Úgy tűnik, lassan beindulunk a Facebookon is, jönnek az első hozzászólások ott is, úgyhogy úgy döntöttünk (bátorításként is), hogy a mai posztot azokból válogatjuk. Elsőként Beatrix véleményét adjuk itt közre:

„Én gimi után döntöttem úgy, hogy nekivágok Angliának, nem is gondolkoztam rajta anno, hogy Magyarországon akarok majd egyetemre járni, majd fillérekért dolgozni, mint diplomás.

Kint először irodában dolgoztam, majd egyetemre is jelentkeztem, közben megismertem a férjemet, aki angol, s most már van egy kis huncut gyerekünk.

Én öt évet töltöttem Angliában, most már Svájcban élek, és csak annyit szeretnék tanácsolni, ne hezitálj! Az ismerőseimen látom, hogy ha Magyarországon kezdesz dolgozni egyetem után, akkor már nehezebb magad elhatározni, mert „megszokod”, amiben vagy.

Azt mondogatod magadnak, hogy most van munkám, szeretnék menni, de hagyjak itt mindent?! Ha nem akarod az életed úgy leélni, hogy a „mi lett volna ha”-n csodálkozol, vágj bele és arra gondolj, hogy semmi vesztenivalód sincs vele!”

A mi tapasztalatunk is az, ami Beatrixé: ha az ember egyszer elkezd magának egzisztenciát teremteni, lakást bérel (pláne, ha vesz), munkája lesz, egyre inkább gyökeret ereszt, akkor annál nehezebben mozdul, annál könnyebb bemagyarázni magunknak (ami tulajdonképpen bizonyos szempontból igaz is), hogy van vesztenivalónk.

Szóval ha Magyarországon is fizetni kell az egyetemért, meg kint is, akkor olyan őrületesen nagy különbség (persze a családi háttéren kívül, ami azért nem elhanyagolható...) nincsen.

A másik megjegyzést egy édesanyától, Katalintól kaptuk és alátámasztja a fentebb elmondottakat:

„Két lányom van, az idősebbik jogász két diplomával, egész jó a fizetése, de egyedül fizet lakás-, és autóhitelt, rezsit, stb. A másik lányom biológus, most phd-hallgató, van munkahelye, keresete 120.000 nettó és boldog. Azt mondja túl van fizetve.

Sajnos a jogász nem tudom, tudna-e külföldön dolgozni, de a biológusnak rágom a fülét. Sajnos, hogy manapság a szülő küldi a gyerekét.”

Ehhez sem kell sok kommentár, talán elég annyi, hogy igaza van Katalinnak, elég érdekes helyzet az, amikor a szülő noszogatja a gyerekét, hogy próbáljon szerencsét külföldön – talán mert ő nála is jobban látja, hogy a kezdeti nehézségek után alighanem könnyebb élet vár rá.

Ha van kedvetek hozzászólni, azt lehet itt, a blogon, vagy gyertek a Facebookra, esetleg írjatok ide: utrakelo@gmail.com.