Az csak az első lépés, ha munkát találunk külföldön – a lelki felkészülés, az adott ország kultúrájának, szokásainak ismerete nélkül sok nehéz pillanat várhat ránk. Legalábbis ezt állítja Pixel, aki összeszedte, hogy szerinte mi kell ahhoz, hogy sikeresek lehessünk külföldön is. Vitatkozni (és kiegészíteni) természetesen lehet a kommentekben.

Mondjátok el a véleményetek - akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben - és írjátok meg a saját történetetek, problémáitokat az utrakelo@gmail.com címre, vagy gyertek a Facebookra és szóljatok hozzá ott!

Pixel:

Nyelvtudás

Megfelelő nyelvtudás nélkül el lehet indulni (ha nagyon muszáj), de azzal jó, ha mindenki tisztában van, hogy a nyelv (nem) tudása egyúttal a munka minőségét is meghatározza. Azaz ha valaki nem beszéli az elvárható szinten adott ország nyelvét, akkor jórészt olyan kisegítő munkát talál majd, ahol a nyelvismeret nem a leglényegesebb szempont – legyen az mosogatás, szállodai szobalánykodás, stb. Ez persze átmeneti időre megfelelhet, de ha az ember előre akar lépni, akkor minden erővel tanulni kell a (szak)nyelvet.

Szakma és kapcsolatok

Induljunk ki abból, hogy az embernek van egy külföldön is piacképes (vagy legalább azzá tehető) szakmája. A legfontosabb, hogy nyitottnak kell lenni és tanulni, tanulni, tanulni (ugye...). Ismerni kell a legfrissebb szakirodalmat, ha olyan szakmánk van, akkor a kinti legfontosabb szakértőket, cégeket. Hála az internetnek és a közösségi oldalaknak (LinkedIn!!) kapcsolatokat már Magyarországról is lehet építgetni, ami adandó alkalommal még igencsak jól jöhet.

Találjuk meg, melyik az a (rész)terület, amiben többek és jobbak vagyunk, mint a helyi vetélytársaink! Én mindig megpróbálom annak az embernek (legyen mondjuk HR-es) a helyébe képzelni magam, aki közvetlenül ebéd után, félig elpilledve, kezébe veszi az önéletrajzom (aznap ez már a 34. CV, amivel foglalkoznia kell) – vajon mi az, amivel fel tudom hívni magamra a figyelmet?

Céltudatosság

Nem fog elsőre sikerülni. Másodikra sem. Lehet, hogy harmadikra sem. Rengeteg sztorit hallottam több tucat, vagy több száz hiába elküldött önéletrajzról és pályázatról, de a sikereseknek van egy közös jellemzőjük: nem adták fel, amíg el nem érték a kitűzött célt. Lehet, hogy ez csak kerülőúton sikerült, de sikerült. A céltudatosság része a felkészülés (és a nyelvtanulás...) is, a szakmai továbbképzés és a kapcsolatok építése.

Lelki felkészülés

Sokszor gyenge pontja a külföldre indulóknak, pedig igen fontos tényező. Fel kell készülnünk ugyanis lelkileg is arra, hogy a pénz nem minden, a Magyarországról csodásnak látott mondjuk 1500-2000 eurós fizetés is hirtelen sokkal kevesebbnek tűnik majd, ha mondjuk Berlinben vagy Párizsban kell elkölteni.

Már említettük, de nem árt megismételni: fontos a nyitottság. Bárhová is megyünk, mi leszünk a bevándorlók, az idegenek, azaz nekünk kell alkalmazkodni – és ez nehezebb is lehet, mint amilyennek első olvasásra tűnik. Az étel, az időjárás, az emberek temperamentuma, a kultúra, és még sorolhatnánk – mind egyszerre csapódik le, és ha erre nem vagyunk felkészülve, akkor könnyen arra ébredhetünk, hogy nagyon szeretnénk hazamenni.

Kis teszt: aki a külföldi nyaralásokon is a rántott húst keresi a helyi specialitások helyett, jobb, ha fokozottan felkészül a nehézségekre. Mi segíthet? Például az, ha (akárcsak pár napra, vagy egy-két hétre) haza tudunk jönni feltöltődni. De a lényegen ez sem változtat: végül mégis nekünk KELL alkalmazkodni és beilleszkedni.

Rend

Ismerve a magyar közállapotokat, furcsa lehet, ha egy nyugat-európai országban (Ausztriában, Németországban, vagy éppen Angliában, de sorolhatnám még) rend van. Mit jelent ez? Azt, hogy időben megjön a fizetés, amiből meg lehet élni; jár a szabadság (és jellemzően ki is kell venni); hogy nyugalom van. Ide tartozik persze az is, hogy nem kell (de nem is nagyon lehet) „okosba' megoldani” dolgokat, ha mégis megpróbálnánk, lehet, hogy nagyon furcsán néznek majd ránk.

A hatóságok nem arra lettek kitalálva, hogy szórakozzanak az emberrel, hanem arra, hogy betartassák a törvényeket és segítsenek betartani azokat. Mondjuk az adóhatóság nem alapból bűnözőként tekint rád, a rendőrség nem azért méri a sebességet, hogy beszedje a kiszabott kvótát, hanem hogy lassabban hajts és kevesebb legyen a baleset és még sorolhatnám.

Egészségügy

Kis kitérő ugyan, de erre is érdemes felkészülni: sok kritika éri a magyar egészségügyet, nem is mindig alaptalanul, de azért a helyzet messze nem olyan rossz, mint az otthon látszik. Finnországban élő ismerősöm mesélte, hogy 40 fokos láza lett a kisgyerekének, felhívta a gyerekorvost, aki közölte vele, hogy melyik vény nélkül kapható gyógyszert adja be a kisfiúnak, ha nem megy le a láza, akkor telefonáljon 3 nap múlva.

Az pedig már saját történet, hogy a másfél éves gyerek elkapott valami hányós-hasmenős nyavalyát, bevittük az ügyeletre, ahol jó órás várakozást követően előkerült egy orvos, aki kb. 2 perc alatt „megvizsgálta”, majd adott egy üvegcsét, hogy vigyünk be vizeletmintát másnap. Székletminta? Az minek? Azért vittünk be mindkettőt, újabb nap elteltével lehetett menni az eredményért, amiből kiderült, hogy elkapott valami hányós-hasmenős nyavalyát. Megoldás? Várjunk még pár napot, ha nem javul a helyzet, menjünk vissza. Úgyhogy végül felhívtuk a magyarországi gyerekorvost...

A magyar csodák és a világfájdalom

Lehet keseregni azon, hogy miért csak Magyarországon világhírű a legtöbb magyar tudós és művész (tisztelet természetesen a kivételnek), de el kell fogadni, hogy Bartókon, Rubik Ernőn (és talán még Puskáson) kívül kevés olyan magyar nevet tudunk tetszés szerint választott külföldi város utcáján kimondani, amely ismerősen csengene egy átlag európainak.

Ugyanez a helyzet a bennünket ért történelmi igazságtalanságokkal, jó esetben 1956 még él az emlékekben, de egyébként semmi. Ettől még persze lehet beszélni róla, de az a helyzet, hogy nagyjából senkit sem érdekel. (Igen, most jöhetnek majd a habzó szájú kommentelők, ez akkor is így van.) Aki a külföldet választja, az ezt is választja és ezt el kell tudni fogadni.