Úton

Hosszú levelet kaptunk Beatrixtól, aki még alig volt 20 éves, amikor úgy döntött, kipróbálja magát Angliában. Beszélt angolul, ami persze nagy segítségére volt, és mint mondja, mindenkinek csak tanácsolni tudja a nyelvtanulást, mert az megsokszorozza a lehetőségeket.

Beatrix:

Történetem 2006-ra nyúlik vissza, amikor is az érettségihez közeledtem: amíg minden osztálytársam azt tervezte, hogy melyik egyetemre adja be a jelentkezési lapját, én addig tudtam, hogy nem akarok Magyarországon felsőoktatásra jelentkezni.

Igazából elvágytam, szerettem volna világot látni, de nem igazán tudtam, hogy kezdjek neki. Közben leérettségiztem, és addig is, míg kitalálom, hogy merre, és hogy hogyan, szóval addig is kellett valami kenyérkereseti lehetőség után nézni.

Úgy tűnik, lassan beindulunk a Facebookon is, jönnek az első hozzászólások ott is, úgyhogy úgy döntöttünk (bátorításként is), hogy a mai posztot azokból válogatjuk. Elsőként Beatrix véleményét adjuk itt közre:

"Én gimi után döntöttem úgy, hogy nekivágok Angliának, nem is gondolkoztam rajta anno, hogy Magyarországon akarok majd egyetemre járni, majd fillérekért dolgozni, mint diplomás.

Kint először irodában dolgoztam, majd egyetemre is jelentkeztem, közben megismertem a férjemet, aki angol, s most már van egy kis huncut gyerekünk.

Némileg minket is meglepő módon, de érkeznek a levelek, tegnap Zsolt amerikás, nyári táboros sztoriját ismerhettétek meg, ma Kinga írt, igaz, ő még Magyarországról. A kérdés (menni vagy maradni?) tulajdonképpen nem az, hiszen a végkövetkeztetése egyértelmű.

Kinga:

Még egy évem van érettségiig, szóval tulajdonképpen van még időm eldönteni, mit is akarok pontosan, bár az is igaz, hogy minél többet gondolkodom rajta, annál inkább rájövök, hogy nem is olyan sok az az idő.

A suliban a most érettségizettek közül sokan gondolják úgy, hogy (főleg, ha nem sikerül a magyarországi felvételi, amire lássuk be, van esély), fogják magukat és nekiindulnak.