Sokat beszélgetünk a külföldi munkavállalásról, az ideiglenes vagy végleges elköltözésről, és sokszor felmerül egy téma: ha mindenki elmegy, aki elégedetlen az ország dolgaival (és itt most kifejezetten NEM a politikára gondolunk, hanem a mindennapi ügyeinkre), akkor mitől változna meg. Kinek kellene elindítani a változásokat?

Mondjátok el a véleményetek - akár itt, a blogon a kommentek között, akár e-mailben - és írjátok meg a saját történetetek, problémáitokat az utrakelo@gmail.com címre, vagy gyertek a Facebookra és szóljatok hozzá ott!

Nagyapáink és apáink elbeszéléseiből tudjuk (no meg persze az olvasmányokból), hogy a szocializmus idején, főleg a 60-as években dívott az a mondás, hogy aki nem disszidált (ahogyan akkor hívták), az „kalandvágyból maradt itthon”.

A pesti humor eme jellegzetes megnyilvánulása még csak félig sem volt vicc, és ezt nap mint nap érezzük a saját bőrünkön, hiszen látjuk magunk körül az egyre nehezebb körülmények között élő családokat, látjuk, ahogyan a kilátástalanság egyre mélyebbre húz embereket, és azt is pontosan érezzük, amit mindenféle felmérések is alátámasztanak: a legendásan mozdulni nem tudó magyarok közül egyre többen mondogatják: el kell innen menni.

Aztán ott a másik oldal, amely ilyenkor (már ha túljut a hazaárulózás és a „te ne dumálj, aki elment, az ne szóljon bele” értelmezhetetlen fröcsögésén) jobb kedvében jön a fenti kalandvágyas idézettel, komolyabb pillanatokban pedig felveti azt a kérdést, amit most mi is: ha mindenki elmegy, aki minden értelemben tisztább Magyarországot akar, akkor ki fogja megváltoztatni a hazát?

Ebben az érvelésben sok igazság van, de amennyire mi látjuk, a helyzet bizonyos területeken (például Borsod megyében) annyira súlyos és nehéz, hogy a rövid távú, az egyén boldogulását (sőt: túlélését!) szolgáló szempontok felülírnak minden mást.

Mit találnánk mi ideálisnak? Nagyon jó lenne, ha felelevenedne (természetesen 21. századi körülmények között) a régi céhes világ filozófiája: sokan mennének el világot látni, tapasztalatot szerezni és pár év múlva hazajönnének itthon kamatoztatni a kint tanultakat.

A probléma csak akkor van (és ez megint csak személyes történeteken keresztül jött le), ha a hazatérő nem talál munkát, esetleg éppen azért, mert külföldről hazatérve a referenciái, a nyelvtudása, a tapasztalata miatt „túlképzett” lesz, márpedig nem lehet mindenki csúcsvezető.

De még ha mindenki hazajönne, pár tíz- vagy esetleg százezer ember (még ha hasonlóan gondolkodik is, ami persze még csak nem is valószínű) mit tehet egy 10 milliós országban?

Ez a poszt vitaindítónak szolgál, mert a válaszokat egyelőre mi sem tudjuk, de nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy ti mit gondoltok.