Ritkán gondolunk arra, hogy egy-egy gyerekkori, vagy tinédzserkori élmény mennyire meghatározó lehet akár egész életünkre. Ez történt mai szerzőnkkel is, aki 15 éves korában szembesült egy más kultúrával és nem csak szembesült, de (ha jól olvastuk) lett is szerelmes belé. Nem csoda, ha úgy érzi, nem tud beilleszkedni Magyarországon. (A kép illusztráció.)
Mondjátok el a véleményetek - akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben - és írjátok meg a saját történetetek, problémáitokat az utrakeloKUKAC gmail.com címre, vagy gyertek a Facebookra és szóljatok hozzá ott!
Joe:
Először tinédzserként jártam Angliában, Londonban és egy vidéki kisvárosban is eltöltöttem pár hetet, és amint az lenni szokott, az ember 15-16 éves korában mindenre nyitott, úgy szív fel minden élményt, akár a szivacs.
Velem is így történt, és az a pár hét megváltoztatta az életem.
Nem tudtam kint maradni, vissza kellett jönnöm Magyarországra (15 évesen az embernek legfeljebb álmai és vágyai vannak, itthon viszont szülei, akik érthető módon féltik és hazavárják), de az a pár hát mindent megváltoztatott bennem.
A kint tartózkodásom alaposan meg volt szervezve (nyilván nem indulhattam neki csak úgy a nagyvilágnak), nyári iskolába jártam, egy angol családnál laktam, ők láttak el, és az iskolában pedig nyelvet tanultam.
Nem ez volt azonban a legfontosabb, mert a nyelven túl sokkal több minden ragadt rám: a más nemzetiségűek tisztelete, hiszen a csoportomban legalább tucatnyi náció volt, olaszok, németek, norvégok, csehek, osztrákok és még sorolhatnám.
Megtanultunk beszélni egymással (és itt nem a dolog fizikai részét értem, hanem a megértést), megtanultunk vitatkozni, megérteni a másik életét, érveit, és kicsit bepillanthattunk egymás kultúrájába is.
Emellett persze ott volt a kisvárosi Anglia, a maga hagyományaival (öt órakor tejes tea ha esik, ha fúj és ez nem túlzás), a magyarnál jóval szabadabb szellemével, minden előnyével és hátrányával.
Utóbbiból is akadt persze jó pár, én például döbbentem láttam, hogy amit belém gyerekkoromban belém vertek (mindennapi fürdés, beágyazás, elpakolás, stb.) az ott némi költői túlzással ismeretlen fogalom. Nehéz volt megszokni, hogy furcsán néznek, amikor esténként fürdeni indulok…
Mindemellett a legfontosabb mégis az a kulturális hatás volt (de tulajdonképpen bátran nevezhetem sokknak is), ami a magyar mentalitáshoz szokott tinédzsert érte. A „majd megoldjuk okosba’” szinte teljes hiánya, a hivatalosságok és az állampolgár mellérendelt viszonya, a néha már-már naivitásig hatoló jóindulat és még sorolhatnám.
Azóta eltelt pár év, és én azt gondoltam, megszokom majd a magyar valóságot, de már be kell látnom: nem megy. Már láttam, hogy nem feltétlenül eleve elrendeltetett dolog a bürokrácia állandó csicskáztatása, a rettegés az adóhivataltól / rendőrtől / bármilyen hivatalos szervtől, az embert lépten-nyomon érő megaláztatás, a boltban az eladók hányaveti pökhendisége és még sorolhatnám.
Még itthon vagyok, de ezek miatt szeretnék elmenni. Nem megy ez nekem itt, és nem látom, hogy képesek lennénk megváltoztatni. Azt hiszem, az évszázadok során ilyenné váltunk mi, magyarok, és még csak hibáztatni sem lehet minket érte, hiszen török-labanc-orosz mind elnyomó hatalom volt, hát persze, hogy érdem volt lázadni ellene és kölcsönös gyanakvásban élni.
Én viszont ezt már nem szeretném a magam kis életében.
Ha tetszett, az alábbi posztokat is ajánljuk:
Ezt jó tudni Nagy-Britanniáról
Minden, amit tudni érdemes, linkekkel, adatokkal. Megpróbáltuk összeszedni a hasznos tudnivalókat.
Sajnálom, hogy nem tudom szebben kifejezni és körülírni, de a tény az tény: amit a liverpooli (de ahogy hallom és olvasom, az ország más részein is hasonló a helyzet) fiatalok szórakozás címszóval néha művelnek, az magyar szemnek egészen elképesztő.
Amit tudok tanácsolni mindenkinek: felejtsük el a kelet-európaiak komplexusát! Ugyanazt a munkát tudod végezni külföldön is, amit otthon, amíg beszéled a nyelvet és megvan hozzá a tapasztalatod. És annak a diplomának, aminek otthon nincs értéke, külföldön sem lesz értéke, hiába van belőle három.
Festői szépség és nyomornegyed
Meg sem fordult a fejemben, hogy örök életemre kint maradjak (hiszen ki az, aki életkörülményeinek javítása érdekében keletebbre költözne), viszont nem bántam meg, hogy ezt a pár évet nem szülőhazámban töltöttem, egy nagyon kellemes élménnyel lettem gazdagabb.
Karrierista leszel vagy jó katona
Szeretem Magyarországot, csak azt nem szeretem, amit tesznek vele! A külföldre menés, élés egy ettől független, pozitív világnézeti előny, amit minden embernek ki KELL próbálnia!
Segítség, állásinterjúra hívtak!
Bárhogy is alakuljon egy állásinterjú, mindig profitálsz belőle. Rutint, nyelvgyakorlást, megszokottságot. Sosem bántam meg, hogy sikertelen interjún vettem részt, valahogy mindig a győzelem érzésével jöttem ki onnan.
Utolsó kommentek