Nagyon beindultak a levelek, aminek a magunk részéről nagyon örülünk, mert végül is ez adja a blog sava-borsát. Ma egy olyan történetet teszünk közzé, melynek szerzője megpróbált Magyarországon vállalkozni (néha az ésszerűség határain túl is), ám a válság neki sem kegyelmezett. A megoldás Ausztria lett, 50 felett is...

Mondjátok el a véleményetek - akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben - és írjátok meg a saját történetetek, problémáitokat az utrakelo@gmail.com címre, vagy gyertek a Facebookra és szóljatok hozzá ott!

Katica:

Régóta olvasom ezt a blogot és úgy gondoltam, hogy megosztom veletek a történetemet. Sajnos így megy tönkre ebbe az országba minden. Itt nem szabad vállalkozni, mert megfojtanak egy idő után.

Egy kis faluban 10 éve belevágtam egy vendéglátóipari vállalkozásba a barátaim rábeszélésére. Végül is nem kellett nagyon győzködni, mert ez volt az álmom és én boldog voltam, hogy tulajdonképpen a semmiből sikerült felépíteni a kis üzletet!

Természetesen a barátok és az anyagi segítségük nélkül nem ment volna. Az üzlet elkészült és jól is ment évekig. Sajnos alkalmazottra nem tellett, inkább visszaforgattuk a pénzt, de a gyerekeim sokat segítettek. Tudtunk fejleszteni és meg is tudtunk élni belőle.

Úgy gondoltam, lépnem kell

Aztán jött a válság és egyre kevesebb vendég lett. Amit eddig felépítettünk, most kezdtük leépíteni, mert nem volt értelme új árut hozni. Nem volt kinek. Az egész éves nyitvatartás már csak tavasztól őszig tartott.

Tavaly télen úgy gondoltam, hogy lépnem kell valamit, mert ebből sajnos nem lehet megélni, csekkeket fizetni. A lányom segítségével kerestem munkát Ausztriában. Nekivágtam, de akkor még nem tudtam mire vállalkozom. Hát nem volt könnyű közel 50 évesen átállni egy másik életformára. Megszenvedtem, de végigcsináltam.

Áprilisban hazajöttem, hogy kinyitom az üzletet és az őszig megint csinálom. Amit ott kint megkerestem, itthon belemertem az üzletbe. Hát nagyon elszúrtam. Itthon reggeltől késő éjszakáig dolgozom, szombat, vasárnap is.

Ünnepnap, szabadnap nincs. De van még plusz háztartás, árubeszerzés, az üzlet takarítása, ellenőrzések, amiknek nem lehet egy emberként megfelelni, akármennyire is akarok. Kevés a 24 óra. A magas járulékokról meg nem is esett szó.

Itt a vége...

Ezek után úgy döntöttem, hogy végleg bezárok és ismét megpróbálom a szomszédos országot. Egy itthoni vállalkozó tudja, hogy mi kifizetni való van egy magyar vállalkozásban. Egyszerűen nincs értelme ennek a robotnak. Nem látom a jövőt. Azt hittem, hogy 50 éves koromban én fogom a gyerekeimet segíteni, de sajnos ez már csak illúzió. Mindannyian keményen küzdünk. Aki teheti menjen is a határon túlra.