Mindenekelőtt köszönet a tegnapi poszthoz érkezett rengeteg hozzászólásért, a több mint 100 komment (ezúton is köszönjük az érdeklődést!) egészen lenyűgöző! Ma azt szeretnénk megvitatni, hogy valóban olyan hatalmas dráma-e, ha az ember külföldre megy tanulni vagy dolgozni, valóban (miként az az egyik minapi posztban megjelent) gyávaság-e, vagy egyszerűen arról van szó, hogy az ember oda megy dolgozni, ahol normálisan megfizetik? A magunk részéről Laci véleményével indítanánk, aztán jöhettek ti a kommentekben!

Laci:

Minden tiszteletem a 3 (sőt, az 1, 2) gyerekes szülőknek amellett, hogy nekem soha nem lesz gyerekem. 39 éves hímnemű vagyok, gyakorlatilag a megélhetés mezsgyéjén egyensúlyozva.

Tizeniksz éven át jó állásaim voltak, szépen kerestem, még félre is tettem, sőt lakásra is befizettem, hogy majd 25 év múlva az enyém lesz. Nos, ez sem fog bekövetkezni soha: építtető eltűnt, és bár a lakás kész, hitel a legutolsó pillanatban ugrott, de az illetéket be kell fizetni, ám ott lakni nem lehet, mert többek között a bank 4 milliárdra perli a kivitelezőt, mindenen jelzálog és végrehajtás - nem sorolom.

Tartalékok lassan elfogynak, állás nincs. (Vagy túlképzettnek titulálnak, vagy túl öreg vagyok – kb. 200 helyen próbálkoztam az elmúlt másfél évben). Családra nem nagyon számíthatok, mert ők is igencsak szűkösen élnek. Amiből élek, az angol tanítás, de hát ebből nem lesz nyugdíj, már csak azért sem, mert bejelentve "természetesen" sehol nem lehetek...

A lényeg: az ember (pl. aki hozzám hasonló helyzetbe került) oda megy dolgozni, ahol van lehetőség, ahol kap olyan fizetést, amiből meg tud élni - persze vannak kalandorok, akik szerint odakint a kerítés is kolbászból van -, de higgyétek el, hogy a többség tisztában van a körülményekkel.

A XXI. században és az EU-ban, főleg ha még nyelveket is beszél az illető, az a hely, ahová elmegyünk dolgozni, miért ne lehetne a (nem létező???) határ innenső oldaláról nézve KÜLföld?

Annak idején apám már-már ki akart tagadni a családból, amikor a 100 km-re lévő nagy(obb) városba merészeltem középiskolába menni, pedig az BELföld volt, sőt akkor a határok még igencsak határok voltak...

Szóval minden relatív. Ma London az utazási időt tekintve kb. ugyanolyan messze van Pesthez, mint anno az én falum volt a városhoz egyszeri átszállással vonaton, sőt a londoni fizetéshez képest árban is kb. ugyanannyi.

Mindezeken túl pedig ne feledkezzünk el valamiről: egyikünk sem lenne most itt, szép kis hazánk oltalmazó védőernyője alatt, ha egy szép napon eleink fel nem kerekednek Ázsia sztyeppéinek vagy ki tudja milyen részének vadregényes tájairól, és el nem határozzák, hogy akkor biz' ők most szerencsét próbálnak Nyugaton, külföldön.

Mondjátok el a véleményetek - akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben - és írjátok meg a saját történetetek, problémáitokat az utrakelo@gmail.com címre, vagy gyertek a Facebookra és szóljatok hozzá ott!