyok, úgyhogy számomra öröm látni azt, ahogyan itt szeretik a gyerekeket, és ahogy többgenerációs családokat látok nap mint nap együtt beszélgetni.
Itt hihetetlenül fontosak a gyerekek és a családi egység. Ellentétben például egy pesti utcával vagy busszal, itt nem láttam még olyat, hogy az öregek és a kamaszok ellenségesen méregetnék egymást.
Járnak nagy autóbuszok a városban, de nagy divat az úgynevezett monit, ami egy tízszemélyes kisbuszt takar. A mi városunkban kb. hat irányban mennek. Meghatározott útvonala van mindnek, ha azon van dolgod, kiállsz az út szélére és leinted, majd ahol akarsz, leszállsz róla. Vagyis szinte háztól házig visznek.
Itt a hét a vasárnappal kezdődik és csütörtökig dolgozunk. A következő nap nem reggel jön be, hanem este, amikor feljön az Esthajnalcsillag. Vagyis pénteken délután beáll az úgynevezett Sábát, minden bezár, leállnak a vonatok és buszok, mindenki pihen (kivéve a szórakozóhelyeket és az éjjel-nappali boltokat).
Amikor szombat este véget ér, kb. este 10-11-ig kinyitnak a boltok, plázák, éttermek. Ilyenkor autó is sokkal kevesebb van az utakon.
Ha ilyenkor kisétálsz a parkokba, vagy a partra, családokat, baráti társaságokat találsz, amint komplett asztallal, székekkel, eldobható tányérokkal felszerelkezve egész nap esznek-isznak, beszélgetnek a szabadban.
Kicsit olyan itt, mintha időutazáson lennék. Egyrészt rengeteg hihetetlenül modern dologgal találkozom folyamatosan, autópálya-építésekkel, fejlesztésekkel, modern szerszámokkal, autókkal, stb. Másrészt rengeteg minden mintha teljesen más, régimódi lenne.
Érdekes például, hogy a rádiók inkább ivrit zenét sugároznak és a fiatalok imádják ezeket, modern amerikai slágereket, rappet alig hallgatnak az emberek. A rádiókból szóló külföldi slágerek olyan 20 évvel ezelőttiek.
A fiatal lányok nem hordanak csípőnadrágot és tangát sem (az infó megbízható, a gyerekeim korosztályából származik). Amúgy is sokkal szolidabban öltöznek a lányok és a fiúk is. Nem nagyon látsz emóst, rockert, haspólós lányt.
Ja, és a lányok 99 százalékának sűrű, gyönyörű, hosszú haja van (és nem is nagyon festik). Eszük ágában sincs levágatni és szerintem sokkal gyönyörűbbek így.
A szájukra és körmükre viszont hihetetlen vadító színeket kennek. J Megpróbáltam hirtelen érdekes dolgokat összeszedni az országról, ha a hozzászólók elmondják, miről írjak még, mi érdekli őket, szívesen írok még.
Girl in America – egy lány kalandjai az Egyesült Államokban
1. A megérkezés
4. Még elcsíptük a klasszikus Amerikát
5. Elvegyülök az amerikaiak között
Ha tetszett, az alábbi posztokat is ajánljuk:
Próbáltam otthon boldogulni, de a korai örömöt hamar átvette a mindennapi keserűség. Nem vette be a gyomrom az otthon tapasztaltakat. Féltékenység, megalázó rezidensi munka, még megalázóbb fizetés, katasztrofális ellátási helyzet (…), teljes kiszámíthatatlanság, erkölcstelen hálapénzrendszer. (…)Fél évvel hazatérésem után már újra külföldi állásokra pályáztam.
A kaja árak úgy néznek ki, hogy a hús annyiba kerül mint otthon, az általános élelmiszerek tej, kenyér átszámolva drágábbak, de ahogy kijön az ember az első, amit el kell felejteni, az az átszámolgatás forintra. Ezt mindenki csak hónapok múlva felejti el.
Távolinak tűnik az angliai életem
Jó itthon lenni, közel lenni mindazokhoz, akikkel ugyan próbáltunk nem eltávolodni egymástól, mégis távol kerültünk. Jó érzés látni, mennyit támogatást és segítséget kapok mind a barátaimtól és a családomtól, de új ismerősöktől, sőt, teljesen ismeretlenektől is. Nem tudtam pontosan, mit kerestem, amikor hazaindultam, de megtaláltam.
Számomra mindig is fontos volt, hogy tudjam, hova tartozom, miben hiszek és miért teszek dolgokat. Azt hiszem, innen jött minden kétségem, amikor eljátszottam a letelepedés gondolatával. Ez egy gyönyörű ország, fantasztikus, intelligens emberekkel. Őszintén, minél inkább utálni akartam Angliát, annál jobban kötődtem hozzá. De mindig ott volt a kérdés, hogy vajon el tudom-e képzelni itt az életemet – és a válasz: nem.
Még ha engem haza is tud csábítani a mindenkori hatalom, a páromat, akinek ez a hazája, aki itt van otthon, akinek itt van az élete, a családja, a MUNKÁJA, mivel győzzem meg arról, hogy jöjjön velem?
Azt még el is tudom fogadni, hogy a netes rendeléseket valamilyen mértékben megadóztassák, de az, hogy az ajándékba küldött (használt) gyerekcipőre is vámot vessenek ki, azt erős túlzásnak érzem.
Lélekben minden nappal távolodunk
Nem kalandot keresni megyünk ki, ez talán az eddigiekből is kiderült, végleg szándékozunk elhagyni az országot. Dolgozni szeretnénk és nem ijedünk meg attól, hogy ha meg kell fogni a munka végét, mert tudjuk, mindezt meg is fizetik.
Utolsó kommentek