A mai poszt ugyan Nagy-Britanniában született, de szándéka szerint is sokkal inkább általános érvényű tanácsokat kíván adni mindazoknak, akik külföldön élnék tovább az életüket.
Mondjátok el a véleményetek - akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben - és írjátok meg a saját történetetek,problémáitokat az utrakeloKUKAC gmail.com címre, vagy gyertek a Facebookra és szóljatok hozzá ott!
Darius Black:
Szinte minden új bejegyzést, posztot és kommentet elolvastam az utóbbi fél évben. Ebből adódóan egyre inkább érett bennem a gondolat, hogy immáron 13 éve külföldön élőként én is hozzátegyek-hozzászóljak valamit, vagy legalábbis alapot szolgáltassak másoknak ahhoz, hogy elkezdjenek gondolkodni. Előre szeretném bocsátani, hogy logikusan és objektíven, lehetőleg országfüggetlenül próbáltam írni a külföldi lét általánosságairól.
A külföld iránti mérhetetlen vágyakozás már iskolás koromban elkezdődött. Nagyon érdekelt, hogy mi is lehet a „Vasfüggöny” mögött, de a valóság megtapasztalásáig nagyon sok dolgon mentem keresztül.
Szüleim mindig szigorúan bántak velem, munkára neveltek, és bizony kevés szeretet jutott a dolgos mindennapok közepette. Hiányt soha nem szenvedtem, szegénységet csak a nagyszüleimmel nyaralva láttam. Külföldi – keleti irány – egyetemi tanulmányaim befejeztével az egyik legnagyobb hazai iparvállalatnál kaptam munkát, és már az első évben nyugati országba utaztunk tréningekre.
Az ottani mérnök kollégákkal sokat beszélgettünk a két világrendszer előnyeiről és hátrányairól. Már akkor is kb. tízszeres volt a jövedelemkülönbség a hasonszőrű magyar és külföldi mérnökök között. Arról álmodoztam, hogy én is szeretnék annyi adót fizetni, amennyit ők. Az üzletek látványa elkápráztatott az első néhány napban, de utána rájöttem, hogy ott is majdnem minden ugyanaz, mint otthon, csak szebben van csomagolva.
Koncként vetettek oda
Uszkve 12 évnyi magyarországi munka, tapasztalatgyűjtés és anyagi stagnálás után úgy döntöttem, hogy külföldön folytatom az életem, mert a szocializmusból a kapitalizmusba történt átmenet során az igazságérzetem rendkívüli módon sérült. Arról nem is beszélve, hogy a rendszerváltás során hirtelen mindenkinek kinyílt a szája. Mindenki elkezdte a saját módján értelmezni a nagybetűs demokráciát.
Az országot elárulták a demokratikusan választott politikai vezetőink. Koncként vetettek a nyugati nagy- és kishatalmak lábai elé bennünket, kiszolgáltatva a kapitalista önkényuralmi és kolonizációs folyamatoknak. Cserébe morzsákat kaptunk.
Javarészt a demokrácia első tízegynéhány évének köszönhető, hogy Magyarországon az ipari termelő tevékenység – néhány kivételtől eltekintve – megszűnt. Ebből adódóan a számomra megfelelő munkahelyek száma szinte a nullára csökkent.
A mezőgazdaságot egy T.J. nevű MAGYAR ember lenullázta. Mind a mai napig nem értem, a külföldi termék miért jobb a magyarnál. Szerintem sehol a világon nem terem ízesebb körte, alma, barack, paprika, paradicsom – és még sorolhatnám -, mint Magyarországon.
Az előzőleg leírt néhány mondat tartalmazza a sűrű kivonatát azon okok sokaságának, hogy miért is mentem külföldre.
Szerencsém volt és van
Sok szempontból kényelmesnek bizonyult egy idegen kultúrában élni. Még nem vagy bent az első néhány év során, de már nem vagy otthon sem lelkiekben, sem fizikailag, és elkezdesz gyökeret ereszteni. Lekötöd magad a helyi bakoknál, autót, házat veszel, elkezdesz költekezni és megtakarítani is.
Persze mindez feltételezi, hogy munkád is van, mégpedig olyan, amivel a helyi átlagkereset fölött tudsz keresni. A nyelvet – többnyire angol – jól beszéled, mert anélkül egy interjút sem tudsz megcsinálni.
Nekem talán szerencsém volt, van és lesz is a maradék életemben. Hat nyugati kultúrában éltem huzamosabb ideig, rövidebb időszakokat töltöttem arab országokban. Mindenhol a végzettségemnek és gyakorlati időmnek, tapasztalatomnak megfelelő munkát tudtam végezni.
Ebből adódóan a kezdeti nehézségeket leszámítva soha nem voltak problémáim. Legalábbis anyagi jellegűek nem. Családom tagjai mindenhová követtek hosszabb-rövidebb időn belül.
Most az Egyesült Királyság területén élünk. Kiváló munkahelyem van egy világcégnél, ahol szeretnek és megbecsülnek, mert jóval az elvárt szint fölött teljesítek mind hozzáállásban, mind elméleti és gyakorlati tudásban, tapasztalatban és munkatempóban.
Megváltoztam a külföldi évek alatt
Az elmúlt évek alatt soha nem merte nekem senki azt mondani, hogy én nem részesülhetek valamilyen juttatásban, vagy előnyben csak azért, mert magyar – külföldi – vagyok. Sőt, adták maguktól a juttatásokat – például a próbaidőm alatt fizették minden kiadásomat (lakást és autót béreltek, a próbaidőm felénél béremelést is kaptam…).
A külföldön eltöltött évek alatt megváltoztam. Olyan tulajdonságok, mint az önbecsülés, kitartás, védekező készség, határozottság, magabiztosság, kiállás az igazamért vagy a családomért… ezer százalékot fejlődtek.
Szükséges is volt fejlődni, mert ezen tulajdonságok nélkül nem lehet szerintem boldogulni külföldön. Ja, megemlíteném, hogy azért nyelni is meg kell tanulni.
A külföldi létnek vannak árnyoldalai is
Elsőként említeném a barátkozást. Sajnos többnyire magyarokra kell rásütnöm a bélyeget. Segítőkész ember lévén nem vártam soha ellentételezést az ugyanoda külföldre szakadt honfitársaimtól, de néhány kivételtől eltekintve csak haragos és irigykedő megnyilvánulásokban volt részem, ami arra sarkallt, hogy a magyarok között csak nagyítóval keressek barátot vagy akár csak ismerőst is.
Az okokat nem írom le, mert sokan nem értenének egyet. Adalékként annyi még idekívánkozik, hogy szerintem a külföldi magyarság jó 70-80 százaléka életművészként éli életét. Ennek egyenes következménye, hogy semmit sem tudnak majd felmutatni életük eme szakaszáról, csak a bulikat és a szórakozást.
A rosszabb azonban az, hogy ezek az egyének a munkát is úgy csinálják, mintha buliznának – azaz sehogy -, de a fizetséget keveslik, és véres szájjal acsarkodnak, hogy kizsákmányolják őket.
Angolul csak dadognak, vagy csak hallgatnak. Ha 50 decibellel hangosabban es tagoltan elismétli a mondandóját magyarul, az még mindig idegenül hangzik egy külföldi számára. Megszámlálhatatlan ehhez hasonló élményben és történésben volt részem a múltban, és inkább szánalmas, mint vicces.
Mivel ebből a fajtából jóval több van, mint a csendesen, láthatatlanul és becsületesen dolgozókból, így a külföld rajtuk keresztül fogja a magyarságot besorolni valahova, ahová végül is nem kellene, hogy tartozzunk.
Akaratlanul is fültanúja voltam egy utcai beszélgetésnek, ami arról szólt, milyen szemetes ez az utca, mire a replika valahogy úgy hangzott: „Biztosan magyarok lehettek, mert már elárasztottak bennünket”. Szomorú ezt hallani, és nyilván az az angol, aki ott ezt így kimondta, abszolút nincsen tisztában azzal, hogy az angolok mennyire ocsmány módon tudnak viselkedni a saját hazájukban. Egyszerűbb a magyarokra kenni, de lehet, hogy nem alaptalanul tette.
Ezt megítélni nagyon nehéz. Mindenesetre az a tény, hogy a szemetelésről a magyarokra asszociálnak nem valami kitüntető.
Ismerd meg önmagad!
Végezetül univerzális tanácsként, vagy inkább útravalóként írnám le, hogy aki manapság el akarja hagyni Magyarországot bármilyen okból kifolyólag, az először alaposan ismerje meg önmagát. Vessen számot eddigi teljesítményével, nyelvtudásával, akaratával, stb. Pénzt se hagyjon otthon a bankban, mert a külföldi lét beindításához hasznosabb lesz.
Érdemes a célország néhány szokását, a törvényeit és kultúráját feltérképezni. Az internet segítségével szinte minden országban megtalálhatók kisebb-nagyobb magyar közösségek, ahol mindig akad segítőkész – meg persze szarkasztikus – hozzászóló informátor.
Ennek ellenére a váratlanra lehetetlen felkészülni. Lakhatási, munkavállalási problémák mindig kiszámíthatatlanok. Még akkor is lehet gond, ha valaki biztosra megy, szerződéssel. Soha ne hagyjuk a figyelmünket lankadni, mert mind idegileg, mind pénzügyileg megviselheti a vállalkozó szelleműeket!
Ne felejtsünk el magyarnak maradni!
Az utóbbi években sokszor olvastam a magyar médiában, vagy hallottam hírekben, hogy „igaz”, meg „hamis” magyarokról beszélnek valakik otthon. Szerintem mindenki magyar, aki magyarnak született. Jelzőket pedig ne kössünk a magyarságunkhoz, mert ez ellentéteket szít.
A magyarságunkat senki sem kérdőjelezheti meg, senki el nem veheti tőlünk. Lemondani persze le lehet a magyar állampolgárságról, de szerintem aki újat vesz fel, soha nem fogja magát annak érezni, ami éppen akkor hivatalosan az állampolgársága (ez persze lehet az egyén adottságaitól befolyásolt dolog is. Én soha nem fogom a magyarságom feladni.).
Amennyire csak lehet, legyünk toleránsak! Még akkor is, ha ez megalázónak tűnik. Tudom, nagyon nehéz befogott füllel, vakon és némán létezni egy idegen világban, de nem kell így tenni az idők végezetéig. Csakis addig, amíg feltérképeztük a helyi viszonyokat, és magabiztosakká válunk a dolgainkban.
(Az egyik arab országban egy kollégámat meg akartam viccelni. Nagy közösségi ember lévén délutánonként ő is szokta énekelni az iszlám imát. Próbáltam megfűzni, hogy az egyik alkalommal inkább a „Good morning, Vietnam”-ot adja elő és hajlandó vagyok ezért neki 100 dollárt adni jutalomképpen. Nem sült el jól a dolog. Nagyon megsértődött rám, és attól kezdve a tábor területén plusz 500 Watt hangerővel jött az ima minden 5 órában. Őszintén mondom, borzalmas volt, de túléltem.)
Visszatérek-e valaha is a hazámba?
Csakis látogatóként, hiszen az otthon maradt családtagokkal, barátokkal nem szakítottam meg a kapcsolatot, csak kicsit ritkábban találkozunk.
Sem a politikai, sem a gazdasági környezet nem megfelelő a hazatelepüléshez. Dilettáns Napóleon-szerű vezérünk úgy gondolja a sleppjével együtt, hogy ma Magyarország erőt gyűjt arra, hogy néhány éven belül gazdaságilag legyűrjük a világot. Felettébb érdekes kijelentés.
Matolcsy úr is azt vallja, hogy 47 ezerből meg lehet élni, persze nem tolonganak demokratikusan választott honatyáink, hogy a fizetésük pont ennyi legyen és ők maguk bizonyítsák be, ezt a nagyszámú lakosságnak.
Miért van az, hogy egymillió munkahelyet akar a kormány teremteni a következő 10 évben, de elfelejtették megmondani nekünk, hogy ehhez előbb 2 milliót fel kell számolni a mostani 4 éves ciklus alatt…
Se szeri, se száma a hangzatos paradicsomi állapotokat ígérő nyilatkozatoknak. Én úgy gondolom, hogy a hazugságok és a nagyzoló, hamis jövőkép-festés helyett az a kevéske igazság sokkal többet jelentene a magyarság számára.
A napnál is világosabb, hogy az elmúlt 22 évben a demokratikus magyar csoda nem született meg és nem is fog, amíg ilyen istent játszó impotens politikusaink vannak.
Szerintem az lenne a demokratikus, ha az ország népe szavazna a képviselői juttatásokról is többek között. Megnézném, hogy hányan választanák életcélnak a langymeleg politikusi hivatást önszántukból. Valószínűleg olyanok, akik akarnának is tenni valamit az emberekért.
Nos, nem éppen szűk kivonat lett ebből az írásból, de szerintem nagyjából lefedi azokat a témákat, amelyeket manapság Magyarország – külföld viszonylatban érdemes felemlegetni.
Végezetül megköszönöm azok türelmét, akik végigolvasták írásomat, esetleg hozzászólásaikkal megtisztelnek.
Ha tetszett, az alábbi posztokat is ajánljuk:
A pénz fontosabb volt, mint az önérzet
Minden nap szembesülök azzal, hogy külföldi vagyok. Például a munkahelyemen konkrétan diszkrimináció áldozatává váltam, mikor az egyik szülő közölte a főnökömmel, hogy ő egy „idegennel” nem fog beszélni.
Abban az országban, ahol élni akarok, szégyen az, ha valaki csal, mert annak, aki rendesen dolgozik, nem kell rettegve várnia hó végén a számlákat, annak nem kell döntenie a gáz- és a villanyszámla kifizetése között.
Otthon úgy éreztük, nincsen már ránk szükség, teherré váltunk az országnak, pénzünk alig – szóval nem éreztük, hogy kiegyensúlyozott, boldog nyugdíjas évek várnak ránk. Jön a tél, és nagyon nem szerettük volna azt számolgatni, hogy eszünk vagy fűtünk.
Hatalmas buli és több is annál
Mi magunk is gyökeresen megváltoztunk e négy hónap alatt, hiszen itt olyasvalamit kaptunk, amit az otthoni egyetemeken, főiskolákon nem oktatnak.
A család hazautazott és én itt maradtam egyedül, egy, még az otthoninál is nagyobb lakásban, ami teljesen üres. Az első éjszakát néhány törölközőn és takarón a földön töltöttem, kisfiam nekem itt hagyott maciját párnának használva.
Ha nem érzi itt jól magát, esetleg menjen haza így viselkedni. Mire üvöltve közli, hogy ez itt Európa, ő otthon van, a magyarok meg takarodjanak vissza Szibériába, ahonnét jöttek.
Fő problémánk az üzenettel van, amennyiben a semmitmondást annak lehet tekinteni. E 4,5 perc egyetlen üzenete ugyanis az, hogy itt vannak a haverok, a nyár, a buli, minek mennél el.
Utolsó kommentek