Négy évből három egy folyami hajón nem könnyű élet, ami azonban még keményebb volt, visszajönni Magyarországra. Timi nem is bírta sokáig, két hónap után elmenekült Krétára, ahol csodálatosan érezte magát. Most a visszatérést tervezi.
Mondjátok el a véleményetek - akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben - és írjátok meg a saját történetetek, problémáitokat az utrakeloKUKAC gmail.com címre, vagy gyertek a Facebookra és szóljatok hozzá ott!
Timi:
Négy évvel ezelőtt döntöttem úgy, hogy el kell mennem Magyarországról, mivel sem a családi körülményeim, sem az anyagi helyzetem nem volt túl fényes. Úgy éreztem, ha itt maradok, soha nem lesz semmim, sem házam, sem autóm, sem egy aránylag biztonságos életem.
Nagyon elszánt voltam, angolul már akkor is elég jól beszéltem, és németül is meg tudtam magam értetni, de nem volt kezdőtőkém, amire nagy szükségem lett volna, mondjuk egy angliai munkavállaláshoz. Ezért végül a hajós életet választottam.
Hétfőn jelentkeztem, pénteken már a hajón voltam. Ez így nagyon szépnek és álomszerűnek tűnik, és én is azt hittem, hogy tudom, mit vállalok, de az igazság az, hogy egyáltalán nem voltam rá felkészülve sem fizikailag sem lelkileg.
Az első két hét szörnyű volt, aztán belerázódsz, próbálsz nem az otthoniakra gondolni, hanem arra, hogy miért is jöttél ide, mik a vágyaid, az álmaid, amiket így talán meg tudsz valósítani. Egy teljesen más életbe csöppentem, minden reggel más városban ébredtem.
Eltelt majdnem három év (!!!!!), mikor úgy éreztem, hogy most valami mást szeretnék, de még mindig nem Magyarországot. A folyami hajózás után a napsütésre, tengerre vágytam. Tehát felmondtam és hazajöttem, hogy kitaláljam merre tovább.
Az évek alatt is jártam itthon, és mindig egyfajta nyomást éreztem. Mindenki elmondja, mennyire rossz itt, mintha én tehetnék arról, hogy nekem talán jobb. Úgy gondolom, mindenkinek megvan és meg is lesz a lehetősége elmenni, ha igazán akar.
Hazaérkezésem első napján az volt a tervem, hogy kb. fél évig itthon maradok a húgommal, a családommal, a barátaimmal... De nem bírtam. Két hónap után "menekülnöm" kellett. Azt éreztem, megfulladok itthon. Arról nem is beszélve, hogy munkát kerestem.
Fél évre terveztem, gondoltam, dolgozom addig is. Három nyelvvel, exkluzív, első osztályú referenciával sem találtam munkát. Azt azért hozzáteszem, hogy Borsodban éltem. Elkeserített! Tehát elmentem újra.
Kikötöttem Görögországban, Kréta szigetén. Minden ismerősöm és a családtagjaim véleménye ellenére is oda mentem, mert hát ugye válság van ott is, zavargások stb.
Életem legszebb és legnyugodtabb fél éve volt. Egy négycsillagos szállodában kezdtem dolgozni felszolgálóként. A munka jó volt, a fizetés... a hajó után elég kevéske, de még mindig több mint otthon. Ehhez jött még az ingyen szállás, ingyen étkezés.
No meg az az életérzés, felfogás és hangulat ami Krétán van. Nem látsz síró embereket, az utcán mindenki mosolyog rád, kedvesek, megértőek. Nem tudom, hogy ez az ország miként juthatott el a válságig, de az biztos hogy nem úgy fogják fel mint mi magyarok. ÉLNEK!!!!
Amit itthon csak a gazdagabb réteg tesz, mert mi (én) valahol középen (és az ismerőseim nagy része is) fél ÉLNI, rettegünk, hogy mi lesz holnap, elfelejtünk mosolyogni, és nem merünk örülni.
Nekem Görögország megadta, amire vártam, vágytam. Egy helyet ahol jó élni, ahol szeretek lenni. Jövő májusban visszamegyek. Eljátszottam újra az itthon maradás gondolatával, de így két hét után újból érzem, hogy nem megy.
Feltöltődve, mosolyogva, kivirulva jöttem haza. Ezt már itthon nem érzem. Magyar leszek egy külföldi országban újra, és remélem, hogy sokáig. Hogy valaha hazaköltözöm-e, nem tudom. Magyar vagyok, szeretem az országomat, de jelen pillanatban nem tudok benne élni.
Soha nem írtam ezeket a dolgokat még le, nem is éreztem rá késztetést. Most gondoltam, megosztom veletek. Köszönöm, hogy elolvastátok.
Girl in America – egy lány kalandjai az Egyesült Államokban
1. A megérkezés
4. Még elcsíptük a klasszikus Amerikát
5. Elvegyülök az amerikaiak között
Ha tetszett, az alábbi posztokat is ajánljuk:
Egyedülállóként sokkal nehezebb, mint ha valaki a párjával jön ki, és legalább egyikük fizetéséből tudnak spórolni. Már 5 éve, hogy másodszor kijöttem és nem bántam meg. De vannak napok, amikor elgondolkozom, lehet, hogy jobb lett volna átgondolni, mielőtt belevágtam és mindent feladtam otthon.
Itt hihetetlenül fontosak a gyerekek és a családi egység. Ellentétben például egy pesti utcával vagy busszal, itt nem láttam még olyat, hogy az öregek és a kamaszok ellenségesen méregetnék egymást.
Próbáltam otthon boldogulni, de a korai örömöt hamar átvette a mindennapi keserűség. Nem vette be a gyomrom az otthon tapasztaltakat. Féltékenység, megalázó rezidensi munka, még megalázóbb fizetés, katasztrofális ellátási helyzet (…), teljes kiszámíthatatlanság, erkölcstelen hálapénzrendszer. (…)Fél évvel hazatérésem után már újra külföldi állásokra pályáztam.
A kaja árak úgy néznek ki, hogy a hús annyiba kerül mint otthon, az általános élelmiszerek tej, kenyér átszámolva drágábbak, de ahogy kijön az ember az első, amit el kell felejteni, az az átszámolgatás forintra. Ezt mindenki csak hónapok múlva felejti el.
Távolinak tűnik az angliai életem
Jó itthon lenni, közel lenni mindazokhoz, akikkel ugyan próbáltunk nem eltávolodni egymástól, mégis távol kerültünk. Jó érzés látni, mennyit támogatást és segítséget kapok mind a barátaimtól és a családomtól, de új ismerősöktől, sőt, teljesen ismeretlenektől is. Nem tudtam pontosan, mit kerestem, amikor hazaindultam, de megtaláltam.
Számomra mindig is fontos volt, hogy tudjam, hova tartozom, miben hiszek és miért teszek dolgokat. Azt hiszem, innen jött minden kétségem, amikor eljátszottam a letelepedés gondolatával. Ez egy gyönyörű ország, fantasztikus, intelligens emberekkel. Őszintén, minél inkább utálni akartam Angliát, annál jobban kötődtem hozzá. De mindig ott volt a kérdés, hogy vajon el tudom-e képzelni itt az életemet – és a válasz: nem.
Még ha engem haza is tud csábítani a mindenkori hatalom, a páromat, akinek ez a hazája, aki itt van otthon, akinek itt van az élete, a családja, a MUNKÁJA, mivel győzzem meg arról, hogy jöjjön velem?
Utolsó kommentek