Úton

Mindenekelőtt köszönet a tegnapi poszthoz érkezett rengeteg hozzászólásért, a több mint 100 komment (ezúton is köszönjük az érdeklődést!) egészen lenyűgöző! Ma azt szeretnénk megvitatni, hogy valóban olyan hatalmas dráma-e, ha az ember külföldre megy tanulni vagy dolgozni, valóban (miként az az egyik minapi posztban megjelent) gyávaság-e, vagy egyszerűen arról van szó, hogy az ember oda megy dolgozni, ahol normálisan megfizetik? A magunk részéről Laci véleményével indítanánk, aztán jöhettek ti a kommentekben!

Laci:

Minden tiszteletem a 3 (sőt, az 1, 2) gyerekes szülőknek amellett, hogy nekem soha nem lesz gyerekem. 39 éves hímnemű vagyok, gyakorlatilag a megélhetés mezsgyéjén egyensúlyozva.

Tizeniksz éven át jó állásaim voltak, szépen kerestem, még félre is tettem, sőt lakásra is befizettem, hogy majd 25 év múlva az enyém lesz. Nos, ez sem fog bekövetkezni soha: építtető eltűnt, és bár a lakás kész, hitel a legutolsó pillanatban ugrott, de az illetéket be kell fizetni, ám ott lakni nem lehet, mert többek között a bank 4 milliárdra perli a kivitelezőt, mindenen jelzálog és végrehajtás - nem sorolom.