Hála Istennek, özönlenek a levelek és történetek, vélemények (ezt csak bátorítani tudjuk!), a sok nagyon érdekes és megszívlelendő sztori közül is az egyik legérdekesebb egy - pontosabban két - ukrajnai iskolában játszódik. Mondhatnánk itt okosokat, meg levonhatnánk következtetéseket, de természetesen nem tesszük, mert a sztori magáért beszél. Íme!
Mondjátok el a véleményetek - akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben - és írjátok meg a saját történetetek, problémáitokat az utrakelo@gmail.com címre, vagy gyertek a Facebookra és szóljatok hozzá ott!
Katalin:
Egy éve élek a férjemmel és 9 éves lányommal Odesszában, Ukrajnában. Odesszáról tudni kell, hogy hatalmas kikötőváros a Fekete-tenger partján, történelme során a zsidó, arab és kaukázusi kereskedők és az oroszok olvasztótégelyévé vált.
Ukránul senki nem beszél, érdekes módon még az általános iskolában is csak "idegen nyelvként" tanulják a gyerekek az ukránt heti egy órában, hiszen a tanórák oroszul folynak. "Nem-ukrán mivoltára" itt mindenki nagyon büszke, ki ezért, ki azért. Erre a fordított jogállásra és érzelmekre még nagyon sok fura példa akad a mindennapokban, na meg főleg a nagy ünnepségek során, de erről majd talán máskor.
Utolsó kommentek