Hosszú levelet kaptunk Beatrixtól, aki még alig volt 20 éves, amikor úgy döntött, kipróbálja magát Angliában. Beszélt angolul, ami persze nagy segítségére volt, és mint mondja, mindenkinek csak tanácsolni tudja a nyelvtanulást, mert az megsokszorozza a lehetőségeket.

Beatrix:

Történetem 2006-ra nyúlik vissza, amikor is az érettségihez közeledtem: amíg minden osztálytársam azt tervezte, hogy melyik egyetemre adja be a jelentkezési lapját, én addig tudtam, hogy nem akarok Magyarországon felsőoktatásra jelentkezni.

Igazából elvágytam, szerettem volna világot látni, de nem igazán tudtam, hogy kezdjek neki. Közben leérettségiztem, és addig is, míg kitalálom, hogy merre, és hogy hogyan, szóval addig is kellett valami kenyérkereseti lehetőség után nézni.

Magamról és ikertesómról gondoskodtam, anyukám távoli segítségével, ő már korábban kiment Angliába, mert 3 diplomával, és 2 állással sem tudta a családot úgy ellátni, ahogy szerette volna.

Szóval, ő kiment szerencsét próbálni, én maradtam, hogy leérettségizzek, és hogy kitaláljam, merre és hogyan tovább. Mivel angolul jól beszéltem, egy irodában helyezkedtem el Budapesten, mint titkárnő-fordító, a külföldi partnerekkel kellett a kapcsolatot tartanom. A fizetésem havi nettó 120 ezer volt, ami sok mindenre nem volt elég.

Négy hónapot maradtam a cégnél, mert a főnök állandóan ellenőrzött, például nehezményezte, hogy hol vagyok, mikor pedig előző nap szóltam neki, hogy orvoshoz kell mennem. Ennek ellenére telefonon hívogatott, hogy mikor megyek már be.

Az is gyakori volt, hogy este 7 után bent kellett maradnom, mert kínai vendégek voltak látogatóban és senki sem tudott vagy akart nekik kávét főzni. Szóval munkavállalóként jogom nem sok volt, kötelességem annál inkább.

Eközben már leveleztem egy angol fiúval, és megbeszéltük, hogy találkozunk Angliában. És bár jól kijöttünk, barátok lettünk, semmi több. Viszont megértette a helyzetem, és mondta, ha úgy döntök, segít, amiben tud.

Így vettem egy odaútra szóló repülőjegyet Manchesterbe és béreltem nála egy szobát, amit baráti áron adott ki, de mellette én takarítottam és főztem naponta egyszer. Ekkor voltam 20 éves.

Közben elkezdődött az irdatlan munkavadászat, mert pénzem nem sok volt. Napi húszat biztos megpályáztam az interneten, ügynökségeknél. Angliában senkit nem érdekel, hogy hány diplomája van az embernek, sokkal fontosabbnak tartják a munkatapasztalatot.

Éppen ezért az első kérdésük az volt: van-e angliai munkatapasztalatom? A válasz persze az volt, hogy nincs. Így telt el két hónap, mire egy ügynökség visszahívott, hogy menjek be regisztrálni.

Kikérdeztek, mit dolgoztam eddig, mennyit gondoltam órabérnek, ilyenek. Aztán ajánlottak egy állást egy cégnél, aki önkormányzati lakásokat adott ki rászorulóknak. Irodai munka, dokumentumok kezelése, bérlőkkel való kapcsolattartás, stb.

Nem tudtam, mire számítsak az első munkanapomon, de mindenki kedves volt. Nem kellett hozzá sok idő, hogy belejöjjek a munkába. Ha nem beszéltem volna folyékonyan angolul, akkor irodai munkára nem is tudtam volna pályázni.

Angliában nagyon fairek a munkaadók és minden szabályozva van: ha többet dolgozol, elszámolják túlórának, és nem érzed azt, hogy valaki a munkahelyeden kihasznál, vagy csak azért, mert a felettesed úgy kezelhet, ahogyan a kedve tartja.

Sajnos nekem ilyen téren voltak gondjaim a magyarországi munkaadómnál, mert ott sokszor a tisztelet teljes hiánya tapasztalható sok vezetőnél, aki azt hiszi, a beosztott nem is ember.

Miután kiköltöztem, az egyik első érzésem a biztonság volt. Budapesten a 8. kerületben nőttem fel és ott minden volt, csak biztonság nem. Manchesterben nem szóltak be az utcán: senki nem érdekel, hogy mi van rajtad, vagy éppen mi nincs. Anglia rettentően sokszínű, és mindenki hozzászokott ahhoz, hogy sokféle ember él egy kis szigeten; tisztelik egymást és a másik kultúráját.

A keresetem nem sokkal volt magasabb az angol minimálbérnél (6 font / óra adó előtt), de mindenre elég volt, amire egy 20-21 éves nőnek szüksége van. Az első külföldi munkánál mindig úgy van, hogy örül az ember annak, amit talál, ha egy darabig csinálja, utána már van tapasztalata, válthat és dolgozhat többért is. Angliában a szegény ember is más színvonalon szegény, mint Magyarországon.

Visszatérve a céghez, ott maradtam egy évig, majd költöznöm kellett, mert anyukám beteg lett. Egy másik városban gond nélkül találtam másik irodai munkát. Később megismertem a férjem, egy angol srácot és már öt éve együtt vagyunk.

Az öt és fél év alatt, míg Angliában éltem, semmi gondom nem volt munkát találni: ha az ember pontosan tudja, mit akar, és ehhez megvan a nyelvtudása és a tapasztalata, akkor nem lesz gondja elhelyezkedni, ehhez azonban kedvesség, határozottság is kell.

Tapasztalatból tudom és látom, hogy külföld nem való mindenkinek. A talpraesettség és a határozottság két olyan jellemvonás, ami nélkül nehéz lesz megállni egy új országban a helyünket.

Angliában egy évet egyetemre is jártam, és azt kell, hogy mondjam, mint EU-s tanulónak, adnak kölcsön a tandíjra és a megélhetésre. Nagyon fair feltételek mellett. Akit ez érdekel, utána tud nézni, a tanulói hiteleket intéző cég neve Student Loans Company.

Férjem, a kétéves fiúnk és én (Angliában szültem, ez is megér egy külön bejegyzést, nincs hálapénz, stb.) közben eljöttünk Angliából: miután gyesre mentem, nagyon nehéznek találtuk, hogy fiatal házasokként egy fizetésből éljünk meg, hiszen a gyes csak 9 hónapra jár. Ezért úgy döntöttünk, hogy Svájcba költözünk, mert a pénzügyi területen dolgozó férjemet itt nagyon jól megfizetik. De ez már egy másik történet.

Mit tanácsolok annak, aki neki akar vágni a kalandnak? Nos, érdemes nagyon sok előkutatást végezni, pénzt félretenni, ha van rá lehetőség, mert lehet, hogy a munka nem rögtön jön.

Amit nagyon hasznosnak találtam: kis táblázatot készíteni az előre várható költségekről havi bontásban. Érdemes angol szupermarketek honlapján (Asda, Sainsbury's, Morrisons, Tesco, stb.) tesztbevásárlást végezni, mondjuk egy hétre, így az ember jó képet kap arról, mennyibe kerülne a kaja, stb. ha kimenne. Ha valaki úgy megy ki, hogy amiről lehet, tájékozódott, nagy meglepetés nem érheti.

Ha valaki úgy érzi, otthon mókuskerékbe került, mindig van választás, és bár tényleg ijesztőnek tűnhet teljesen új életet kezdeni egy idegen országban, szerintem önmagunknak jobb életkörülményeket biztosítani – bárhol legyen is az – mindig kifizetődő.

A fiataloknak (vagy esetleg szüleiknek, ha olvassák a bejegyzésem) csak annyit tudok mondani, hogy egy vagy két idegen nyelv elsajátításával olyan ajtók nyílhatnak ki, amelyek a későbbiekben hatalmas előnyt biztosíthatnak.

Én hatéves koromtól tanultam az angolt, majd később a németet is, és így utólag mondhatom: volt értelme, kifizetődött, és csak arra buzdítok minden kisgyermekes anyukát, hogy ha van rá lehetősége, tanítsa angolra, németre, bármire a gyerekét, mert később így biztosíthat neki egy jobb jövőt, még több lehetőséget.

Mondjátok el a véleményetek – akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben - és írjátok meg a saját történetetek, problémáitokat az utrakelo@gmail.com címre, vagy gyertek a Facebookra és szóljatok hozzá ott!