Nem állítjuk, hogy nem számoltunk vele, mégis meglepő, milyen szélsőséges véleményeket hoz ki az emberekből egy ilyen blog, ami tulajdonképpen semmi mást nem akar, csak fórumot biztosítani annak a sok ezer fiatalnak, aki azt fontolgatja, hogy elmegy ebből az országból.

A durvábbik felén kezdjük, mert miért ne... Szóval a kedves és jó (na, jó, nem is) iszlipiszlitranchini szerint egyik szerzőnk, Kinga, a legjobb esetben is takarítónő, esetleg pornós lehet külföldön, de hát ugye a kommentelő szerint a lánynak mindegy, hiszen csak a pénz számít. Gyakorlatilag lekurvázni egy lányt azért, mert a külföldi továbbtanulást fontolgatja – nem vall egészséges lélekre.

Ennél sokkal jobban tetszett yatumux hozzászólása, aki szerint mi (mert hogy többen vagyunk, de nem baj) 50 éves kövér MSZP-sek vagyunk, esetleg pattanásos sötétzöld LMP-s. Ja, és fizetett hirdetés az egész blog... sajnos, sajnos, yatumux, nem, de hát ez van – ingyen vagyunk hülyék... :D (Reméljük, ő legalább kap pénzt a kommentelésért.)

Miután nevetni szeretünk, védekezni nem, inkább Aliena szavait idéznénk, aki elég pontosan látja a helyzetünket: „Az ide írók zöme nem azért megy el, gondolkodik az elmenetelen, mert több pénzt akar keresni, persze az sem mellékes. Azért akar elmenni, mert ez a bizonytalanság, ez a kilátástalanság és reménytelenség, ami itt van, lassan kezd kibírhatatlanná válni. Mi is gondolkodtunk azon, hogy elmenjünk, pedig akkor még nem is voltak igazán anyagi gondjaink. Csak nem akartuk megvárni, hogy legyenek. Nem mentünk = lettek is gondjaink. És ebben az országban ez a gond. Úgy élni, hogy tudod azt, hiába élsz pillanatnyilag viszonylagos biztonságban, ez egyik pillanatról a másikra megváltozhat, úgy kirántják a talajt a lábad alól, mint a sicc, és semmit nem tudsz tenni ellene. Mit tehetsz akkor, ha a partnereid sorban mennek tönkre, adják fel, költöznek külföldre? Te csinálnád, görizel, hajtasz, de egyszer csak már nincs kivel, kinek? Arról ki tehet? Mit csinál egy olyan vállalkozás, akinek valamilyen szolgáltatás a tevékenységi köre, de már nincs kinek szolgáltatnia???”

Komolyra fordítva a szót (és a mai posztot), valóban igaza van Alienának: az a helyzet, közülünk nem mindenkit a pénz hajt (sőt, megkockáztatjuk, hogy a többséget nem), hanem a menekülés a bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság elől. Hogy nem tudod, mi lesz holnap, egy hét múlva... Hogy eltervezed a jövőd, milyen egyetemre akarsz jelentkezni, de mire beadnád a papírod, már gyakorlatilag megszűnik az adott szakmának az államilag támogatott oktatása Magyarországon. Egyik pillanatról a másikra...

A fiatalok nagy része még nem dolgozik: vagy mert egyetemista, főiskolás, vagy mert egyszerűen nem kap munkát. Ilyen helyzetben ki vetheti a szemünkre, hogy nem akarunk a családunk nyakán élősködni?

Ha már a család, hadd idézzük Marcellát a blog Facebook-oldaláról: „Az én lányom még csak 14 éves, de már most elkezdtem sulykolni, hogy nem szabad itt maradni, nem szabad lekötnie magát, meg kell ragadni a lehetőséget és kipróbálni magát a nagyvilágban. Férjemmel, 37 évesen kacérkodunk a lehetőséggel, hogy útnak induljunk, mert csak egyre rosszabb és nem látom, hogy emberi léptékkel mérve, belátható időn belül javulni fog a helyzet. A szüleim abban reménykedtek, hogy majd nekünk jobb lesz, bennem már nincs remény, hogy a lányunknak jobb lesz itt :(. Ez nagyon szomorú, fájni fog a szívem, ha el kell mennünk, de csak egy életünk van!”

Mit lehet mondani arra, amikor egy szülő próbálja rábeszélni a gyerekét, hogy költözzön külföldre??? Kedves melldöngető magyarok, szerintetek ez jól van így? Ilyen egy ország, ahol rendben mennek a dolgok? Mert szerintünk nem.

Senki nem akarja önként és dalolva elhagyni a családját, nem vagyunk sem szívtelenek, de igaza van Marcellának: láttuk, ahogyan a nagyszüleink és a szüleink életén is végigvonul a „még egy pár évig rossz lesz, addig bírjuk ki, utána jön a Kánaán” szöveg és köszönjük szépen, ebből nem kérünk!

Mielőtt már megint nagy szavakat kezdenénk használni, inkább Titeket kérünk meg arra, hogy mondjátok el a véleményetek – akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben az utrakelo@gmail.com címen, vagy gyertek a Facebookra és szóljatok hozzá ott!