Úton

Még a kezdet kezdetén ígértük, hogy amennyiben módunk lesz rá, és egyikünk valóban nekivág a nagyvilágnak, rendszeresen beszámolunk majd kalandjairól. Jelentjük, megtörtént, egyikőnk kapta magát és elindult, egyenesen az Egyesült Államokba. Az majd persze csak később derül ki, hogy Amerika valóban az álmok hazája-e, de mi addig is rendszeresen beszámolunk Girl in America (ezt a nicket választotta magának) kalandjairól. Az első rész az egyik legfontosabb mérföldkőről szól, avagy lássuk, hogyan jutunk be az Egyesült Államok területére!

Egyszer már írtunk az amerikai nyári táborokkal kapcsolatos munkalehetőségekről, most újabb történet következik, ráadásul rögtön két év tapasztalataival.

Jönnek a levelek az utrakelo@gmail.com címre (ide írhatsz te is, ha történeted, vagy kérdésed van), amiből mára Dave sztoriját válogattuk ki, amiből sok egyéb mellett az is kiderül, hogyan lehet külföldi munkát találni Magyarországról.

Dave:

32 éves srác vagyok. Olvastam a blogot, és szeretném pár, saját életemből merített gondolattal segíteni a fiatal (vagy akár idősebb), tanácstalan embertársaimat. Egy pozitív példa következik.

Ott kezdeném, hogy egyetem után volt szerencsém 1,5 éves munkagyakorlatot eltölteni az USA-ban. De nem is igazán nevezném szerencsének. Az ilyen fajta lehetőségek szerintem ma már minden felsőoktatási intézmény falán ott lógnak. Kis utánajárással máris eldöntheted, hogy mi is lenne a hozzád legközelebb álló lehetőség (távolság, nyelv, munka tekintetében).

Amint hazajöttem, engem is megcsapott az úgynevezett „culture shock” és nagyon nem találtam a helyem. Belecsöppentem a magyar fiatal, pályakezdők dilemmájába: nincs a képzettségnek megfelelő munka.

Hónapok múlva találtam egy „akármilyen” helyet, csak hogy tényleg be tudjak én is tenni valamit a családi kasszába. Aztán nyomtam az önéletrajzokat: suli, USA, pályakezdő…

Ismét hónapok teltek el, mikor az esélytelenek nyugalmával mentem egy állásinterjúra, ami a végzettségemnek is megfelelő volt. Összejött. Nos, ennél a multi cégnél húztam le 3 évet. A második évben mondták, hogy innen mehetek nyugdíjba, a harmadik évben pedig, hogy bocs, de válság van, nem kell ennyi ember.

Külföld helyett maradtam itthon

Ismét visszaestem az álláskeresés nyomorúságos napjaiba, de egy plusz mondatot beletehettem az önéletrajzomba: 3 év munkatapasztalat. Külföldre akartam kimenni, aztán az utolsó pillanatban jött egy olyan lehetőség, ami maradásra késztetett.

Megint csak segítségképpen, ez a „jött egy lehetőség” körülbelül úgy zajlott, hogy sportolás közben találkoztam egy volt tanárommal, akinek volt egy ismerőse, aki keresett embert… Szerencse is, de elhatározás kérdése is: ha az ember változtatni akar, akkor szinte tudat alatt belemegy olyan szituációkba, amik közelebb viszik célja megvalósításában. Ez sablon, de tényleg így van.

Itt húztam le 2 évet, de anyagilag nem jöttem ki jól, nagyon stresszes volt a meló, úgy voltam vele, hogy keresgélek tovább. Persze munka mellett! Fél évig jártam állásinterjúkra, voltam olyan helyen, ahol jól éreztem magam és biztattak, de nem jött össze. Aztán olyan helyen, ahol 5 perc után éreztem, hogy eldőlt a sorsom. Valahol fölényesek voltak, valahol pedig szuperkedvesek. De soha semmi.

Valaki azt kérdi, hogyan lehet egyáltalán interjúra eljutni, mert sokan panaszkodnak, hogy be sem hívják őket. Annyit tudnék tanácsolni, hogy a különféle munkaközvetítő honlapokat böngésszétek folyamatosan, nap-mint nap.

Ami fontos, hogy próbáljátok a tanulmányaitokhoz és tapasztalataitokhoz lehető legközelebb álló pályázatokat bombázni, a realitás talaján maradva, a képességeitekhez hűen.

Nem volt veszítenivalóm

Aztán a sok keresgélés után szintén interneten találtam egy olyan hirdetést, amit szintén el tudtam volna magamnak képzelni. El is jött az állásinterjú ideje, méghozzá külföldön! Elővettem a higgadtságom, és önbizalommal telve indultam neki ennek a kihívásnak, mondván nincsen veszíteni valóm és maximum egy újabb interjúval leszek tapasztaltabb. Bejött. Nem is akárhogyan.

Eredetileg egy magyar állásról lett volna szó-szintén multi cég, de felajánlottak náluk kint, egy, a szerintük profilomnak megfelelő állást. Most vagyok készülőben és a barátnőmmel fogjuk magunkat, kiköltözünk, még úgy is, hogy ő a bizonytalanra jön ki.

De még így is anyagilag sokkal jobban ki fogunk jönni, mintha itthon gályáztunk volna. Kis reményt kaptunk, hogy meg tudjuk azokat a dolgokat valósítani, amik szerintem minden embernek természetesnek kellene hogy legyenek (nyaralás, kocsi, stb).

Mi a tanulság? Hogy jött össze?

Amit én első és legfontosabb mérföldkőnek tartok, a 1,5 év USA. Óriási előnnyel indul, aki rövidebb-hosszabb időt külföldön tud tölteni akármilyen státuszban! Mai napig hálás vagyok a kinti főnökömnek! A mondás pedig igaz, ezt senki sem veheti el tőled!

Aztán pedig még mindig eldöntheted, hogy itthon szeretnél-e maradni, vagy esetleg visszamennél külföldre.

Szerintem ott éljen az ember, ahol megtalálja a boldogságát.

Szeretem Magyarországot, de nem szeretem azt, amit tesznek vele!

Mondjátok el a véleményetek – akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben - és írjátok meg a saját történetetek, problémáitokat az utrakelo@gmail.com címre, vagy gyertek a Facebookra és szóljatok hozzá ott!

Amikor a jövőről beszélgetünk, gyakran felmerül, hogy vajon visszajönnénk-e pár év múlva, ha sikerült megalapozni a jövőt, keresni egy kis pénzt, tapasztalatot szerezni, stb. Nem titok, a többség azt mondja, ha egyszer elment, nem tervezi a visszatérést. Ugyanakkor sokan vannak olyanok is, akik nem akarnak végleg külföldön maradni.

A kérdést persze mindenkinek magának kell eldöntenie, és az sem kizárt, hogy menet közben változik meg a fontossági sorrend. Mindez csak arról a levélről jutott eszünkbe, amit Gergelytől kaptunk, aki hat évet élt Amerikában, majd hazatért. Hogy mit gondol most, az rögtön kiderül.

Örömmel jelentjük, megkaptuk az első történetet, Zsolt rögtön érdekes ötlettel állt elő, hiszen egy amerikai gyerektáborban vállalt pár éve nyári munkát. Mondjuk idén már aligha megy a dolog, ha valaki kedvet kap, de jövőre is lesz nyár, és nem árt időben elkezdeni intézni a dolgokat. Következik tehát Zsolt levele és csak bátorítani tudunk mindenkit, írjon a terveiről, vagy ha már kint van, tanul, dolgozik külföldön, a tapasztalatairól!

Zsolt:

Az egyetemen láttam meg egy újságot, abban hirdették meg, hogy amerikai gyerektáborban lehet munkát vállalni. A megadott honlapon kellett regisztrálni és kitölteni mindenféle kitöltendőket, aztán jöhetett az ügynökség.

Mondjuk mielőtt az ember nagyon beleélné magát, érdemes tájékozódni az ügynökség felől, nehogy csattanj a végén. Nekem szerencsém volt, tényleg elismert cégről volt szó, aminek célja az egyetemisták kijuttatása (és mindezt nem is valami őrült összegért).